Anglia: először lesz női elnöke a futballszövetségnek

MTI (Közzétette: D. Á.)MTI (Közzétette: D. Á.)
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 14:47
null
Női elnöke lesz az angol FA-nek (Fotó: AFP)
Debbie Hewitt lesz az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) következő, első női elnöke – írja az MTI.

 

Az 1863-ban megalapított szervezet kedden közölte, hogy a héttagú választótestület egyhangú döntése volt Hewitt kinevezése, aki januárban lép hivatalába. Az új elnök kinevezését július 22-én az FA-t vezető bizottságnak kell megerősítenie.

Az FA-t jelenleg ideiglenes megbízatással Peter McCormick vezeti azt követően, hogy tavaly novemberben rasszista megnyilvánulásai miatt lemondott Greg Clarke.

A hír kapcsán McCormick kiemelte: reményeik szerint az üzleti világ több területén is sikeresen tevékenykedő Hewitt tapasztalatát a labdarúgásban is kamatoztatja majd, miközben a legfontosabb kérdésekben rendkívül hasznos lehet az ő világlátása és értékítélete.

Az üzletasszony kiemelte: gyerekkora óta rajong a futballért, és örül annak a lehetőségnek, hogy részt vehet egy olyan sportág jövőjének alakításában, amely nagyon sok ember számára nagyon sokat jelent. Hozzátette: az elmúlt hónapok eseményei megmutatták, hogy az angol labdarúgás életének jelentős pillanatához érkezett, amelynek egyértelmű célja, hogy minden szintű érdekeltje biztosítsa a játék hosszú távú egészséges fennmaradását.

Debbie Hewitt több mint 15 éve dolgozik tőzsdén jegyzett, magántulajdonban lévő vállalatoknál, amelyekben többféle vezetői pozíciót töltött be. A Restaurant Group brit étteremláncot – amelynek ügyvezetője – hat évet követően, decemberben hagyja el.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik