A Monaco nyerte a telet a PSG ellen, a Watford megfogta a csodagyereket

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 13:58
null
Odion Ighalo ezt kihagyta, talán azért, mert a jövőbe látott (Fotó: AFP)
A szokásos őrületes jövés-menést, adást-vevést, alkudozást-pletykálást mutatták be a nemzetközi labdarúgó-világ főszereplői, a játékosok, a klubok, az ügynökök, a sajtó és a szurkolók. Téli átigazolási villámsorozatunkat zárjuk az összegzéssel! Az első rész következik.

Kezdjük a PREMIER LEAGUE-GEL!

Az Arsenal új edzője, Mikel Arteta mindenkit meglepett első két igazolásával: a Manchester City volt középső védőjéért, a 193 centiméterre nőtt Pablo Marí kölcsönvételéért ötmillió eurót fizetett a Flamengónak (a brazilok a nyáron 1.7 millióért vették a Citytől). A londoniak a mostani kölcsönzési árnál valamivel kevesebbért meg is vehetik – a nagy munkabírású portugál jobb oldali mindenest, Cédric Soarest bő egymillióért és háromszor ennyi bónuszért megszámította a nyárig a Southampton, hogy szabaduljon a négymillió eurós bérétől. Külön nyereség az Arsenalnak, hogy a 33-szoros válogatott játékos eredeti szerződése a nyáron lejár. Titkos fegyver a kölcsönből visszatérő csatár, Eddie Nketiah, a legnagyobb célpont talán James Rodríguez volt.

Nem hagymás babbal hajingálózott a Manchester United: hosszas és csoda unalmas alkudozások után csak megszerezte a Sporting CP-től a passzmester Bruno Fernandest, és az 55 millió eurós vételár, az idén téli nemzetközi átigazolási rekord csak a kezdet: az eladóé a következő vételár tizede, a volt klubé, a Sampdoriáé a mostani summa tíz százaléka, és 25 milliós még a bónusz: ebből tízet könnyen besöpörhet az SCP, 15-öt igen komoly feltételekhez kötöttek, de magát a szerződést példamutató módon nyilvánosságra hozta a portugál csapat.

Természetesen az is érdekes, mennyit keres majd a karmester: nettó 4.5 millió eurót évente. Elégedettek lehetnek tehát az MU-hívek, azzal azonban nem, hogy Edinson Cavani, Moussa Dembélé, Iszlam Szlimani vagy Arkadiusz Milik helyett csak a nigériai Odion Ighalo érkezett a csatársorba. Ha csatamén nincs, jó az igaló is – tartja a népi mondás, a harmincéves nigériait három éve a Watford 23.3 millióért adta el Kínába; kérdés, milyen gyorsan veszi fel a régi fonalat az egyébként remek gólvadász, akinek havi félmillió eurót fizet a United bérként, ehhez a kínai klub még ennyit hozzátesz, nettóban... Vételi opció van, a legmeglepőbb kiszemelt itt egyébként Carlos Tévez volt!

Az Aston Villa szerzett két jó csatárt (Mbwana Samatta, Borja Bastón), egy rutinos kapust (Pepe Reina) és egy leszállóágban lévő középpályást (Danny Drinkwater), a Burnley tízmilliót adott a középső középpályás Josh Brownhillért, a Brighton olcsón megszerezte Aaron Mooyt, drágán az U20-as válogatott védőt, Tariq Lamptey-t, de ennél is fontosabb, hogy magára talált kölcsönben a frissiben visszatérő kétszeres argentin válogatott karmester, Alexis Mac Allister és a holland válogatott kerettag támadó, Jürgen Locadia.

A Chelsea csak adott, az Everton lemaradt a Matías Vecino, James Rodríguez, Éverton, Pierre-Emile Höjbjerg, Hirving Lozano, Allan sorról, a Leicester City megtartotta a kapós sztárjait, de Jannik Vestergaard és Merih Demiral csak álom maradt, a Liverpool sem a télen veszi meg a Kai Havertz, Timo Werner párost, ha egyáltalán.

 

Nem áldozott a Bajnokok Ligájáért a címvédésről minden bizonnyal lemaradó Manchester City, itt Leroy Sané és Aymeric Laporte visszatérése eleve két bombaigazolás, de a lyoni középpályás, Houssem Aouar azért jó fogás lett volna. A Newcastle kölcsönökben gondolkodott, és nem is rosszul tette, a Norwich City rutinos Bundesliga-játékosokra és tehetséges fiatalokra koncentrált, az újonc Sheffield United nagyot húzott a rutinos Jack Rowdell leigazolásával, a sokoldalú görög védő, Panajotisz Recosz kölcsönvételével, és volt mersze és persze pénze a 21 éves norvég szűrőért, Sander Bergért klubrekordot, 21.5 millió eurót áldozni. A következő vételár ötöde még a Genké, és némi bónusz még beeshet. Itt Florian Grillitschet várták még az utolsó napokban, de hiába.

A Tottenham eladta végül Christian Eriksent, nagy meglepetésre a hasznot a PSV szélsőjébe, Steven Bergwijnbe fektették, aki inkább szélső, mint középcsatár, a portugál középső középpályás, Gedson Fernandes pedig ugyan tehetséges játékos, de a 4.5 milliós kölcsönvétel mellé ötvenmilliós vételi opció járul (hogy Jorge Mendes és a Benfica is jól járjon), és a posztjain Tanguy Ndombélé, Giovani Lo Celso, Harry Winks, a most éppen sérült Moussa Sissoko és Dele Alli is bevethető, de bíznak José Mourinho éles szemében.

Harry Kane helyére azonban nem érkezett ék: Willian José, Olivier Giroud, a wolfsburgi Wout Weghorst, a volt videotonos Zé Luís, André Silva, Werner és Luka Jovic voltak a kiszemeltek, de ahogyan ők, úgy Mario Götze, Hakan Calhanoglu és Jérome Boateng sem érkezett. A télen. Érdekes Lo Celso esete: őt most megvették 32 millió euróért, a nyáron mindenképpen életbe lépett volna a vételi opció, ha bejut a BL-ben a Tottenham, ám ez esetben 40 millió lett volna az ár.

 

A Watford egy leányvállalton belüli transzfer mellett megszerezte a brazil csodagyereket, a 18 éves csodagyereket, Joao Pedrót, akivel remek üzletet kötött: még a nyáron megegyeztek a négymilliós vételárban (2.5 millió a klubnak, plusz 1.5 millió járulékos költség a rendkívüli munkavállalási engedélyekért, mert akkor még kiskorú volt Pedro) a Fluminensével, de már ötször ennyit ér az ék, bónusza tízmillió euró csak. Ezért is akart őt eladni klubja időközben másnak, de amikor megtudta, hogy az aláírt szerződés felbontása húszmillió euróba kerül, rájött: a legolcsóbb út mindig a becsületé...

Szokása szerint ügyeskedett a West Ham: ugyan Salomon Kalou, Olivier Ntcham, Serhou Guirassy és Marouane Fellaini is csak kiszemelt maradt, de 30.5 millióért érkezett egy másodosztályt kinövő szélső (Jarrod Bowen), egy rutinos kapus ( Darren Randolph) és egy sokat futó szűrő (Tomas Soucek). A Wolverhamptonra is figyelni kell mostanában: nem szerezte meg a klub a volt portugál csodafiút, Nélson Oliveirát, de nyertek annyit Ivan Cavaleirón, amennyit bukhatnak

Patrick Cutronén; és a portugál válogatott kerettag szélső, Daniel Podence a „farkasoké” lett, igaz, méregdrágán. Jött még tizenéves ecuadori támadó (Leonardo Campana), francia U20-as válogatott középpályás (Enzo Loiodice) és angol korosztályos válogatott jobbhátvéd (Luke Matheson): az eladásokon felül ebben az idényben a Wanderers jó 130-140 millió euróért erősített!

Ünnep lesz? (Fotó: AFP)
Ünnep lesz? (Fotó: AFP)

 

LIGUE 1

Az egyre felkapottabb francia pontvadászat a topligás csapatok első számú vadászterülete lett, de a megfigyelőhálózat és a földrajzi helyzet miatt az elsőség még mindig a Monacóé, amely az aláírási és ügynöki pénzekkel legalább 80 millió eurót költött a télen: kapus, két védő és két középpályás érkezett. A nagy reményekkel megvásárolt és azonnal kölcsön nem adott Aurélien Tchouaméni, Youssouf Fofana, Jean Marcelin trió neve nem túl ismert, de csak egyelőre, ismerve a hercegségbeli transzfergyárat. 19-21 évesek, francia U-válogatottak, a módszer tehát a régi. Kész csoda, hogy maradt Szlimani, így nem vették meg végül a Sassuolótól Jérémie Bogát, ott úgyis bekavart volna a Chelsea visszavételi opciója; az utolsó kiszemelt a Real Madrid egykori védője, a Sociedadban kiteljesedő Diego Llorente volt.

A Bordeaux az összes pénzét egy játékosba fektette, a kiválasztott a 23 esztendős Rémi Oudin, a Monacónak eladott Tchouaméni utóda a Real Sociedadtól ingyen megkapott Rubén Pardo lett.

A Lille nagyot gurított azzal, hogy a nemsokára 32 éves argentin támadó mindenest, Nicolás Gaitánt elhozta Amerikából, ráadásul nem kellett érte 25 millió eurót fizetnie, mint egykoron az Atlético Madridnak. Nemrégiben bővebben beszámoltunk a Lyon viselt dolgairól, azóta húszmillió eurót fizettek a középső középpályásért, Bruno Guimaraesét (a spanyol útlevéllel is bíró 22 éves játékos következő árának ötöde az Athletico Paranaenséé lesz), és alig kétmillióért megkapták a karmester Camilót a Ponte Pretától. Neki meg van holland útleve... A L'Équipe megtudta, hogy a Real Madrid majdnem elvitte Lyonból januárban a 19 éves, francia U21-es válogatott éket, Amine Gouirit.

A Marseille kerek nulla eurót tudott mozgósítani a feltámadásához, még a Metznek is volt négymillió eurója, hogy egy védőt vegyen a Genktől, ennyiért szerzett Belgiumból csatárt a Nantes, az Ajaxtól a Reims, a Nimes feleennyiért vett támadót a Bundesliga 2-ből. Többet vártunk a nyár végén új kezekbe került Nice-től a Riza Durmisi, Moussa Wagué páros kölcsönvételénél, és többet várt mindenki a világbajnok erőközéppályástól, Steven Nzonzitól, akit kitett a Galatasaray, ahová kikölcsönözte őt a játékjogát két éve 26.65 millió euróért megvevő Roma: a 31 éves játékos tavasszal a Rennes-ben keresi egykori önmagát.

Talán a PSG okozta a liga legnagyobb meglepetését, mert a transzferpiacon vereséget szenvedett a Monacótól, bár Párizsban a BL-arany a cél, nem az újabb Ligue 1-elsőség. Pierre-Emerick Aubameyang, Luka Jovics, Alex Telles, Mattia De Sciglio, Pedro Brazao és Sandro Tonali sem került az érkezők közé, igaz, maradt Cavani és Layvin Kurzawa is. Egy nagy erősítésről azért mégis beszámolhatunk: hatalmas meglepetés, de a Qatar Airways lett a PSG új főszponzora.

 

PREMIER LEAGUE
TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2020

ARSENAL FC
Érkezett:
Kölcsönbe: Pablo Marí (Flamengo, 5 000 000), Cédric Soares (Southampton, 1 200 000)
Kölcsönből vissza: Dejan Iliev (SKF Sred), Eddie Nketiah (Leeds United)
Távozott:
Kölcsönbe: Konsztantinosz Mavropanosz (Nürnberg), Dejan Iliev (Jagiellonia Bialystok)

ASTON VILLA FC
Érkezett: Mbwana Samatta (Genk, 10 500 000), Borja Bastón (Swansea, i.)
Kölcsönbe: Danny Drinkwater (Chelsea), Pepe Reina (Milan)
Kölcsönből vissza: Andre Green (Preston North End), Matija Sarkics (Livingston), Scott Hogan (Stoke City), Rushian Hepburn-Murphy (Tranmere Rovers)
Távozott: Jonathan Kodjia (al-Garafa, 3 000 000)
Kölcsönbe: Andre Green (Charlton), Lovre Kalinic (Toulouse), Scott Hogan (Birmingham City), James Chester (Stoke City), Rushian Hepburn-Murphy (Derby County)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Sam Surridge (Swansea City), Asmir Begovic (Qarabag Agdam), Brad Smith (Seattle Sounders), Kyle Taylor (Forest Green)
Távozott: Emerson Hyndman (Atalanta United, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe: Asmir Begovic (Milan), Brad Smith (Cardiff City)

BURNLEY FC
Érkezett: Josh Brownhill (Bristol City, 10 000 000)
Kölcsönből vissza: Nahki Wells (Queens Park)
Távozott: Nahki Wells (Bristol City, 4 750 000)
Kölcsönbe: Ryan Cooney (Morecambe)

Kölcsönből vissza: Danny Drinkwater (Chelsea)

BRIGHTON & HOVE ALBION FC
Érkezett: Aaron Mooy (Huddersfield, kölcsön után végleg, 6 000 000), Tariq Lamptey (Chelsea U23, 3 300 000)
Kölcsönből vissza: Anders Dreyer (Heerenveen), Soufyan Ahannach (Saint Gilloise), Beram Kajal (Charlton Athletic), Billy Arce (Barcelona SC), Jürgen Locadia (Hoffenheim), Alexis Mac Allister (Boca Juniors)
Távozott: Anders Dreyer (Midtjylland), Soufyan Ahannach (Go Ahead Eagles, i.), Gaëtan Bong (Nottingham Forest)
Kölcsönbe:
Tudor Baluta (Den Haag), Billy Arce (LDU Quito), Jan Mlakar (Wigan), Leon Balogun (Wigan)

CHELSEA FC
Érkezett:
Kölcsönből vissza:
Danny Drinkwater (Burnley), Nathan (Atlético Mineiro), Davide Zappacosta (Roma), Jamal Blackman (Vitesse), Lewis Baker (Fortuna Düsseldorf), Victor Moses (Fenerbahce), Danilo Pantics (Mol Fehérvár FC)
Távozott: Michael Hector (Fulham, 8 800 000)
Kölcsönbe: Danny Drinkwater (Aston Villa), Victor Moses (Inter), Jamal Blackman (Bristol Rovers)

CRYSTAL PALACE FC
Érkezett: Scott Banks (Dundee United, 300 000)
Kölcsönbe: Cenk Tosun (Everton)
Távozott:
Kölcsönbe: Scott Banks (Alloa Athletic), Connor Wickham (Sheffield Wednesday)
Kölcsönből vissza: Víctor Camarasa (Betis)

EVERTON FC
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Kieran Dowell (Derby County)
Távozott:
Kölcsönbe: Kieran Dowell (Wigan), Cenk Tosun (Crystal Palace), Jonas Lössl (Huddersfield)

LEICESTER CITY FC
Érkezett:
Kölcsönbe: Ryan Bennett (Wolverhampton)
Kölcsönből vissza: Andy King (Rangers)
Távozott:
Kölcsönbe: George Thomas (Den Haag), Andy King (Huddersfield), Filip Benkovic (Bristol City)

LIVERPOOL FC
Érkezett: Minamino Takumi (Red Bull Salzburg, 10 000 000)
Távozott:

MANCHESTER CITY FC
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Mix Diskerud (Ulszan), Patrick Roberts (Norwich)
Távozott:
Kölcsönbe:Patrick Roberts (Middlesbrough), Angelino (RB Leipzig)

MANCHESTER UNITED FC
Érkezett: Bruno Fernandes (Sporting CP, 55 000 000)
Kölcsönbe: Odion Ighalo (Sanghaj Senhua, 3 600 000)
Kölcsönből vissza: Cameron Borthwick-Jackson (Tranmere)
Távozott: Ashley Young (Inter, 1 500 000)
Kölcsönbe: Marcos Rojo (Estudiantes),
Cameron Borthwick-Jackson (Oldham Athletic)

NEWCASTLE UNITED FC
Érkezett:
Kölcsönbe:
Nabil Bentaleb (Schalke, 1 000 000), Valentino Lazaro (Inter, 1 500 000), Danny Rose (Newcastle United)
Kölcsönből vissza:
Rolando Aarons (Wycombe)
Távozott: Ki Szung Jong (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Rolando Aarons (Motherwell)

NORWICH CITY FC
Érkezett: Lukas Rupp (Hoffenheim, 500 000), Melvin Sitti (Sochaux), Sam McCallum (Coventry City)
Kölcsönbe:
Ondrej Duda (Hertha)
Kölcsönből vissza: Louis Thompson (Shrewsbury), Rocky Bushiri (Blackpool), Carlton Morris (Rotheram), James Husband (Blackpool)
Távozott: Carlton Morris (MK Dons), Dennis Srbeny (Paderborn)
Kölcsönbe:
Philip Heise (Nürnberg), Rocky Bushiri (St. Truiden), Louis Thompson (MK Dons), Melvin Sitti (Sochaux), James Husband (Blackpool), Sam McCallum (Coventry City)
Kölcsönből vissza: Patrick Roberts (Manchester City), Ibrahim Amadou (Sevilla)

SHEFFIELD UNITED FC
Érkezett: Jack Rodwell (egyesület nélküli), Jack Robinson (Nottingham Forest), Sander Berge (Genk, 21 500 000)
Kölcsönbe: Panajotisz Recosz (Bayer Leverkusen), Richairo Zivkovic (Csangcsun Jataj)
Kölcsönből vissza:
Jake Wright (Bolton), Ben Heneghan (Blackpool), Mark Duffy (Stoke City)
Távozott: Jake Bennett (Alfreton, i.), Richard Stearman (Huddersfield, i.), Jake Wright (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Callum Robinson (West Bromwich), Ravel Morrison (Middlesbrough), Kean Bryan (Bolton), Mark Duffy (Den Haag)

SOUTHAMPTON FC
Érkezett:
Kölcsönbe: Kyle Walker-Peters (Tottenham)
Kölcsönből vissza: Josh Sims (New York Red Bulls)
Távozott:
Kölcsönbe: Josida Maja (Sampdoria), Cédric Soares (Arsenal, 1 200 000)

TOTTENHAM HOTSPUR FC
Érkezett: Michel Vorm (egyesület nélküli), Steven Bergwijn (PSV, 30 000 000)
Kölcsönbe:
Gedson Fernandes (Benfica, 4 500 000)
Kölcsönből vissza: Jack Clarke (Leeds United), Cameron Carter-Vickers (Stoke City)
Távozott: Christian Eriksen (Inter, 20 000 000)
Kölcsönbe: Jack Clarke (Queens Park), Danny Rose (Newcastle United), Cameron Carter-Vickers (Luton), Kyle Walker-Peters (Southampton)

WATFORD FC
Érkezett: Joao Pedro (Fluminense, 4 000 000), Ignacio Pussetto (Udinese, 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Adalberto Penaranda (Eupen), Filip Sztuparevics (Príbram), Jorge Segura (Atlas Guadalajara)
Távozott: Marvin Zeegelaar (Udinese, 2 000 000), Sebastian Prödl (szerődését felbontották)
Kölcsönbe: Dimitri Foulquier (Granada), Pontus Dahlberg (Emmen)

WEST HAM UNITED FC
Érkezett: Darren Randolph (Middlesbrough, 4 700 000), Jarrod Bowen (Hull City, 21 300 000)
Kölcsönbe: Tomas Soucek (Slavia Praha, 4 500 000)
Távozott:
Kölcsönbe:
Roberto (Alavés)

WOLVERHAMPTON WANDERERS FC
Érkezett: Leonardo Campana (Barcelona SC, i.), Daniel Podence (Olympiakosz, 19 600 000), Luke Matheson (Rochdale, 1 100 000)
Kölcsönbe: Enzo Loiodice (Dijon)

Kölcsönből vissza: Connor Ronan (DAC), Renat Dadashov (Pacos Ferreira), Bright Enobakhare (Wigan), Rafa Mir (Nottingham Forest)
Távozott: Ivan Cavaleiro (Fulham, kölcsön után végleg, 11 800 000), Sylvain Deslandes (FC Argyas, i.)
Kölcsönbe: Patrick Cutrone (Fiorentina, 3 000 000), Connor Ronan (Blackpool), Rafa Mir (Huesca), Jesús Vallejo (Granada), Jordan Graham (Gillingham), Luke Matheson (Rochdale), Ryan Bennett (Everton)

A nyári átigazolási idény zárása utáni eseményeket is tartalmazza, vastaggal az elmúlt napok eseményei.

 

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2020

AMIENS
Érkezett:

Kölcsönbe:
Nicholas Opoku (Udinese), Isaac Mbenza (Huddersfield)
Távozott:
Kölcsönbe:
Jayson Papeau (Chambly), Rafal Kurzawa (Esbjerg)

ANGERS
Érkezett:
Kölcsönbe: Souleyman Doumbia (Rennes)
Kölcsönből vissza: Alexandre Letellier (Sarpsborg)
Távozott: Alexandre Letellier (Orléans, ingyen)
Kölcsönbe:
Vincent Pajot (Metz), Ibrahim Cissé (Paris FC)

BORDEAUX
Érkezett:
Rémi Oudin (Reims, 10 000 000 euró), Rubén Pardo (Real Sociedad, ingyen)
Kölcsönbe:
Távozott: Younousse Sankharé (szerződését felbontották), Aurélien Tchouaméni (Monaco, 18 000 000), Jonathan Cafú (al-Hazm, 1 000 000),
Kölcsönbe: Jasszin Benrahu (Nimes), Raoul Bellanova (Atalanta)

BREST
Érkezett: Sébastien Cibois (egyesület nélküli)
Távozott: Julien Fabri (Chateauroux, ingyen)
Kölcsönbe: Derick Osei Yaw (Béziers)

DIJON
Érkezett: Aurélien Scheidler (Orléans, 1 000 000)
Kölcsönbe: Jasszine Benzia (Dijon)
Távozott:
Kölcsönbe: Enzo Loiodice (Wolverhampton), Aurélien Scheidler (Orléans)
Kölcsönből vissza: Matheus Pereira (Juventus U23)

LILLE
Érkezett: Nicolás Gaitán (Chicago Fire, i.)
Kölcsönből vissza: Rominigue Kouamé (Cercle Bruges), Jasszine Benzia (Olympiakosz)
Távozott:
Kölcsönbe: Rominigue Kouamé (Troyes), Thiago Maia (Flamengo), Adama Soumaoro (Genoa), Jasszine Benzia (Dijon)

LYON
Érkezett: Tino Kadewere (Le Havre, 12 000 000), Bruno Guimaraes (Athletico Paranaense, 20 000 000), Camilo (Ponte Preta, 2 000 000)
Kölcsönbe: Lucas Tousart (Hertha), Karl Toko Ekambi (Villarreal, 4 000 000)
Távozott: Lucas Tousart (Hertha, 25 000 000)
Kölcsönbe:
Tino Kadewere (Le Havre)

MARSEILLE
Érkezett: Simon Ngapandouetnbu (Marseille U19)
Távozott:

METZ
Érkezett: Dilan Bronn (Gent, 4 000 000)
Kölcsönbe: Vincent Pajot (Angers)
Kölcsönből vissza:
Távozott: Jamiro Monteiro (Philadelphia Union, kölcsön után végleg, 1 800 000), Stoppila Sunzu (Sihsziacsuang Ever Bright)
Kölcsönbe: Adama Traore (al-Adalh), Amadou Ndiaye (Sochaux)

MONACO
Érkezett: Sztrahinja Pavlovics (Partizan Beograd, 10 000 000), Radoslaw Majecki (Legia Warszawa, 7 000 000), Youssouf Fofana (Racing Strasbourg, 15 000 000), Aurélien Tchouaméni (Bordeaux, 18 000 000), Jean Marcelin (Auxerre, 10 000 000)
Kölcsönből vissza: Jorge (Santos), Julien Serrano (Cercle Bruges), Jordi Mboula (Cercle Bruges), Adrien Bongiovanni (Cercle Bruges), Loic Badiashile (Cercle Bruges)
Távozott: Naldo (szerződését felbontták)
Kölcsönbe: Henry Onyekuru (Galatasaray, 750 000), Sztrahinja Pavlovics (Partizan Beograd), Julien Serrano (Béziers), Jordi Mboula (Huesca), Gabriel Boschilia (Internacional), Radoslaw Majecki (Legia Warszawa), Gil Dias (Granada), Adrien Bongiovanni (Béziers)
Kölcsönből vissza: Jean-Kévin Augustin (Leipzig)

MONTPELLIER
Érkezett: Jn Il Lok (Jokohama F. Marinos, ingyen)
Távozott:
Kölcsönbe: Bastian Badu (Chambly), Mathías Suárez (Club Nacional), Petar Szkuletica (Sivasspor)

NANTES
Érkezett: Renaud Emond (Standard Liege, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Anthony Limbombe (Standard Liege)
Távozott: Yassine El Ghanassy (szerződését felbontották), Kayembe (Charleroi)

NICE
Érkezett: Dan Ndoye (Lausanne)
Kölcsönbe: Riza Durmisi (Lazio), Moussa Wagué (Barcelona)
Távozott: Lamine Diaby-Fadiga (Paris FC, i.), Basszem Szrarfi (Zulte Waregem), Rémi Walter (Yeni Malatyaspor)
Kölcsönbe: Racine Coly (Famalicao), Dan Ndoye (Lausanne), Adrien Tameze (Atalanta)

NIMES
Érkezett: Moussa Koné (Dynamo, 2 000 000), Nolan Roux (Guingamp, i.)
Kölcsönbe: Jasszin Benrahu (Bordeaux)
Távozott:
Kölcsönbe: Théo Sainte-Luce (GFC Ajaccio)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett:
Távozott:

REIMS
Érkezett: Kaj Sierhuis (Ajax, 4 000 000), Wout Faes (Oostende)
Távozott: Rémi Oudin (Bordeaux, 10 000 000), Szuk Hjun Dzsun (Troyes)
Kölcsönbe: Wout Faes (Oostende)

RENNES
Érkezett: Riffi Mandanda (Boulogne, i.)
Kölcsönbe: Steven Nzonzi (Roma)

Távozott: Diafra Sakho (egyesület nélküli)
Kölcsönbe: Souleyman Doumbia (Angers)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Maxence Rivera (St.-Étienne B), Yvann Macon (Dunkerque)
Távozott: Robert Beric (Chicago Fire, 2 000 000)
Kölcsönbe: Alpha Sissoko (Le Puy Foot), Harold Moukoudi (Middlesbrough)

STRASBOURG
Érkezett:
Kölcsönbe:
Majeed Waris (Porto B)
Távozott: Nuno Da Costa (Nottingham Forest, 2 000 000), Youssouf Fofana (Monaco, 15 000 000)
Kölcsönbe: Moataz Zemzemi (Klub Afrikain)

TOULOUSE
Érkezett: Ruben Gabrielsen (Molde, i.)
Kölcsönbe: Lovre Kalinic (Aston Villa)
Kölcsönből vissza: Firmin Mubele (FK Asztana)
Távozott:
Kölcsönbe:
Corentin Jean (Lens)

Vastaggal az elmúlt napok eseményei.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik