A PL legjobbjai (4.): 24 év, 34 trófea, egy megismételhetetlen karrier – Ryan Giggs

Huszonnégy év. Ez az időtartam majdnem egy negyed évszázadnak felel meg. Ennyi idő alatt valaki megszületik, s ha minden jól megy, elvégzi az általános iskolát, gimnáziumot, majd a főiskolát vagy az egyetemet – összességében felnőtté válik. Gondoljunk csak bele, napjainkban valaki hányszor vált munkahelyet ennyi idő alatt? Persze, sokan eltöltenek huszonnégy esztendőt egy szakmában, de ők valószínűleg vérprofik is abban, amit csinálnak, s a huszonnegyedik évükre már büszkén mondhatják magukat veteránnak.

Nos, Ryan Giggs is büszkén vonulhatott vissza 2014-ben a Manchester Unitedből negyvenévesen, miután 24 évet lehúzott az Old Traffordon, ahol összesen 34 trófeát gyűjtött, Angliában pedig azóta sem láttak ilyen sikeres labdarúgót. Az irigykedők sokszor mondják, hogy csupán az idő hosszúsága miatt nyert ennyi kupát, így biztosan lenne olyan klasszis, aki hasonló sikereket ért volna el. Nos, visszakérdezek: miért nem tették meg mások? Azért, mert huszonnégy idényt lenyomni a világ legerősebb, legkeményebb ligájában szinte már lehetetlen és egyben őrültség is. Ráadásul gondoljunk bele, a „walesi varázsló” mindezt a középpályán tette meg, ahol a legtöbb futómennyiség is szükséges, főleg Sir Alex Ferguson 4–4–2-es kontrajátékra berendezkedő rendszerében. Az orvostudománnyal együtt a játékosok teherbírása is rohamosan fejlődik, azonban ki merem jelenteni, még egy ilyen pályafutást nem fogunk látni. S nem csak azért, mert Giggs rendkívül intelligens futballista volt – 10-15 év után felismerte, plusz egy évtizedet nyer azzal, ha átalakítja a játékát –, hanem azért is, mert az esze mellett a szíve is a helyén volt. Bár ironikus, hogy utánpótlás szinten két esztendőn át is a Manchester Cityt szolgálta, 1987-ben az ősi rivális Manchester Unitedbe igazolt, és ezt követően soha nem akart más mezben szerepelni.

De hogyan is kezdődött? Ezt főhősünk maga mondja el.

„Már tizenhárom éves koromban a Unitednél voltam. Ahogyan a klub, úgy a szurkolók is nélkülözhetetlenné váltak az életemben. Emlékszem, 1986-ban az együttes felajánlott egy egyhetes próbajátékot, melynek a végén a Salford Boys ellen játszottunk, én azon a meccsen rúgtam egy mesterhármast. Ferguson odajött hozzám és azt mondta, »te nem csatlakozol most hozzánk, fiam«. Ijedtemben észre sem vettem, hogy csak viccelt” – nyilatkozta a legenda a 900. mérkőzése előtt.

Milyen is volt harminc évvel ezelőtt Ryan Giggs? Talán csak a legfanatikusabb MU-szurkolók emlékeznek még a tizenhét éves lurkóra, aki 1991 március 2-án csereként lépett pályára az Everton ellen a sérült balbekk, Denis Irwin helyére. Mindössze két hónappal később már kezdőként vetették be a Manchester City elleni derbin, s nem is akármilyen meccse volt a fiatal Giggsynek – ő szerezte a győztes találatot! A sikeres bemutatkozás ellenére inkább csak az 1991–1992-es idényben kapott helyett Ferguson csapatában, ezzel párhuzamosan pedig az utánpótlásban ő viselte a karszalagot. Azonban nem egy tipikus ificsapatnak volt ő a kapitánya. A 92-es osztályként elhíresült „Fergie Fiókáiban” ugyanis ott volt Nicky Butt, Gary Neville és David Beckham is Giggs mellett – az egy évvel fiatalabb Paul Scholes és a 95-ös ifjúsági bajnok Phil Neville éppen csak, de kimaradt a gárdából –, akik együtt ünnepelhették a fiataloknak járó FA-kupa-díjat.

Giggs egyre többször kapott lehetőséget az MU bal oldalán, s egy idő után kirobbanthatatlanná vált Ferguson kezdőjéből. Karrierje kezdetén zseniálisan cselezett, ehhez a sebessége is megvolt. A fiatal Giggset talán sokan párhuzamba állítanák a szintén walesi Gareth Bale-lel, hiszen egyértelműen vannak hasonlóságok – például az elmúlt két évtizedben egyértelműen ők emelkedtek ki legjobban a walesi labdarúgók közül. Giggs is villámgyors ballábas futballista volt, aki mindkét szélen megállta a helyét, bár egyértelműen a bal oldalon érezte magát komfortosabban. A legnagyobb különbség kettejük között, hogy Bale legtöbbször hosszan szöktette magát, és sebességből verte meg az emberét (a 2010–2011-es BL-idényben ugyanezzel a technikával folyamatosan szétfutotta az interes Maicont), míg Giggs sprintelés közben is mindig figyelt arra, hogy ne lépjen nagyokat és terelgesse a labdát. Lehet erre jobb példa, mint az 1999-es FA-kupa-elődöntőben szerzett legendás találata az Arsenal ellen?

AZ EMLÉKEZETES GÓLJA AZ ARSENAL ELLEN

Ez a technika lehetőséget teremtett arra, hogy nem csupán gyorsaságával, hanem az eszével is becsapja a rajta védekező bekket. Imádta eladni, hogy befelé cselez, így amikor a védekező játékos kifordította a csípőjét, gyorsan visszavette az erősebb lábára – azaz két lépésből, egy testcsellel már ott is hagyta az emberét.

Amellett, hogy isteni tehetsége volt a labdarúgáshoz, a mentalitása is példaértékű volt fiatal kora ellenére. Ferguson érzékelte, hogy „fiókái” felnéznek Giggsre és követni akarják őt az első csapatba. Valószínűleg nélküle is megkapta volna az esélyt Beckham, Butt és Neville is, hiszen fantasztikus képességű játékosok voltak, azonban azt gondolom, Fergie mégis jobban bízott bennük azok után, hogy Giggs is bevált a felnőtteknél. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy egyszerűen csak a futball érdekelte – ha nekem nem hisznek, higgyenek Fergusonnak.

„Az üzleti világ át akarta venni az irányítást Giggsy fölött, de ő ezt sohasem engedte. Mindenki akart egy darabot belőle, ő azonban okosabb náluk. Mindig velem példálózott, hiszen ez a világ engem sem szippantott be. Valahogy megtalálta annak a módját, hogyan utasítson vissza mindenkit” – írta a legendás MU-tréner Giggsről.

Okosabb volt ő mindenkinél. Naná, ezért játszhatott végig huszonnégy szezont. A kétezres évek vége felé alkalmazkodnia kellett a játékrendszerhez és saját életkorához is. Hogyan is járnak a korosodó szélsők? Egy sérülés itt, egy húzódás ott, hirtelen veszít a sebességéből, s máris irrelevánssá válik. De nem Ryan Giggs. Ferguson akkor sem vette le a kezét kedvencéről, amikor átlépte a bűvös harmincat. És ezen a ponton a menedzsert is ki kell emelni. Hányszor láthattuk, hogy klasszis edzők feláldozzák egyik legjobbjukat, mert előre gondolkoznak – inkább egy évvel hamarabb szabadulnak meg a labdarúgóktól, mint egy évvel később: José Mourinho Iker Casillasról, Antonio Conte Diego Costáról, Gerardo Martino David Villáról mondott le. Fergie is lemondhatott volna Giggsről, mégsem tette. Tudta, hogy még mindig képes a középpályán játszani, akkor is, ha már a szélen nem képes fel-alá futkározni. A sebességét rutinra cserélte, így egyre többször tűnt fel a pálya közepén. Miután a 35-öt is betöltötte, nem kapott akkora terhelést, mint korábban – a visszavonulásáig szezononként maximum 20-szor lépett pályára kezdőként a Manchester Unitedben a Premier League-ben.

Az elején sokan szkeptikusak voltak a pozícióváltással kapcsolatban, Giggs azonban remekül teljesített. Carlos Queiroz, a „vörös ördögök” korábbi asszisztensedzője egyszerű indokkal magyarázta ennek okát.

„Remekül átlátja a játékot. Sőt, nem csupán látja, de meg is érti a futballt. Ha érted a futballt, akkor pedig kontrollálni is tudod azt.”

Ezzel senki sem vitatkozhat. Bőven a karrierje végén volt, amikor például 2009-ben az utolsó utáni pillanatban kiszolgálta Michael Owent a Manchester City ellen 4–3-ra megnyert városi derbin. És milyen passz volt az a középpályáról...

GYŐZTES GÓLPASSZA OWENNEK A MANCHESTER CITY ELLENI DERBIN

Hozzá kell tenni, hogy Giggs nem a Manchester United legtehetségesebb játékosa volt. Ha igazán őszinték akarunk lenni, azt sem mondhatjuk, hogy karrierje során bármikor is a gárda legjobbja lett volna. De mindig megbízható volt. Nemcsak a teljesítménye, hanem a jelenléte is. Huszonnégy éven keresztül. Gondoljunk csak bele, pályafutása alatt olyannal is futballozott együtt, aki még meg sem született, amikor ő az MU-nál profi szerződést kapott. Ilyen volt például Adnan Januzaj, aki 1995-ben született, s néhány jó mérkőzés után máris sokan őt gondolták az „új Giggsnek”. Nevetséges. Senki sem pótolhatja Giggst.

Ha már a portrénk elején rögtön egy számmal kezdtünk, akkor brutálisabb számokkal foglaljuk is keretbe: 632 Premier League- és 142 Bajnokok Ligája-mérkőzésen lépett pályára, összesen 930-szor ölthette magára a Manchester United szerelését, ezeken 162-szer volt eredményes, s 248 gólpasszt osztott ki. Szinte felfoghatatlan, de 13-szor nyerte meg az angol élvonal küzdelmeit, kétszer a Bajnokok Ligáját, négyszer az FA-kupát, háromszor az angol Ligakupát, kilencszer az angol Szuperkupát, egyszer a klubvilágbajnokságot, az Interkontinentális Kupát és az európai Szuperkupát – amennyiben nem csal a matekom, ez pontosan 34 trófea.

Az ilyen számok után megmosolyogtató, hogy 2003-ban a United-drukkerek egy része úgy vélte, Giggs már túl van a fénykorán és hamarosan befejezheti vagy túladhat rajta a klub.

„Tudom, hogy néhányan azt hiszik, már nem vagyok a régi, de én ezzel nem értek egyet. Még nem végeztem, és ezt be is fogom bizonyítani!”

Be is bizonyítottad, Giggsy!

„A WALESI VARÁZSLÓ”

Készült a The Athletic: The Premier League 60 című sorozata alapján.