A Drogba-para rátelepedett Arsene Wengerre

Vágólapra másolva!
2010.12.27. 12:54
null
Drogba az Emiratesben is keserítette már az Arsenalt (Fotó: Action Images)
Ma 21 órakor rendezik a Premier League 19. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését, az Arsenal–Chelsea rangadót. A két csapat legutóbbi öt találkozóját a „kékek" nyerték meg, ráadásul a találkozón nagy valószínűséggel kezdő Didier Drogba 13 Arsenal elleni fellépésén 13-szor talált a kapuba. Nem véletlen, hogy az „ágyúsok" menedzsere, a francia Arsene Wenger leginkább az elefántcsontparti támadótól tart az összecsapás előtt...

„Drogba rendre nagyon hatékonyan játszik ellenünk. Ő olyan futballista, aki a nagy rangadókon mindig jól teljesít. Nemrég, amikor a Chelsea bajba került a Tottenham ellen, ki érkezett? Természetesen ismét Drogba" – utalt Arsene Wenger a december 12-i londoni rangadóra, amikor is a csereként beálló elefántcsonti támadó egyenlített Roman Pavljucsenko vezető találatát követően.

Nem csoda, hogy az Arsenal menedzsere Drogbát emeli ki a rivális játékosai közül. A csatár eddig tizenháromszor lépett pályára az „ágyúsok” ellen, s ezeken a találkozókon összesen 13 gólt szerzett. Ráadásul a Chelsea egyszer sem kapott ki Wengeréktől, amikor Drogba pályára lépett.

kerdes=Ön szerint ezúttal is eredményes lesz Didier Drogba az Arsenal ellen?|opcio1=Igen.|opcio2=Nem.|
cikkertekelo_szavazas
cikkertekelo_szavazas
mceBlockPasteEnd

„Amikor a kékek ellen futballozol, ő az a fickó, akit »el kell hallgattatnod«. Szintén fontos a játékukban, hogy miképp működnek együtt Lamparddal. Frank mindig megtalálja a labdával Drogbát, ez az, amit nekünk meg kell akadályoznunk."

A Chelsea középpályása a már említett, Tottenham elleni mérkőzésen még „csak" csereként szállt be, az Arsenal ellen azonban hosszú sérülése után a kezdőcsapatban kaphat szerepet – négy hónap után először.

Wenger elmondta, hogy ha pusztán a statisztikákat veszik elő, abból is az következik, hogy a mérkőzés kulcsa az lehet, sikerül-e hatástalanítani Drogbát. Eddig ugyebár nem sokszor sikerült...

DIDIER DROGBA 13 GÓLJA AZ ARSENAL ELLEN
 

A két csapat legutóbbi öt találkozóját a Chelsea nyerte meg, mégsem lehet azt állítani, hogy a meccs egyértelmű esélyese lenne Carlo Ancelotti csapata (a fogadóirodáknál közel egyenlő oddsszal kecsegtet a két együttes győzelme). Ebben a szezonban ugyanis a „kékek" a remek idénykezdet után többször is váratlan vereségbe, illetve döntetlenbe szaladtak bele.

A Chelsea-nél elsősorban a téli átigazolásokról faggatták az olasz vezetőedzőt, szerinte azonban valószínűleg nem lesz szükség nagy költekezésre. A szakértők szerint elsősorban hátvédposzton kerülhet bajba a Chelsea, ha Alex felépülése a vártnál hosszabb időt vesz igénybe.

„Ha megbizonyosodunk arról, hogy Alex megoldja a problémáinkat, január 31-ig nem lesz szükség arra, hogy új védőt igazoljunk. Várnunk kell arra, hogy milyen erőállapotba kerül januárban" – vélekedett Ancelotti, aki szerint a csapatnál egyedül a középhátvéd posztján történhet lényegi erősítés a téli átigazolási szezonban.

A 21 órakor kezdődő Arsenal–Chelsea mérkőzést honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti!

 PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
ARSENAL–CHELSEA
Emirates, London, 21.00. Vezeti: Mark Clattenburg‎
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
ARSENAL: Fabianski – Sagna, Koscielny, Squillaci, Clichy – A. Song, Wilshere, Fabregas – Nasri, Arsavin – Samah. Menedzser: Arsene Wenger
CHELSEA: Cech – P. Ferreira, Ivanovics, Terry, A. Cole – Mikel, Essien, Lampard, Malouda – Anelka, Drogba. Menedzser: Carlo Ancelotti
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik