Anglia: ingyen távozhat a brazil válogatott kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 12:55
A téli átigazolási időszakban ingyen távozhat az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangers labdarúgócsapatától a brazil válogatott kapus, Júlio César – jelentette be a londoni klub menedzsere, Harry Redknapp.

A 34 esztendős kapuvédő ebben a szezonban még nem lépett pályára tétmérkőzésen a QPR-ban, és mivel az idény végeztével világbajnokságot rendeznek, érthető, hogy Júlio César (több) játéklehetőségre vágyik.

Ezt azonban Harry Redknapp, az angol másodosztály harmadik helyén álló londoni együttes menedzsere nem tudja garantálni számára, így az Internazionale korábbi légiósa a télen továbbállhat.

„Játékpercekre van szüksége, én pedig úgy érzem, hogy a világ bármely csapatában megállná a helyét, így nem állhatunk az útjába. Nem kérünk érte átigazolási díjat, ingyen távozhat” – szögezte le Redknapp, aki a korábbi angol válogatott Robert Greent favorizálja kapusposzton.

A Queens Park Rangersszel 2016-ig szerződésben álló, 76-szoros válogatott futballista iránt a hírek szerint a Manchester Cityt irányító Manuel Pellegrini érdeklődik, aki Joe Hartot szeretné jobb teljesítményre ösztökélni a brazil megszerzésével.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik