Arsenal: a fiatal tehetség megsérült, ebben az idényben már nem játszik

Vágólapra másolva!
2020.06.26. 22:00
null
Martinelli idénye véget ért (Fotó: AFP)
Az Arsenal támadójának, Gabriel Martinellinek ki kell hagynia a hátralévő Premier League-mérkőzéseket, miután térdműtétre van szüksége.

 

Az Arsenal megerősítette, hogy Martinelli már nem lép pályára ebben az idényben, hiszen meg kell műteni a bal térdét – írja az angol Sky Sports.

A 19 esztendős brazil labdarúgó kedden sérült meg edzésen, emiatt nem léphetett pályára a Southampton elleni bajnoki mérkőzésen, amelyet az „ágyúsok” 2–0-ra megnyertek.

Martinelli ebben az idényben 10 gólt szerzett az Arsenalban – csak Aubameyangnak van több találata. Akárcsak a Brighton ellen megsérült Bernd Leno, a fiatal támadó sem lesz bevethető a vasárnapi FA-kupa-találkozón, azonban David Luiz újra játszhat, hiszen letöltötte kétmeccses eltiltását, Cédric pedig bemutatkozhat Mikel Arteta együttesében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik