Anglia: elözönlötték a pályát a szurkolók Ryan Reynoldsék bajnoki címe után – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.22. 21:25
null
Bajnok lett és feljutott a negyedosztályba a Wrexham (Fotó: Getty Images)
Hazai pályán hátrányból nyert 3–1-re a Boreham Wood ellen az angol ötödosztály (National League) utolsó előtti, 45. fordulójában a hollywoodi színész, Ryan Reynold és Rob McElhenney által tulajdonolt Wrexham AFC, amely győzelmével biztossá tette bajnoki címét és feljutását.

Pedig nem indult jól a mérkőzést a házigazda Wrexham számára, hiszen Lee Ndlovu már az első percben bevette a Manchester United korábbi játékosának, Ben Fosternek a kapuját, de Elliott Lee a 15. percben egyenlített, majd a második játékrész elején Paul Mullin gyönyörű góljával már a vezetést is megszerezte a Wrexham. Szűk húsz perccel később Mullin ismét betalált, eldöntve a lényegi kérdéseket.





A Wrexham a 3–1-es győzelemmel az utolsó forduló előtt a Notts County szempontjából behozhatatlan előnyt szerzett, így bajnokként feljutott a negyedosztályba (League Two) Ryan Reynoldsék csapata egyébként impozáns mutatókkal bír, hiszen 45 bajnokijából 34-et nyert meg nyolc döntetlen és három vereség mellett, s 115 őtt mellett csupán 42 gólt kapott.

A SZURKOLÓK A LEFÚJÁS UTÁN ELÖZÖNLÖTTÉK A PÁLYÁT





ANGOL NATIONAL LEAGUE
45. FORDULÓ

Wrexham–Boreham Wood 3–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik