Arsenal: Arteta támogatja az ideiglenes csere lehetőségét

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.02. 21:40
null
Arteta támogatja az ideiglenes csere lehetőségét (Fotó: AFP)
Mikel Arteta, az Arsenal labdarúgócsapatának spanyol vezetőedzője támogatja azt az elképzelést, miszerint legyen ideiglenes cserelehetőség fejsérülést szenvedő játékosok esetében, amíg egyértelmű véleményt tudnak formálni az állapotukról.

A téma azért került terítékre, mert Arteta orvosi javaslatra csütörtökön nem számíthat David Luizra az Európa-ligában a Rapid Wien ellen. A brazil védő vasárnap a Wolverhampton Wanderers elleni bajnoki összecsapáson összefejelt Raúl Jiménezzel, akit hordágyon vittek le a pályáról, majd koponyatöréssel operálták meg. A mérkőzés tízperces kényszerszünet után mehetett tovább, David Luiz bekötött fejjel tudta folytatni a játékot.

Arteta kiemelte, szükség lenne további két, de akár öt percre is, amíg alaposabban meg tudják vizsgálni ilyenkor a sérült futballistát, és döntenek arról, pályán maradhat-e, vagy le kell cserélni. Jelenleg azonban pár perc elteltével dönteni kell, és sok esetben ilyenkor addig a csapat létszámhátrányban játszik, ami nyomást gyakorol az edzőkre és az orvosokra.

„A játékos általában folytatni akarja a meccset, míg az orvosnak nagyon gyorsan el kell végeznie a szükséges ellenőrzéseket, hogy megbizonyosodjon az egészségi állapotáról, valamint arról, hogy játékra alkalmas-e. Ha további kétségeink vannak, akkor adunk még neki és magunknak egy kis időt erre, de emiatt nem játszhatsz tíz vagy tizenöt percen keresztül tíz a tizenegy ellen" – mondta Arteta. Az Arsenal sok kritikát kapott, amiért a szakmai stáb engedélyezte David Luiz visszatérését, ám a klub ezt azzal indokolta, hogy a szokásos protokollvizsgálatok során a brazil labdarúgónál nem fedezték fel az agyrázkódás jeleit.

Arteta szerint a dél-amerikai futballista sérülésére és állapotára nagy figyelmet fordítanak, néhány napot még igénybe vesz, amíg a felrepedt fejbőr rendbe jön, de vasárnap a bajnokságban éllovas Tottenham Hotspur ellen valószínűleg visszatérhet.

Az Angliában szintén hagyományos csapatsportágban, a rögbiben van lehetőség arra, hogy vérző sérülést szenvedő játékos helyett ideiglenesen pályára lépjen egy cserejátékos, amíg az orvosok elállítják és kezelik a vérzést. Az általában néhány percig tartó váltás nem számít cserének.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik