Anglia: Southgate örül Kane kirobbanó formájának

Vágólapra másolva!
2020.11.14. 10:41
null
Harry Kane és Gareth Southgate a belgák ellen készül (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát nem lepte meg, hogy milyen sok helyzetet alakít ki Harry Kane a Tottenham Hotspurben, és hozzátette: passzképessége mindig is olyan jó volt, mint a befejezése.

 

A 27 éves Kane hét gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott nyolc mérkőzésen a Premier League-ben. Gareth Southgate nagyon örül annak, hogy a belgák elleni Nemzetek Ligája-találkozó előtt meghatározó támadója magas hőfokon ég.

A szakvezető a vasárnapi összecsapás előtt újságíróknak azt mondta, tisztában van azzal, hogy most erre egy kicsit nagyobb fény vetül, de szerinte „Kane mindig is gólerős volt, miközben ugyanolyan jó passzoló, mint befejező, márpedig befejezőnek egészen kiváló”.

Southgate kiemelte a Kane és klubtársa, a dél-koreai Szon Hung Min közötti játékkapcsolatot, majd úgy folytatta: „ha van mögötte futó játékos, akkor ő meg fogja találni a passzlehetőséget. Kiváltságosak vagyunk, hogy rendelkezésünkre áll, (…) nagyszerű őt ilyen jó formában látni”.

Kane a cserepadon ült az írek ellen 3–0-ra megnyert csütörtöki felkészülési mérkőzésen, de a belgiumi meccsen az 50. válogatottságát ünnepelheti.

A kapitány emlékeztetett rá, hogy a csatár eredményessége a válogatottban is rendkívüli.

„Mindig lehet tudni, hogy vele és Raheemmel nagy gólveszélyt jelentünk, olyat, amilyennek sok ország örülne” – hangoztatta, utalva egyúttal Sterlingre, a Manchester City támadójára.

Az angolok a Nemzetek Ligája A-divíziójának 2. csoportjában a második helyen állnak, két ponttal lemaradva a belgáktól. A sorozatot szerdán a pont nélkül negyedik izlandiak ellen fejezik be a Wembley Stadionban. A harmadik helyről a dánok várják az utolsó két mérkőzést az angolokhoz hasonlóan hét ponttal.

NEMZETEK LIGÁJA
5. FORDULÓ
A-DIVÍZIÓ

2. CSOPORT
November 15., vasárnap
20.45:
Dánia–Izland, Koppenhága
20.45: Belgium–Anglia, Leuven (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 4 3 1 10–4 +6 9
2. Dánia 4 2 1 1 4–2 +2 7
3. Anglia 4 2 1 1 3–2 +1 7
4. Izland 4 4 2–11 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik