Anglia: szövetségi kapitány lenne? Ezt biztosan elfelejtheti!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.17. 19:07
Nem juthat semmilyen forrásból mellékjövedelemhez a jövőben az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Greg Clarke, az angol szövetség (FA) elnöke kedden közölte, hogy a jövőbeni szakvezetők kizárólag az FA-tól kaphatnak fizetést.

A döntés hátterében a legutóbbi kapitány, Sam Allardyce botrányos távozása áll. A 61 éves edzőt 67 nap után menesztették posztjáról szeptember végén, mivel a Daily Telegraph című konzervatív brit napilap feltáró riportsorozatában bemutatta, hogy Allardyce az újság – magukat üzletembereknek kiadó – riportereinek tanácsokat adott egyebek mellett arról, miként kerülhetik meg az FA átigazolási szabályzatának azt a pontját, amely 2008 óta tiltja a játékosok „birtoklásának” megosztását harmadik, külső partnercéggel.

Greg Clarke kitért arra is, hogy az akkor a Bolton Wanderers edzőjeként dolgozó Allardyce esetében 2006-ban felvetődött, hogy részesedett a játékosok szerződéseiből. Az FA-elnök szerint a vizsgálat nyomán „semmi fontosat” nem találtak.

Az angol nemzeti együttest jelenleg megbízott státuszban Gareth Southgate irányítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik