Arsenal: Emery és Cech is felszólalt Özil védelmében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.25. 14:52
null
Mesut Özil (középen) máris munkába állt az Arsenalnál (Fotó: AFP)
Az Arsenal új vezetőedzője, Unai Emery, illetve a londoniak kapusa, Petr Cech is védelmébe vette a válogatottságot lemondó Mesut Özilt.

 

Mint ismert, Mesut Özil vasárnap három hosszú közleményben jelentette be, hogy többet nem lép pályára a német válogatottban. Az elsőben reagált arra, hogy miért találkozott májusban, Londonban a török elnökkel, Erdogannal. A másodikban a német média képmutatásáról írt, illetve arról, hogy a szövetség és néhány szponzor magára hagyta. A harmadik levélben úgy fogalmazott, nehéz szívvel ugyan, de úgy döntött, a közelmúlt eseményei miatt nem lép pályára többet a válogatottban, mert érzi a rasszizmust és a tiszteletlenséget.

Erre reagálva a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) hivatalos közleményében azt írta, sajnálják, hogy Mesut Özil távozik a nemzeti csapattól, és elismerik, hogy nem védték meg eléggé az ellenséges megnyilvánulásokkal szemben, ugyanakkor nyomatékosan visszautasítják, hogy közük lenne a rasszizmushoz. Ennek bizonyítására azt is kiemelik, hogy évek óta aktív szerepet vállalnak az integrációért folytatott munkában.

Özil játékostársai közül többen is reagáltak a futballista bejelentésére, ezúttal a német középpályás arsenalos csapattársa, Petr Cech, valamint az „ágyúsok” vezetőedzője, Unai Emery mondta el a véleményét.

„Ezt a döntést ő hozta meg, amit tiszteletben kell tartani. Olyanok vagyunk neki, mint az otthona, a családja. Átsegítjük ezen a nehéz időszakon, hogy jól érezze magát. Örülök neki, hogy úgy döntött, korábban csatlakozik a közös munkához” – mondta Emery.

„Csapattársként támogatjuk, biztosra akarunk menni abban, hogy jól érzi magát és a legjobbját tudja nyújtani, ennyit tehetünk érte. Az ő döntése volt a válogatottság lemondása, ezt mindenkinek el kell fogadnia. A futballban mindig jelen van a kritizálás, te annyit tudsz tenni, hogy a pályán bizonyítasz, és akkor elhalkulnak ezek a hangok” – tette hozzá Cech.

Az 1988. október 15-én született Özil 2009-ben U21-es Európa-bajnokságot nyert a német válogatottal, a felnőttek között 2009. február 11-én, egy Norvégia elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be. 2014-ben világbajnoki aranyat, 2010-ben vb-bronzot nyert, és tagja volt a 2012-es Eb-harmadik együttesnek is. Három világbajnokságon és két Európa-bajnokságon szerepelt, 92 válogatott mérkőzésén 23 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik