Ajax: megegyeztek a Chelsea-vel Hakim Zijesről – hivatalos

2020.02.13. 13:25
null
Hakim Zijes a nyártól a Chelsea-ben folytatja (Fotó: AFP)
A holland élvonalbeli Ajax a hivatalos honlapján közölte, megegyezett az angol Premier League-ben szereplő Chelsea-vel Hakim Zijes átigazolásáról. A marokkói válogatott szélső július 1-jétől lesz a londoniak labdarúgója.

 

Igaznak bizonyult a korábbi sajtóhír, az Ajax közleménye szerint az Európa-liga-címvédő Chelsea 40 millió eurót fizet Zijesért. Ez az összeg 44 millióra növekedhet különböző feltételek teljesülése esetén.

A Hollandiában született, de marokkói válogatott játékos 2016-ban szerződött az Ajaxhoz, amellyel bajnoki címet és Holland Kupát nyert, 2017-ben bejutott az El-döntőbe, tavaly pedig az elődöntőig menetelt a Bajnokok Ligájában.

Zijes 160 tétmérkőzésen összesen 49-szer volt eredményes a holland rekordbajnok színeiben. 2018-ban őt választották meg az év labdarúgójának Hollandiában.

A játékos klubváltását a Chelsea is bejelentette hivatalos felületein. Ő Frank Lampard első igazolása a kékek menedzsereként.

Zijes a mostani idényben 30 tétmérkőzésen összesen nyolc gólt szerzett és 21 gólpasszt adott.

AFC Ajax on Twitter

138 days of magic left. Let's enjoy every single touch...



Chelsea FC on Twitter

We have some Hakim Ziyech news...



 

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek