Anglia: már nem Allardyce a válogatott szövetségi kapitánya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.27. 20:49
null
Allardyce állásába került a kirobbant botrány
Az angol Labdarúgó-szövetség kedd este megerősítette, hogy már nem Sam Allardyce az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A 61 éves szakember az egy nappal korábban kirobbant botrányba bukott bele.
SOUTHGATE A MEGBÍZOTT KAPITÁNY

A következő négy mérkőzésen, amíg az FA megtalálja Allardyce utódját, Gareth Southgate irányítja megbízott szövetségi kapitányként az angol válogatottat.

Ezen a négy találkozón az angolok Máltát, Skóciát, valamint Spanyolországot fogadják, és Szlovéniában vendégeskednek. A spanyolokkal felkészülési meccset játszanak, a másik három összecsapás vb-selejtező lesz.

„Allardyce viselkedése elfogadhatatlan volt az angol válogatott szövetségi kapitányától – olvasható az angol szövetség által kiadott közleményben. – Elismerte, hogy súlyos hibát követett el véleménynyilvánításával, és elnézést kért. A cselekedetének súlyosságára való tekintettel azonban a Labdarúgó-szövetség és Allardyce közös megegyezéssel a szerződése felbontása mellett döntött.”

A közleményben kiemelik, hogy az angol szövetségnél elsőbbséget élveznek a sportág érdekei, és ügyelnek a viselkedési normák magas szinten tartására.

„Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának mindig tiszteletben kell tartania a játék feddhetetlenségét” – áll az FA közleményében.

A LEGRÖVIDEBB IDEIG HIVATALBAN LÉVŐ ANGOL SZÖVETSÉGI KAPITÁNYOK
Sam Allardyce: 67 nap
Steve McClaren: 478 nap
Kevin Keegan: 597 nap
Terry Venables: 884 nap
Glenn Hoddle: 1006 nap

Sam Allardyce mindössze július 22. óta volt angol szövetségi kapitány, első mérkőzését Szlovákia ellen vívta – Adam Lallana kései góljával a válogatott megnyerte a Nagyszombatban rendezett vb-selejtezőt.

Mint ismert, a most már csak korábbi szövetségi kapitány a Telegraph tényfeltáró újságíróinak rejtett kamerás felvételein beszélt igen kényes témákról, például az átigazolásokkal kapcsolatos szabálytalanságokról (tulajdonképpen tippeket adott a szabályozások megkerülésére), de kigúnyolta elődjét, Roy Hodgsont, kritizálta az FA-t, Hodgson volt segítőjét, Gary Neville-t, valamint a királyi család több tagjára is megjegyzéseket tett. Allardyce úgy tudta, távol-keleti, a Premier League-be befektetni szándékozó üzletemberekkel beszél, ám a Telegraph fedésben dolgozó újságíróival tárgyalt.

„A legutóbbi események hatására a szövetséggel egyetértésben úgy döntöttünk, hogy elválnak az útjaink. Nagy megtiszteltetés volt számomra a júliusi kinevezésem, nagyon szomorú vagyok, hogy ez lett a vége.

Ma délután találkoztam Greg Clarke-kal és Martin Glenn-nel, akiktől tiszta szívemből bocsánatot kértem a tetteimért. Bár a titokban felvett beszélgetések során egyértelműen elhangzott, hogy bármilyen tervezett megállapodáshoz az FA hozzájárulása szükséges, elismerem, hogy tettem néhány olyan megjegyzést, amelyek problémát okozhatnak” – áll Allardyce közleményében.

A távozó kapitány külön elnézést kért azoktól, akiket megbántott szavaival. Roy Hodgson, Gary Neville, Vilmos és Harry herceg is az említettek közé tartozik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik