Anglia: egymillió fontot nyert lottón a sérülések miatt visszavonuló játékos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.18. 19:41
null
A pillanat, amikor Terry Kennedy megtudta, hogy egymillió fonttal lett gazdagabb (Fotó: Twitter)
Az élet sokszor igazságtalan: így érezhette a Sheffield Unitedben nevelkedő Terry Kennedy is, akinek 25 éves korában vissza kellett vonulnia állandó sérülései miatt. Három évvel később az élet kárpótolta, ugyanis egymillió font ütötte a markát, miután nyert a lottón.

 

Terry Kennedy 24 tétmérkőzésen játszott a Sheffield Unitedben, még a Manchester United jelenlegi csapatkapitánya, Harry Maguire is a csapattársa volt. Magasabb szinten soha nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, végül a hatodosztályban talált otthonra – igaz, nem sokáig…

A „Ginger John Terry” becenévre hallgató futballistának a folyamatos térdsérülései miatt ugyanis nagyon hamar, 25 éves korában abba kellett hagynia profi pályafutását 2018-ban.

Az élet azonban kárpótolta őt ezen a héten, nem is akárhogy: egymillió fontot nyert a lottón. A Sheffield Unitedben nevelkedő játékosnak még a reakciója is videóra van véve, miközben a lottózó egyik dolgozója megerősíti, hogy a kezében tartja a győztes szelvényt.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik