Angol Ligakupa: Karius védhet a döntőben, edzője bízik benne

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.19. 09:42
null
Loris Karius a Newcastle United edzésén (Fotó: Getty Images)
Érdekes helyzet állt elő az angol Ligakupa fináléjához közeledve a Newcastle United labdarúgócsapatánál. Mint ismert, az együttes első számú kapusát, Nick Pope-ot a Liverpool elleni bajnokin kiállították, így ő nem játszhat a Manchester United elleni döntőben. Pope cseréje, Martin Dúbravka szintén nem állhat a gárda rendelkezésére a sorozatban, így minden bizonnyal a 2018-as Bajnokok Ligája-döntő negatív hősére, Loris Kariusra esik a választás.

 

A Newcastle kapusa, Nick Pope látványosan, a tizenhatoson kívül ért kézzel a labdához, ezért kapott piros lapot a Liverpool elleni Premier League-találkozón (VIDEÓ ITT!). Mivel a Ligakupa döntőjét jövő vasárnap rendezik, így Eddie Howe vezetőedző eltiltás miatt nem számíthat a csapat alapemberére.

„Nick az egész idényben fantasztikusan teljesít, megérdemelné, hogy játsszon a döntőben. Elcsúszott, így a kezezése nem szándékosan történt. Akár sárga lappal is megúszhatta volna, de elfogadtam a játékvezető döntését” – mondta Newcastle United trénere a szombat esti sajtótájékoztatóján.

A „szarkák” helyzetét tovább nehezíti, hogy Pope cseréje, Martin Dúbravka – aki az idény első felét éppen a döntős ellenfélnél, a Manchester Unitednál töltötte – sem bevethető, ugyanis a szlovák válogatott kapus már pályára lépett egy másik klub (MU) színeiben a sorozat idei kiírásában.

Mindez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel a 2018-as BL-döntő negatív kulcsfigurája, Loris Karius kap lehetőséget az MU elleni fináléban. A német kapusnak több mint négy és fél év után ez lehet az első mérkőzése az angol labdarúgásban – Kariust tavaly szeptemberben igazolta le a Newcastle, ám a 29 éves játékos bemutatkozása azóta is várat magára.

„Nem aggódom, hiszen pontosan az ilyen szituációk miatt szereztük meg őt. Van tapasztalata a nagy meccseket illetően, nem kételkedem a képességeiben. Az edzéseken jól teljesít, készen áll” – fejtette ki véleményét Howe Karius kapcsán.

Érdekesség, hogy a Newcastle negyedik számú kapusa, a 30 éves Mark Gillespie már három tétmérkőzésen is pályára lépett a klub színeiben, így akár ő is megkaphatná a lehetőséget a jövő vasárnapi Ligakupa-fináléban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ

Newcastle United–Liverpool 0–2 (Núnez 10., Gakpo 17.)
Kiállítva: Pope (22., Newcastle)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 23 17 3 3 51–23 +28 54
2. Manchester City 24 16 4 4 60–24 +36 52
3. Manchester United 23 14 4 5 38–28 +10 46
4. Newcastle United
23 10 11 2 35–15 +20 41
5. Tottenham Hotspur
23 12 3 8 42–35 +7 39
6. Fulham 24 11 5 8 35–30 +5 38
7. Brighton & Hove Albion 22 10 5 7 39–29 +10 35
8. Liverpool 22 10 5 7 38–28 +10 35
9. Brentford 23 8 11 4 37–30 +7 35
10. Chelsea 23 8 7 8 23–23 0 31
11. Aston Villa 23 8 4 11 28–38 –10 28
12. Crystal Palace 23 6 8 9 21–31 –10 26
13. Nottingham Forest 23 6 7 10 18–38 –20 25
14. Leicester City 22 7 3 12 36–38 –2 24
15. Wolverhampton 23 6 5 12 17–32 –15 23
16. Everton 23 5 6 12 17–30 –13 21
17. AFC Bournemouth 23 5 6 12 21–44 –23 21
18. West Ham United
22 5 5 12 19–27 –8 20
19. Leeds United 23 4 7 12 28–39 –11 19
20. Southampton 23 5 3 15 19–40 –21 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik