Arsenal: Ha szükségük van rám, akkor segítek – Wenger

Vágólapra másolva!
2021.01.02. 10:27
null
Wenger visszatérne az Arsenalhoz (Fotó: Getty Images)
Arsene Wenger, az Arsenal korábbi menedzsere nem zárkózik el attól, hogy visszatérjen a londoni együttes kispadjára.

Wenger jelenleg a FIFA-nál dolgozik futballfejlesztésért felelős testület vezetőjeként, ám szívesen visszatérne korábbi sikereinek helyszínére.

„Ha szükségük van rám, akkor megyek és segítek, de őszintén szólva, nem hiszem, hogy ez bekövetkezik” – mondta Wenger az NBC-nek.

A francia szakemberben továbbra is van egy kis sértettség azok után, hogy a klub 22 év után elengedte, ám úgy véli, „az idő a legjobb doktor”. Ennek ellenére jó véleménnyel van utódjáról és egykori játékosáról, Mikel Artetáról.

„Arteta nagyon szenvedélyes a futball iránt. Azt gondolom, a szakértelmét is lehet látni, hiszen hatással van a játékosaira. Kicsit szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis egyből egy olyan nagy múltú klubhoz került, mint az Arsenal. A legtöbb trénernek évtizedeket kell dolgoznia ahhoz, hogy topcsapatnál edzősködjön, de mivel remek játékosa volt a klubnak, megkapta az esélyt. Csak jót kívánok neki!” – fogalmazott a 70 éves szakember.

Az Arsenal Unai Emery után egyelőre Mikel Artetával is szenved a Premier League-ben, 16 mérkőzés után 20 szerzett ponttal a tabella 13. helyét foglalja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik