Anglia: Gerrard öt éven belül a válogatottal vb-t, a Poollal BL-t nyerne

Vágólapra másolva!
2010.03.28. 11:46
A Premier League-ben szereplő Liverpool középpályása, Steven Gerrard reméli, öt éven belül sikerül megvalósítania két álmát: elhódítani a BL-trófeát, a nemzeti csapattal pedig vb-címet nyerni.

A 78 válogatott mérkőzésen pályára lépő, a Liverpoolban az elmúlt tizenkét szezonban meghatározó játékossá váló Gerrard tudja, néhány éve van már csak arra, hogy a futballvilág legjelentősebb címeit elnyerje.

„Tisztában vagyok a korommal, de azt is tudom, hogy mit szeretnék még elérni pályafutásom során – kezdte Gerrard – Úgy érzem, jó fizikai állapotban vagyok, és azt hiszem, öt évet még mindenképpen tudok magas szinten futballozni. Ez alatt az idő alatt szeretnék világbajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerni. Ezért minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.”

„Ha sikerül a Liverpoollal a bajnokság negyedik helyén végeznünk, a válogatottal pedig jól szerepelnünk a dél-afrikai vébén, akkor azt hiszem, pozitívan tekinthetek a jövőbe” – tette hozzá a hamarosan 30. születésnapját ünneplő csapatkapitány.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik