Talán merész lenne azt állítani, hogy az a bizonyos, 2015 szeptemberében folytatott telefonbeszélgetés örök időkre megváltoztatta a Liverpool sorsát. Főleg mostanság, amikor a kétely újra beszivárgott az Anfield falai közé. Az azonban kétségbevonhatatlan, hogy ha akkor Ian Ayre, a klub ügyvezető igazgatója nem hívja fel Marc Kosickét, Jürgen Klopp ügynökét, nem következik be a Pool tavalyelőtti és tavalyi diadalmenete, azoknak a csúcsoknak a meghódítása, amelyekről lenézni is szédítő, nemhogy megkapaszkodni rajtuk.

Egyesek meg nem beszélnének mostanában arról, hogy Klopp napjai meg vannak számlálva a „Kormoránok” élén. Erre persze azért még korai bevenni a mérget, bár az is egyértelmű, hogy 19 pontos hátrányából a hátát sem látja a listavezető Manchester Citynek a Liverpool. Sőt, a dobogó harmadik foka is épphogy felsejlik, a Leicester inkább már csak elronthatja a dolgot. De még a Bajnokok Ligája-szereplésre jogosító negyedik hely megszerzéséhez is nagyot kellene javulniuk a vörösöknek.

Az a bizonyos telefonhívás azonban kiment, fel is vették, Klopp pedig rövidesen átvette a csapatot. Amely „úgy nézett ki, mint egy rakás szanaszét heverő alkatrész, amelyek sehogyan sem illenek össze egymással” – idézet Melissa Reddy, a klub amolyan „belsős” újságírója nemrég magyarul is megjelent Higgyetek bennünk! című könyvéből. Az eredeti persze jóval korábban került a boltok polcaira, amikor a Premier League állása a jelenleginél jóval kedvezőbb piaci helyzetet látszott teremteni a könyvnek. A Liverpool esetében azonban többször is bebizonyosodott már, hogy korántsem afféle tiszavirág-jelenség, így a könyv értékesítése miatt jelen helyzetben is aligha kell aggódnunk.

A klub miatt sem nagyon. Anyagilag biztos lábakon áll, mögötte a földkerekség egyik legelkötelezettebb szurkolótábora, amely a 2015-es edzőváltásban is jelentős szerepet játszott, miután a közösségi médiában már a 2014–2015-ös idény során kampányolni kezdett Klopp mellett. Hogy valamilyen titokzatos Liverpool-kompatibilitást véltek-e felfedezni a németben, kideríthetetlen, de a következő évek igazolták a tézist, hogy a „népnek” mindig igaza van.

Nem puszta megérzésből persze, hiszen akkorra már az egész világ tele volt Klopp dortmundi varázslataival, amelyek a Mainznak a Bundesliga első osztályába való történelmi feljutását is élesebb fénybe állították utólag. Még inkább az első bajnoki idényben elért tizenegyedik helyezést, amikor a német topliga legkisebb költségvetésű csapata félelmetes oroszlánbarlanggá változtatta a bajnokság legkisebb arénáját. Klopp pedig az egy idényen át zajló „orgiát” követő kiesésből is győztesként került ki azzal, hogy maradt a másodosztályú Mainznál: lojalitásával acélossá kovácsolta a hős erkölcsi arcélét.
Hétéves mainzi karrier után érkezett az akkoriban ugyancsak „romokban heverő” Borussia Dortmundhoz.

Az előző évad tizenharmadik helyezettjeként záró fekete-sárgáknál bemutatkozva mondhatni kényszerpályára állította magát: a német Szuperkupáért vívott meccsen 2008. július 23-án 2–1-re megverték a bajnok és kupagyőztes Bayern Münchent, további részletek felől a Borussia második gólját szerző Hajnal Tamásnál lehet érdeklődni. Ha a lehetetlen szinte azonnal testet öltött is, a csodára azért még várni kellett egy keveset: három éven át zajló araszolgatás után 2011-ben Klopp a Bundesliga történetének legfiatalabb csapatával hódította el a bajnoki címet.

A következő év maga volt a kéj, miután a címvédést követően a kupadöntőben 5–2-re kiütötték a Bayernt, amiről az újságíróbarát fordulatokkal is sűrűn operáló Klopp úgy fogalmazott, hogy ez jobb volt, mint ahogy el tudta volna képzelni.

Újabb hét év után, 2015-ben váltott, szándékát viszont már jóval a fentebb említett telefonhívást megelőzően bejelentette. Liverpoolban is „építkezési terep” fogadta. A klub korábbi sikereire – főleg az 1990-es bajnoki aranyra – már csak az idősebbek emlékeztek, és a könyvelés sem festett fényesen.

Luis Suárez távozása alaposan megviselte az együttest, egyelőre senki sem volt képes pótolni az uruguayi El Pistolerót; rettegő, görcsös csapat lépett pályára fordulóról fordulóra, mintegy leképezve Brendan Rodgers edző fokozódó bizonytalanságát. A tréner leváltása természetesen megviselte a játékosokat, ettől függetlenül mindenki izgatottan várta Kloppot, a nagy varázslót. A megmentőt látták az új edzőben, az érzés összekovácsoló ereje pedig már önmagában hatalmas lehetőséget rejtett.

És Klopp megjelenése valóban megfoghatatlanul újat hozott. „Csak egy hétköznapi fickó vagyok a Fekete-erdőből, semmi különleges sincs bennem” – mondogatta, de már senki sem hitt neki. Egy másik, ugyancsak a kezdeti időszakban elejtett mondatát viszont azóta egyre komolyabban veszik: „Nem vagyok zseni, segítőkre van szükségem, akik ellátnak a megfelelő információkkal.”

Első ízben 2015 októberében töltötte meg mindezt tartalommal, akkor mutatta be „átigazolási bizottságát”, amelynek tagjai ugyanazok voltak, mint Rodgers idejében – és mégsem. Klopp itt is nagyot húzott. Amikor a „bizottság” működéséről kérdezték, azt mondta: „Két szóhoz ragaszkodom: az elsőhöz és az utolsóhoz. A kettő között bármiről beszélhetünk.”

A jó szemű játékosmegfigyelő pótolhatatlanságát nem írja felül, viszont jelentősen árnyalja a módszer, amelyből Liverpoolban rendszert csináltak. A „bizottságban” egy szakember ugyanis kizárólag a digitális technika által szolgáltatott adatok alapján méri azokat a futballistákat, akik a klub hasznára lehetnek. Az illető némi túlzással nem is tudja, kit térképez fel, az alany számsorok formájában kerülhet Klopp elé ajánlatként, vagy kerülhet le a listáról, ha az adatok nem támasztják alá a kiszemelt pályán látott produkciójának hosszú távú fenntarthatóságát. Í

gy került a csapathoz a Manchester Citynél „szabadlábra” tett, már akkor is a harmincadik életévét taposó James Milner, aki aztán a Klopp-csapat egyik kulcsfigurájává vált. De így került Liverpoolba – bár most épp kölcsönben a Prestonban izmosodik – a húszéves holland Sepp van den Berg is, akinek megszerzéséért a Bayern Münchennel vívtak ádáz csatát. Nem beszélve Mohamed Szalahról, aki korábban szinte évente vándorolt újabb és újabb állomáshelyre, míg Klopp rá nem bökött: ő a megoldás.

Szenvedélyes harcos, ezzel együtt igazi építő személyiség. Látásmódja teljesen egyedi, különleges érzéke és csúcsra fejlesztett módszerei vannak arra, hogy miként lehet talpra állítani a gödör mélye felé csúszó csapatokat. Képes elérni, hogy a legnagyobb csalódások is fontos tapasztalatot, mi több, extra motivációt jelentsenek játékosainak. És talán saját magának is, főleg, hogy a szakmai gondok orvoslása mellett mostanában biztosan sok energiát rabol el tőle a feldolgozhatatlan feldolgozása, amit az édesanyja elvesztése jelent. Főleg, hogy a víruskorlátozások miatt el sem kísérheti őt az utolsó úton.

Egy edzőt persze elsősorban az eredmények minősítenek, azok is tartják a pozíciójában. Az RB Leipzig elleni budapesti BL-meccs előtt Klopp cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint maga is a távozáson gondolkodna. Egyelőre a klub részéről sem láttak napvilágot akár értelmezésekre okot adó nyilatkozatok sem. És mivel a Bajnokok Ligájában fél lábbal már a legjobb nyolc között vannak, a bajnokságból is hátravan még tizenhárom forduló, a május 23-i záróráig még majdnem bármi megtörténhet. Az is, hogy a végére sikerül egészen csinosra kozmetikázni egy adott pillanatban meglehetősen „véraláfutásos” idényt. A magam részéről erre számítok. Mert hát mint tudjuk, Jürgen Klopp leginkább ehhez ért. És nem csak mint a Micimackó Tigrise.

Legfeljebb az gondolkodtat el, hogy a német hétévenként szokott klubot váltani. Az idén a hatodikban járunk.