„A védők rémálma” 16(!) gólos meccsel hívta fel magára az MU figyelmét

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 18:29
null
Mason Greenwood (jobbra) nagy manchesteri elődök nyomában (Fotó: AFP)
A 2019–2020-as idény egyik legnagyobb berobbanója Mason Greenwood volt, aki 17 évesen már a Manchester United kezdőcsapatában találta magát, hihetetlen gólérzékenységével pedig olyan legendás elődök nyomában jár, mint George Best vagy éppen Wayne Rooney. Büntetőt és szabadrúgást is egyaránt kiválóan lő jobbal és ballal is, Gary Neville-t Robin van Persie-re emlékezteti – ahogyan a holland támadót is... Sosem látott európai góltermést mutatott be a „vörös ördögöknél”, akiknél már hatéves kora óta cseperedik. Lássuk a fiatal támadó portréját!

16 GÓLOS MECCSEL HÍVTA FEL MAGÁRA A FIGYELMET

„Azt hiszem, találtunk egy gyémántot” – mondta róla állítólag Sir Alex Ferguson négy évvel ezelőtt.

SPORTOS CSALÁD
Nővére, a 19 éves Ashton sportösztöndíjjal jár a Manchesteri Metropolitan Egyetemre, a futó legjobbja 12.7 másodperc 100-on, de inkább a 400 métert részesíti előnyben.

Nem a legendás skót menedzser volt az első MU-edző, aki magasztalta a 2001. október 1-jén született Mason Will John Greenwoodot, Mark Senior elmondása szerint már hatévesen lélegzetelállító volt, amikor a bradfordi székhelyű Idle Juniorsban szerepelt.

„Megfigyelők látták, amikor ő még csak nem is játszott, és egy másik játékost mentek feltérképezni aznap – idézi Mark Seniort a talksport.com. – Mason szeretett volna csatlakozni egy bradfordi csapathoz, az Idle Juniorshoz, de nem volt elég idős hozzá, úgyhogy rugdosta a labdát a pálya mellett, várva a hatodik születésnapjára. Amint betöltötte a hatot, biztosítottuk, hogy legyen valaki, aki megnézi őt az első mérkőzésén. A csapat, amelyben szerepelt, sohasem nyert egy meccset sem, és nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán rúgott-e gólt. Aztán Mason 16(!) gólt szerzett a debütálása során, és 16–1-re nyertek. Egy hatéves gyerek bekerült a helyi újságba!”

Aligha meglepő, hogy ezek után meghívták a United halifaxi központjába Greenwoodot, aki már az érkezése előtt letette a névjegyét.

SZÜLETETT „VÖRÖS ÖRDÖG”
Greenwoodot már 1.8 millióan követik az Instagramon, az utóbbi időben szinte csak a mérkőzéseiről osztott meg bejegyzést, ám időnként saját gyerekkori képeivel is meglepi a rajongóit, mint például itt, még kis szurkolóként.
Dream big

„Azon az estén jött be a központunkba, amikor a hétvégén szerzett góljai miatt bekerült az újságba. Kicsit korán értem oda, de Mason már rég ott volt a parkolóban, és rugdosta a falra a labdát mindkét lábával, hihetetlen volt. Megkérdeztem tőle, »szóval, te vagy ez a Mason, aki 16 gólt szerzett a hétvégén? Nem volt egy kicsit könnyű neked?« Rám nézett, és azt mondta, »ha nem lett volna az számomra, akkor kikaptunk volna 1–0-ra«. Egyenesen a huddersfieldi fejlesztési központba ment, egy olyan csoportba, ahol nála idősebbek futballoztak. Minden klubhoz eljutott Mason híre, úgyhogy mind figyelték őt.”

MESÉS PÁRIZSI ÉJSZAKÁN JÖTT EL A DEBÜTÁLÁS

Az együttes akadémiáját kijárva (U16-osként két korosztállyal feljebb játszva szerzett 21 találkozón 17 gólt) 2019 márciusában jutott először szóhoz az első csapatban, a PSG elleni Bajnokok Ligája-ütközet végjátékában, amelyet idegenben 3–1-re megnyert a United, Marcus Rashford 94. percben szerzett büntetőgólja pedig a hazai 2–0-s vereség ellenére továbbjutást ért.

A 2018–2019-es idény utolsó bajnokiján már kezdőként lépett pályára, ezzel 17 évesen és 223 naposan ő lett a klub történetének legifjabb kezdője a PL-ben.

Még csak 2019 júliusát írtuk, amikor hősünknek nem volt még gólja tétmeccsen a Manchester Unitedben, de 17-én a Leeds United elleni 4–0-s felkészülési siker során megszerezte első találatát a nagycsapatban. Rögvest jöttek a dicséretek:

„Okos gyerek, majd megtanulja a dolgokat, de igen, a természetes képességei félelmetesek” – mondta róla Rashford tavaly nyáron.

„Természetes tehetség. Büntetők, szabadrúgások, jobbal, ballal. Mindenképpen egy tehetséges srácot látsz. Minden esélye megvan, hogy a Manchester Unitedban teljesedjen ki” – így Solskjaer még a felkészülési mérkőzést követően, kiemelve, hogy azt sem tudja kizárni, hogy már a Chelsea elleni bajnoki nyitányon kezdő legyen. Bár ez nem jött össze, a 86. percben azért beküldte őt a norvég tréner.

Great start to the season @manchesterunited


JÁTÉKSTÍLUS
Greenwood középpályásként indult, a Manchester United felnőttcsapatában egyelőre többnyire a jobb szélen kap helyet, viszont nem esik kétségbe előretolt csatárként sem. A befejezések mellett távoli lövései emelkednek ki a mezőnyből, de nagyon jó a labdatartásban és a passzjátékban is, szélről történő bevágásai pedig élményszámba mennek. Képes mindkét lábával büntetőt és szabadrúgást lőni, méghozzá igencsak veszélyesen – ha választani kellene, Solskjaer szerint 51 százalékban ballábas, 49-ben jobb. Rendkívül gyors játékos, tud tízes szerepkörben és balszélsőként is futballozni.

Bár az elmúlt hónapokban erősödött, a fejjátékban még mindig nem remek, ahogyan a védekezésbeli hozzájárulással is akadnak problémái időnként.

VALÓDI GYÉMÁNT, A VÍRUS ALATT SEM LAZSÁLT

December 16-án az Everton ellen a 65. percben csereként beállva mentett pontot otthon, a találkozót követően pedig a csapat korábbi játékosa, Gary Neville ekképpen méltatta az akkor még többnyire csak az El-ben rendre szóhoz jutó fiatalt:

„Rendkívül kedvelem Greenwood játékát. Elképesztően higgadt fiatal kora ellenére. A kapura lövésekben olyan, mint egy topcsatár. Néha pánikolni látod a fiatalokat a kapu előterében, Daniel James és Jesse Lingard esetében ez sokszor előfordult. Ugyanakkor én azt mondanám, hogy Greenwood jobb a befejezésekben, mint Rashford, s ez azért mond valamit. Tényleg úgy fest, hogy ő egy valódi gyémánt. Úgy vélem, Solskjaer tudja ezt, és alaposan »kiszipolyozza« majd.”

Nos, a koronavírus-járvány utáni újrakezdés óta csak a Tottenham elleni bajnokin nem kezdett, a végjátékban öt gól és egy gólpassz jött neki össze. Ha már a vírus szóba került: Greenwood nem lazsálással töltötte az időt, három kiló izmot felszedett a világjárvány során!

„Mason egy fiatal fiú. Még mindig csak 18 éves, s a karantén a legjobbat tette számára. Az ő korában a srácok fejlődnek és masszívabbá válnak, Mason pedig egyre inkább úgy fest, mint egy férfi, ami határozottan segít neki. Korábban időnként úgy festhetett, mint egy gyerek, most az edzés közben jobban tudja használni az erejét, ezt pedig remekül tette a tréningek újrakezdését követő hetekben. A kapu előtti kvalitásai mindig is megvoltak, most már megvan az ereje is, hogy felvegye a harcot a védőkkel” – dicsérte játékosa munkamorálját Solskjaer.

Be careful, Stay safe use this hashtag to show me your skills! #MG26stayhome Which one was better video 1 or 2?


NEVILLE-T VAN PERSIE-RE EMLÉKEZTETI – A HOLLANDOT IS...

A Brighton elleni találatát követően Neville már az együttes korábbi holland támadójához, Robin van Persie-hez hasonította.

„Annyira emlékeztet Robin van Persie-re, amikor a szélről bevág. Ugyanaz a higgadtság, ugyanaz a technika. Igazi tehetség, aki most már hétről hétre remekül teljesít.”

A holland még decemberben szólalt meg Greenwooddal kapcsolatban, neki is feltűnt a hasonlóság.

„Úgy vélem, nagyon jó játékossá válik majd, minden egyes meccsen igyekszik másolni engem. A stílusomat, a technikámat, a bal lábamat, ahogyan az akciókat befejezem... úgyhogy biztos vagyok benne, hogy remek labdarúgó lesz belőle” – mondta Van Persie az MUTV-nek.



VAN MÉG NAGY HIÁNYOSSÁGA, POGBA IS NYÜSTÖLI, HOGY JOBBÁ VÁLJON

A Bournemouth elleni dupláját követően norvég trénere még egy hiányosságára hívta fel a figyelmet.

„Szenzációs befejező játékos. Képes betalálni jobbal és ballal is, és ahogyan korábban mondtam, hogy ha képes lesz fejjátékban is javulni, akkor komplett csatárrá válik – fogalmazott Solskjaer, akit arról is faggattak, hogy az angol válogatott kulcsszereplőjévé válhat-e a jövőben. – Ha továbbra is fejlődik. Mi mindent megteszünk, hogy még jobbá váljon.”

Ebben válhat segítségére világbajnok francia csapattársa, a középpályás Paul Pogba is, aki a Villa legyőzése után mondta ezt:

„Kedvelem a srác edzésen és meccseken nyújtott teljesítményét. Tovább fogom nyüstölni, hogy a csúcsra érjen. Annyi mindenre képes, és még ennél is több van benne. A jelenlegi szereplésével bizonyítja, hogy tud játszani ebben a csapatban.”


Pogba nyüstöli, hogy még jobbá váljon (Fotó: AFP)
Pogba nyüstöli, hogy még jobbá váljon (Fotó: AFP)

A VÉDŐK RÉMÁLMA – HATÁR A CSILLAGOS ÉG!

A klub korábbi kiváló gólvágója, Dwight Yorke egyszerre szólt be az együttes korábbi menedzserének és dicsérte a fiatalt.

„Mason José alatt valószínűleg nem játszott volna. Mason a védők rémálma. Ha az elmúlt két-három évünket nézzük, akkor megrekedtünk, de ezek a srácok visszaterelik a csapatot a helyes irányba. Elképesztő tehetség! Jobb, mint Rashford a jelenlegi mutatóját megnézve. Ugyanakkor meg kell érteni, hogy még mindig csupán 18 éves, fejlődő szakaszban van. Ole a megfelelő útra vezeti.”

VÁLOGATOTT
Hatszor jutott szóhoz az U17-es válogatottban, majd tavaly augusztusban az U21-esek közé is behívták. A Törökország elleni 3–2-es Eb-selejtezős siker során az 59. percben beállva debütált, aztán szeptemberben a hollandok elleni felkészülési meccsen megszerezte első gólját az együttesben – egyenlítést ért, de végül 2–1-re kikaptak a „háromoroszlánosok”.

A legendás Gary Lineker (az angol válogatott történetének harmadik legeredményesebbje) az Aston Villa elleni találatát követően már csak annyit írt a Twitteren: „Istenem, ez a srác tudja, hogyan kell befejezni egy akciót.”

A fiatal támadó most már valóban hétről hétre felhívja magára a nézők, játékosok és szakemberek figyelmét, és ahogyan Solskjaer többször is említette vele kapcsolatban, ha továbbra is így folytatja, Greenwood számára a határ a csillagos ég!

A NYOLCADIK LEGPONTERŐSEBB TINÉDZSER


Greenwood az első bajnoki idényét tíz gól mellett egy gólpasszal zárta, a 11 kanadai pontja a 8. legjobb mutató a tizenévesek között – érdemes egy pillantást vetni az elsőre is! –, igaz, a riválisoknál azért lényegesen nehezebb bajnokságban hozta ezt össze.

Megjegyzés: a transfermarkt.de szűrése alapján állítottuk össze a listát, a jelenleg 20. életévüket be nem töltött játékosokat válogattuk ki, így például kiesett az idény nagy felfedezettje, a 20. születésnapját július 21-én ünneplő Erling Haaland, aki csak a bajnokságokban 29 gólt és 9 asszisztot hozott össze.

A LEGTÖBB KANADAI PONTOT TERMELŐ TINÉDZSEREK
név kor ország csapat M G A G+A
1. SZOBOSZLAI DOMINIK 19 magyar RB Salzburg (Ausztria) 27 9 14 23
2. Myron Boadu 19 holland AZ Alkmaar (Hollandia) 24 14 8 22
3. Manfred Ugalde 18 Costa Rica-i Saprissa (Costa Rica) 35 12 9 21
4. Jurguens Montenegro 19 Costa Rica-i LD Alajuelense (Costa Rica) 37 11 5 16
5. Auwalu Ali Malam 19 nigériai Kano Pillars (Nigéria) 21 13 0 13
Bartosz Bialek 18 lengyel Zaglebie Lubin (Lengyelország) 19 9 4 13
7. Adam Hlozek 18 cseh Sparta Praha (Csehország) 29 4 8 12
8. Mason Greenwood 18 angol Manchester United (Anglia) 31 10 1 11
Mikkel Kaufmann 19 dán FC Köbenhavn (Dánia) 22 8 3 11
10. Mohammed Kudus 19 ghánai Nordsjaelland (Dánia) 21 9 1 10
Filip Sztevanovics 17 szerb Partizan Beograd (Szerbia) 25 7 3 10
Forrás: transfermarkt.de


RASHFORD MUTATÓJÁT MEGJAVÍTOTTA, ROONEY NYOMÁBAN

Június 30-án megszerezte idénybeli 13. gólját, amivel már jobban állt csatártársánál, Marcus Rashfordnál, aki 12-szer volt eredményes a 19. születésnapja előtt, ehhez pedig a következő három meccsen még négyet tett hozzá és végül minden sorozatot figyelembe véve 17 gólnál jár (az Európa-ligában még talpon van a csapat).

Különösen erős szériája volt június 30. és július 9. között, amikor sorozatban a Brighton, a Bournemouth (2) és az Aston Villa ellen is betalált. Az MU-ban előtte tinédzserként legutóbb Wayne Rooney szerzett három egymást követő mérkőzésen gólt.


EGYEDÜL TÖBBET TERMELT, MINT ALEXIS, FALCAO ÉS DI MARÍA EGYÜTT!

Greenwood máris több gólt szerzett a Manchester Unitedben, mint Alexis Sánchez (45/5), Radamel Falcao (29/4) és Ángel Di María (32/4) – együttvéve! A korrektség jegyében jegyezzük meg, hogy ez a hármas azért a gólpasszokat termelte legalább (9+5+12=26 assziszt jött össze).

LEGENDÁS TRIÓT ÉRHETNEK BE

A 24 éves Martial 11 assziszt mellett 22 gólt szerzett eddig, a 22 éves Rashford 22+10-nél jár, és ha a 17+5-ös Greenwood még legalább háromszor betalál, akkor hosszú idő után ez lesz az első MU-trió, amelynek minden tagja eljut 20 találatig. Még az 1964–1965-ös idényben hozta össze a Denis Law (39), David Herd (28), John Connelly (20) trió a tripla 20-at.


JOBBAN TERMELNEK A LIVERPOOLI CSATÁRSORNÁL!

Mint látható, a Martial, Rashford, Greenwood trió eddig 61 találatnál jár, míg a bajnokságot fölényesen megnyerő, a BL-ből viszont már búcsúzó Liverpoolt erősítő Mohamed Szalah (23), Sadio Mané (22), Roberto Firmino (12) hármas 57-tel zárt.

SOSEM LÁTOTT EURÓPAI REMEKLÉS


Greenwood az Európa-ligában eddig öt találatnál tart, ezzel a „vörös ördögök” első játékosa lett, akinek tinédzserként egy idényen belül a nemzetközi porond főtábláján legalább ennyi összejön.


NAGY ELŐDÖK NYOMÁBAN

A West Ham elleni találatával pedig számos klasszis mellé nőtt fel. Greenwood az első tinédzser Romelu Lukaku (2012–2013, 14 gól) óta, aki egy PL-idényben 10 gólig eljut. Előtte angolként legutóbb Wayne Rooneynak sikerült ez, még 2004–2005-ben (11). Sőt, Greenwood beállította George Best, Brian Kidd és Wayne Rooney klubcsúcsát, ami az egy idényben tétmeccsen szerzett gólok rekordját jelenti a tizenévesek között, 17 találattal.

A HETEDIK LEGÉRTÉKESEBB TINÉDZSER

Greenwood 2019. július 1-jén kötött profi egyezséget a „vörös ördögökkel”, majd októberben gyorsan kapott egy újabbat is, amely négy évre szól, valamint a klubnak opciója van további egy esztendő lehívására, így a fiatal angol támadó játékjogával 2024 nyaráig élhet. A transfermarkt.de becslése szerint a piaci értéke jelenleg 29 millió euró (a koronavírus-járvány előtti időszakban volt 32 millió is), amivel a tizenévesek között a 7. helyen áll.

A LEGÉRTÉKESEBB TINÉDZSEREK
név kor ország csapat piaci érték
1. Alphonso Davies 19 kanadai Bayern München (Németország) 60
2. Ansu Fati 17 spanyol
Barcelona (Spanyolország) 50
3. Rodrygo 19 brazil Real Madrid (Spanyolország) 45
4. Eduardo Camavinga 17 francia Rennes (Franciaország) 37.5
5. Callum Hudson-Odoi 19 angol Chelsea (Anglia) 31.5
6. Kubo Takefusza 19 japán Real Madrid (Spanyolország) 30
7. Mason Greenwood 18 angol Manchester United (Anglia) 29
8. Gabriel Martinelli 19 brazil Arsenal (Anglia) 25
SZOBOSZLAI DOMINIK 19 magyar RB Salzburg (Ausztria) 25
10. Reinier 18 brazil Real Madrid (Spanyolország) 22.5
Gabriel Veron 17 brazil Palmeiras (Brazília) 22.5
William Saliba 19 francia Arsenal (Anglia) 22.5
Forrás: transfermarkt.de, az árak millió euróban értendők

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik