Angol Ligakupa: két PL-csapat kiesett, Nagyék továbbmentek

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 23:53
null
Gylfi Sigurdsson (szemben) századszor volt eredményes angliai pályafutása során (Fotó: AFP)
Nagy Ádám csapata, a Bristol City 4–0-ra legyőzte hazai pályán a harmadosztályú Northamptont az angol Ligakupa második fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a mérkőzést. Két élvonalbeli csapat, a Leeds United és a Southampton kiesett.


A Premier League új idényének küzdelmeit a Tottenham 1–0-s legyőzésével kezdő Everton úgy verte meg 3–0-ra a negyedik ligás Salford Cityt, hogy összesen 32 kapura lövéssel kísérletezett a mérkőzésen – ennél több próbálkozása a liverpooli egyletnek legutóbb 2016 februárjában a West Bromwich elleni meccsen volt (33).

A hazaiak csapatkapitánya, Gylfi Sigurdsson megszerezte a 100. gólját angliai pályafutása során, ebből a 24.-et jegyezte az Everton színeiben.

A Leeds United a 93. percben szerzett találattal kiharcolta a tizenegyespárbajt a Hull City ellen, ám azt 9–8-ra elveszítette – pedig kapusa, Kiko Casilla értékesítette a maga kísérletét.

A Southampton saját stadionjában a legutóbbi négy, alsóbb osztályú együttes ellen vívott kupamérkőzéséből hármat elveszített – a harmadikat szerda este a Championshipben érdekelt Brentford ellenében (0–2).

ANGOL LIGAKUPA
A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
West Bromwich Albion–Harrogate Town (IV) 3–0
(Harper 18., Robson-Kanu 22., C. Robinson 77.)
Ipswich Town (III)–Fulham 0–1 (Mitrovics 38.)
Leeds United–Hull City (III) 1–1 (Alioszki 90+3., ill. Wilks 5.) – 11-esekkel: 8–9
Southampton–Brentford (II) 0–2
Everton–Salford City (IV) 3–0 (M. Keane 8., Sigurdsson 74., Kean 87. – 11-esből)
Bristol City (II)–Northampton Town (III) 4–0

A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Lincoln City (III.)–Liverpool
Bristol City (II.)–Aston Villa
Morecambe (IV.)–Newcastle United
Luton Town (II.)–Manchester United
Preston North End (II.)–Brighton/Portsmouth (III.)
Fulham–Sheffield Wednesday (II.)
Manchester City–Bournemouth (II.)
Millwall (II.)–Burnley/Sheffield United
Chelsea–Barnsley (II.)
Wolverhampton/Stoke City (II.)–Gillingham (III.)
Leicester City–Arsenal
West Bromwich Albion–Brentford (II.)
Newport County (IV.)–Watford (II.)
Fleetwood Town (III.)–Everton
Leyton Orient (IV.)–Tottenham
West Ham United–Hull City (III.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik