Aquilani: Mindig is csodáltam Gerrardot

Vágólapra másolva!
2009.08.13. 23:12
Hivatalosan is bemutatták a Liverpoolnál Alberto Aquilanit, akit 15 millió fontért vett meg az angol csapat a Romától. A 25 éves középpályás elmondta, hogy régóta nagyra tartja Steven Gerrardot, akivel megtiszteltetés lesz egy csapatban futballozni.
Benítez egy darabig még nem számíthat Aquilanira (Fotó: Reuters)
Benítez egy darabig még nem számíthat Aquilanira (Fotó: Reuters)

„Már a Liverpoolba igazolásom előtt is a világ legjobb középpályásának tartottam Gerrardot. Nagy megtiszteltetés lesz vele egy csapatban játszani, remélem tudok majd tőle tanulni néhány dolgot” – méltatta angol csapattársát Aquilani, akiből talán tényleg nem az ilyenkor kötelező udvariasság beszélt.

„A Liverpool évek óta remek játékosokkal rendelkezik, nekem pedig mindig is tetszett a csapat játékrendszere” – hangzott el az olasz játékos szájából a következő mondat, ami azért már lehet, hogy annak is szólt, hogy ott ült mellette Rafa Benítez, új klubja menedzsere is.

Egy dolog mindenesetre biztos, hogy közös Aquilaniban és Gerrardban – azon túl persze, hogy mindketten középpályások –, mégpedig az, hogy jelenleg játékra alkalmatlanok. Az angol középpályás hétvégi szereplésére ezzel együtt van remény.

„Nem vagyok biztos benne, hogy Steven pályára léphet a Tottenham elleni bajnokin, annak viszont nagyon örülök, hogy a válogatott meccset kihagyta – utalt rá Benítez, hogy a lágyéksérüléssel küzdő kulcsjátékosát Fabio Capello nem hívta be az angol válogatott keretébe. – Szerencsére nem szombaton, hanem vasárnap játszunk, ami növeli Steven esélyeit.”

Aquilani vele szemben egészen biztosan nem lehet ott a Hotspur ellen, ugyanis még a Roma játékosaként szenvedett olyan bokasérülést, ami a partvonalon kívül tartja őt még jó néhány hétig. Emiatt azonban maga az érintett nem aggódik.

„Nagyon sajnálom, hogy nem mutatkozhatok be már most, de jelenleg az a fontos, hogy teljesen rendbe jöjjek. A liverpooli orvosok teljesen tisztában vannak a sérülésem jellegével, és remélhetőleg a jövőben ez nem okoz majd újabb gondot” – folytatta Aquilani, aki a Xabi Alonsóval való összehasonlítására is kitért.

„Nagyon fontos láncszem volt ebben a csapatban, de én nem az ő „helyettese” vagyok, mivel más játékstílusom van, szeretem bejátszani az egész pályát, és nem csak egy területen mozogni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik