A Chelsea ráborította az asztalt a transzfervilágra

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 10:39
null
1. Ha bajnok lesz a Chelsea, 5-6 buszt kell majd bérelni a játékosoknak. 2. Mivel már csak 2 buszban férnek el a meccsnapokon is, bajban lesz az ellen, ha betolják a buszokat a kapujuk elé. <br /> 3. A meccskeretből kimaradó játékosok búcsúztatják az útnak induló társakat. Fotó: AFP
Véget ért a téli átigazolási időszak, amelyben a Premier League és a Serie A is hozta azt, amit előre vártunk: az angol élvonal a Chelsea vezérletével ráborította a tárgyalóasztalokat az összes ellenfélre, mintha csak egy transzferwesternben lennénk, az olaszok pedig körömszakadtáig védték a megtakarított vagy megtakarítandó euróikat.

 

Ez a tél a Chelsea tele volt: nemcsak a PREMIER LEAGUE-BEN, hanem az egész világon a londoniak lettek a topköltekezők. Ebben az idényben kiadtak 611.5 milliót a vásárlásokra, legalább 150 milliót az ügynökökre és az aláírási pénzekre; igaz, 68 millió euróra is szert tettek közben néhány eladásból (és közben gigászi veszteségeket írtak le Michy Batshuayi, Romelu Lukaku, Abdul-Rahman Baba, Danny Drinkwater és Timo Werner elengedésével).


Ezen a télen 329.5 milliót költöttek (plusz egyéb költségek…), a legutóbb áttekintett igazolások után 70 milliót fizettek a Sahtar Donecknek a technikás szélsőért, Mihajlo Mudrikért, nem mellékesen 30-40 millió euró lehet még utána a bónusz. Mindössze 30 millió euróba került a 19 éves középhátvéd-jobbhátvéd, Malo Gusto, de őt vissza is adták az eladónak gyorsan kölcsönbe. Érte még ötmillió euróban reménykedhet az Olympique Lyon.

Aztán érkezett a téli bevásárlások koronaékszere, Enzo Fernández, akiért 121 milliót kapott a Benfica (az összeg negyede a korábbi csapatot, a River Plate-et illette, plusz a nevelési díj, ami még négymillió euró, mert játékost nevelni és felfedezni tudni kell).

A PL-rekorder vétel Fernández 19 millió eurót fog keresni évente bruttóban 2031 nyaráig, Mudrik beérte szerény 5.8 millióval. Graham Potternek hamarosan ki kell választania, Mudrik és Fernández mellett melyik új igazolást nevezi a Bajnokok Ligájába… A fenti két érkezőhöz képest szinte elsikkadt a sajtóban a 35 millió euróért megvett angol szélső, Noni Madueke ügye, de ez már csak egy ilyen tél.

Minden további nélkül, így néz ki most a Chelsea kerete posztok szerint: Edouard Mendy (Kepa Arrizabalaga, Gabriel Slonina, Marcus Bettinelli) Reece James (César Azpilicueta), Thiago Silva (Wesley Fofana, Benoit Badiashile), Kalidou Koulibaly (Trevoh Chalobah), Marc Cucurella (Ben Chilwell, Lewis Hall) – N'Golo Kanté (Denis Zakaria, Andrey Santos), Enzo Fernández (Mateo Kovacic, Conor Gallagher) – Christian Pulisic (Hakim Zijes, Noni Madueke), Mason Mount (Kai Havertz, Ruben Loftus-Cheek, Carney Chukwuemeka), Raheem Sterling (Mudrik, David Datro Fofana) – Joao Félix (Armando Broja, Pierre-Emerick Aubameyang). És igen, tudjuk, a játékosok zöme több poszton is bevethető.

Az Arsenal 80 millió euró körüli összegért alaposan megerősítette a maga keretét: vett egy középhátvédet (Jakub Kiwior), egy szélsőt (Leandro Trossard) és éppen a Chelsea-től egy játékmestert (Jorginho), de majdnem ennyiért erősített a Nicolo Zaniolóról végül lemondó AFC Bournemouth, feleennyiért a Leeds United, a Liverpool és Leicester City.

A teljes idényre vonatkozó mutatványok, balról: kiadás/érkezők száma/bevétel/távozók száma/egyenleg (Transfermarkt)
A teljes idényre vonatkozó mutatványok, balról: kiadás/érkezők száma/bevétel/távozók száma/egyenleg (Transfermarkt)

 

A Manchester City nagy meglepetésre „csak” egy argentin csodagyereket vett, és elengedte Joao Cancelót, a Manchester United az utolsó pillanatban kölcsönkérte a lesérült Christian Eriksen helyére a Bayern Münchentől Marcel Sabitzert, de kölcsönkért előtte egy kapust (Jack Butland) és egy erőcsatárt (Wout Weghorst) is.

Mivel a Nottingham Forest a nyáron csak 23 új játékost igazolt, ezért most megszerzett még egy fél csapatot: húszmillióért vett egy brazil középső középpályást, Danilo Oliveirát, a honfitárs karmester, az egyszeres válogatott Gustavo Scarpa ingyen jött, Keylor Navasnak is csak a bérét kell állni, ami havi egymillió euró. A 31 éves Chris Woodot tavaly ilyenkor 30 millióért igazolta le a Newcastle United, most (öt gól után) kölcsönadta ingyen, a középső középpályás Jonjo Shelveyvel egyetemben; az Atlético Madrid 2.3 millióért adta ki a 33 éves védő, Felipe Monteiro papírjait (helyesen kitöltve, aláírva, lepecsételve, elfaxolva, lásd a Zijes-ügyet). Csütörtökön a ghánai André Ayewis megérkezett...

Hogy még izgalmasabb legyen, visszatért a maga sikertelen kölcsönjátékból a dél-koreai csatár, Hvang Ui Dzso és az angol szélső, Alex Mighten. Célpont volt még: Brenner, Roberto Gagliardini, Nicolo Zaniolo, Dominik Livakovic és Ben Brereton Díaz.

Nem meglepetés, hogy 60 milliót költött a Newcastle United, az már inkább az, hogy mindezt egyetlen, nemzetközi szinten abszolúte ismeretlen szélső, a 21 éves Anthony Gordon játékjogára (érkezett még aranyáron a jobbhátvéd Harrison Ashby a West Ham ifijéből). Sokkal több pénzt fektetett be a Southampton, nem meglepő módon fiatal támadókba (és egy argentin középpályásba, Carlos Alcarazba), jutányos áron erősítette a csapat széleit a Tottenham a Pedro Porro, Arnaut Danjuma párossal, a West Ham UnitedDanny Ings mellé megszerezte a jónevű brazil középhátvédet, Luizaót, a Wolverhampton Wanderers új mestere, Julen Lopetegui pedig hozta a szokásos nagytakarítást.

A télre idényre vonatkozó mutatványok, balról: kiadás/érkezők száma/bevétel/távozók száma/egyenleg (Transfermarkt)(Transfermarkt)
A télre idényre vonatkozó mutatványok, balról: kiadás/érkezők száma/bevétel/távozók száma/egyenleg (Transfermarkt)(Transfermarkt)

 

A SERIE A pedig? A ligát sújtó gazdasági válságra rátett a Juventus pontlevonása és az ügy folytatása miatti kötelező óvatosság, így míg a Premier League csapatai elköltöttek egymilliárd eurót, százmilliós bevétel mellett, az olasz élcsapatok aláírási pénzekkel és ügynöki, ügyvédi költségekkel együtt sem fektettek be többet 40 millió eurónál.

Összesen!

A legnagyobb költekező a Fiorentina volt az Antonín Barák, Abdelhamid Szabiri, Josip Brekalo, Salvatore Sirigu kvartettel, a második a Bologna egymilliós, a harmadik a Lecce 600 ezer eurós mínusszal…

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2023 TELE

ARSENAL FC
Érkezett: Leandro Trossard (Brighton, 24 000 000 euró), Jakub Kiwior (Spezia, 25 000 000), Jorginho (Chelsea, 11 300 000)
Távozott:
Kölcsönbe: Marquinhos (Norwich City), Albert Sambi Lokonga (Crystal Palace), Cédric (Fulham)

ASTON VILLA
Érkezett:
Jhon Durán (Chicago Fire, 16 640 000 euró), Álex Moreno (Betis, 13 500 000)
Kölcsönből vissza: Bertrand Traoré (Basaksehir)
Távozott: Danny Ings (West Ham, 12 000 000), Frédéric Guilbert (Strasbourg, ingyen)
Kölcsönbe: Cameron Archer (Middlesbrough), Morgan Sanson (Strasbourg), Marvelous Nakamba (Luton Town)
Kölcsönből vissza: Ludwig Augustinsson (Sevilla), Jan Bednarek (Southampton)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett:
Dango Ouattara (Lorient, 22 500 000), Antoine Semenyo (Bristol City, 10 250 000), Darren Randolph (West Ham, ingyen), Ilja Zabarnij (Dinamo Kijev, 22 700 000)
Kölcsönbe: Matías Vina (Roma, 750 000), Hamed Junior Traore (Sassuolo)
Kölcsönből vissza: Will Dennis (Wealdstone), Gavin Kilkenny (Stoke City)
Távozott:
Kölcsönbe: Will Dennis (Slough), Jamal Lowe (Queens Park), Emiliano Marcondes (Nordsjaelland), James Hill (Hearts), Siriki Dembélé (Auxerre), Gavin Kilkenny (Charlton), Ben Pearson (Stoke City)

BRENTFORD FC
Érkezett:
Kölcsönbe: Kevin Schade (Freiburg, 1 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: Mads Bech Sörensen (Nice), Fin Stevens (Swansea), Tariqe Fosu (Stoke City), Ellery Balcombe (Crawley)
Távozott:
Kölcsönbe: Tariqe Fosu (Rotherham), Mads Bech Sörensen (Groningen), Ellery Balcombe (Bristol Rovers), Charlie Goode (Blackpool), Sergi Canós (Olympiakosz)

BRIGHTON & HOVE ALBION
Érkezett:
Facundo Buonanotte (Rosario, 6 000 000 euró), Yasin Ayari (Solna, 4 000 000)
Kölcsönből vissza: Aaron Connolly (Venezia)
Távozott: Enock Mwepu (visszavonult), Leandro Trossard (Arsenal, 24 000 000), Shane Duffy (Fulham, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe: Aaron Connolly (Hull City)

CHELSEA FC
Érkezett:
David Datro Fofana (Molde, 12 000 000 euró), Benoit Badiashile (Monaco, 38 000 000 euró), Andrey Santos (Vasco da Gama, 12 500 000 euró), Noni Madueke (PSV, 35 000 000), Mihajlo Mudrik (Sahtar Doneck, 70 000 000), Malo Gusto (Olympique Lyon, 30 000 000), Enzo Fernández (Benfica, 121 000 000)
Kölcsönbe: Joao Félix (Atlético Madrid, 11 000 000)
Kölcsönből vissza: Gabriel Slonina (Chicago Fire)
Távozott: Jorginho (Arsenal, 11 300 000)
Kölcsönbe:
Malo Gusto (Olympique Lyon)

CRYSTAL PALACE
Érkezett: Naouirou Ahamada (VfB Stuttgart, 12 000 000)
Kölcsönbe: Albert Sambi Lokonga (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Luke Plange (Molenbeek)
Távozott:
Kölcsönbe: Jack Butland (Manchester United), Malcolm Ebiowei (Hull City), Luke Plange (Lincoln City)

EVERTON FC
Érkezett:
Eldin Jakupovic (egyesület nélküli), Ellis Simms (Everton U21)
Kölcsönből vissza: Niels Nkounkou (Cardiff City)
Távozott: Allan (al-Vahda, ingyen), Salomón Rondón (River Plate, ingyen), Anthony Gordon (Newcastle United, 45 600 000), Eldin Jakupovic (Los Angeles FC, ingyen)
Kölcsönbe: Niels Nkounkou (St.-Étienne)

FULHAM FC
Érkezett: Szasa Lukics (Torino, 9 100 000), Shane Duffy (Brighton, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe: Cédric (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Anthony Knockaert (Volosz), Tyrese Francois (Gorica)
Távozott: Josh Onomah (Preston North End, ingyen), Nathaniel Chalobah (West Bromwich)
Kölcsönbe: Anthony Knockaert (Huddersfield)

LEEDS UNITED
Érkezett:
Maximilian Wöber (RB Salzburg, 12 000 000), Georginio Rutter (Hoffenheim, 28 000 000)
Kölcsönbe: Weston McKennie (Juventus, 1 200 000)
Távozott: Mateusz Klich (D.C. United, ingyen)
Kölcsönbe: Cody Drameh (Luton Town), Joe Gelhardt (Sunderland), Diego Llorente (Roma, 500 000)

LEICESTER CITY
Érkezett:
Victor Kristiansen (Köbenhavn, 14 000 000), Harry Souttar (Stoke City, 17 000 000)
Kölcsönbe: Tete (Sahtar Doneck)
Kölcsönből vissza: George Hirst (Blackburn)
Távozott:
Kölcsönbe: George Hirst (Ispwich), Ayoze Pérez (Betis), Marc Albrighton (West Bromwich)

LIVERPOOL FC
Érkezett:
Cody Gakpo (PSV, 42 000 000)
Kölcsönből vissza: Rhys Williams (Blackpool)
Távozott:

MANCHESTER CITY
Érkezett:
Máximo Perrone (Vélez Sarsfield, 11 000 000)
Kölcsönből vissza: Nahuel Bustos (Sao Paulo), Diego Rosa (Vizela)
Távozott:
Kölcsönbe: Nahuel Bustos (Talleres), Diego Rosa (Bahia), Joao Cancel (Bayern München)

MANCHESTER UNITED
Érkezett:
Kölcsönbe: Jack Butland (Crystal Palace), Wout Weghorst (Burnley, 2 960 000), Marcel Sabitzer (Bayern München)
Távozott: Cristiano Ronaldo (Al-Naszr, ingyen)
Kölcsönbe: Axel Tuanzebe (Stoke City)
Kölcsönből vissza: Martin Dúbravka (Newcastle United)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett:
Loris Karius (egyesület nélküli), Garang Kuol (Central Coast Mariners, 350 000), Anthony Gordon (Everton, 45 000 000), Harrison Ashby (West Ham U21, 3 400 000)
Kölcsönből vissza: Matty Longstaff (Colchester United), Martin Dúbravka (Manchester United)
Távozott: Loris Karius (szerződését felbontották), Jonjo Shelvey (Nottingham)
Kölcsönbe: Chris Wood (Nottingham), Garang Kuol (Hearts), Karl Darlow (Hull City)

NOTTINGHAM FOREST
Érkezett:
Adnan Kanuric (egyesület nélküli), Gustavo Scarpa (Palmeiras, ingyen), Danilo Oliveira (Palmeiras, 20 000 000), Jonjo Shelvey (Newcastle United), Felipe Monteiro (Atlético Madrid, 2 300 000), André Ayew (al-Szadd, ingyen)
Kölcsönbe: Chris Wood (Newcastle United), Keylor Navas (PSG)
Kölcsönből vissza: Brandon Aguilera (Guanacasteca), Josh Bowler (Olympiakosz), Alex Mighten (Sheffield Wednesday)
Távozott:
Kölcsönbe: Josh Bowler (Blackpool), Loic Mbe Soh (Guingamp), Brandon Aguilera (Estoril Praia), Jordan Smith (Huddersfield)
Kölcsönből vissza: Loic Badé (Rennes)

SOUTHAMPTON FC
Érkezett:
Mislav Orsic (Dinamo Zagreb, 6 800 000), Carlos Alcaraz (Racing Club, 13 650 000), James Bree (Luton Town, 850 000), Kamaldeen Sulemana (Rennes, 25 000 000), Paul Onuachu (Genk, 18 000 000), James Bree (Luton Town, 850 000)
Kölcsönből vissza: Dan N'Lundulu (Cheltenham), Jan Bednarek (Aston Villa)
Távozott:
Kölcsönbe: Dan N'Lundulu (Bolton)

TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett:
Kölcsönbe: Arnaut Danjuma (Villarreal, 3 000 000), Pedro Porro (Sporting CP, 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Alfie Whiteman (Degerfors)
Távozott: Matt Doherty (Atlético Madrid, ingyen)
Kölcsönbe: Bryan Gil (Sevilla), Djed Spence (Rennes)

WEST HAM UNITED
Érkezett:
Luizao (Sao Paulo, ingyen), Danny Ings (Aston Villa, 12 000 000)
Távozott: Craig Dawson (Wolverhampton, 3 750 000), Darren Randolph (Bournemouth)
Kölcsönbe: Conor Coventry (Rotherham)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
Érkezett: Diego Costa (egyesület nélküli), Pablo Sarabia (PSG, 5 000 000), Mario Lemina (Nice, 11 000 000), Craig Dawson (West Ham, 3 750 000), Joao Gomes (Flamengo, 18 700 000), Daniel Bentley (Bristol City, 57 000)
Kölcsönbe: Matheus Cunha (Atlético Madrid)
Kölcsönből vissza: Louie Moulden (Solihull Moors), Fábio Silva (Anderlecht), Ki-Jana Hoever (PSV)
Távozott: Leonardo Campana (Inter Miami, 2 700 000, kölcsön után végleg), Léo Bonatini (Atlético de San Luis, ingyen), Connor Ronan (Colorado Rapids, 570 000)
Kölcsönbe: Goncalo Guedes (Benfica), Fábio Silva (PSV), Ki-Jana Hoever (Stoke City), Matija Sarkics (Stoke City), Yerson Mosquera (Cincinnati)

Dőlt betűvel az őszi átigazolások, vastaggal az elmúlt egy hét eseményei.

A NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOKRÓL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2023 TELE

ATALANTA BERGAMO
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Christian Capone (Südtirol), Khadim Ndiaye (Hebar), Pierluigi Gollini (Fiorentina), Moustapha Cissé (Pisa), Roberto Piccoli (Hellas Verona), Alassane Sidibe (Cosenza), Moustapha Cissé (Pisa), Lorenzo Peli (Novara), Guillaume Renault (Pro Vercelli)
Távozott:
Kölcsönbe: Christian Capone (Reggiana, ingyen), Ruszlan Malinovszkij (Marseille), Pierluigi Gollini (Napoli), Moustapha Cissé (Südtirol), Guillaume Renault (Alessandria), Lorenzo Peli (Citta di Pontedera), Alassane Sidibe (Ascoli), Roberto Piccoli (Empoli), Nadir Zortea (Sassuolo)

BOLOGNA FC
Érkezett:

Kölcsönbe: Jorgosz Kirjakopulosz (Sassuolo)
Kölcsönből vissza: Sebastian Breza (Montréal), Gabriele Corbo (Montréal), Mattia Pagliuca (Imolese), Gianmarco Cangiano (Bari), Federico Ravaglia (Reggina), Dion Ruffo Luci (Trento)
Távozott: Emanuele Acampora (Sant'Antonio Abate, ingyen), Ibrahima Mbaye (CFR Cluj, ingyen)
Kölcsönbe: Gianmarco Cangiano (Fortuna), Musa Juwara (Odense), Sebastian Breza (Carrarese), Denso Kasius (Rapid Wien), Dion Ruffo Luci (Turris), Emanuel Vignato (Empoli)

US CREMONESE
Érkezett:

Kölcsönbe: Alex Ferrari (Sampdoria), Marco Benassi (Fiorentina), Pablo Galdames (Genoa)
Kölcsönből vissza: Blue Mamona (Fiorenzuola), Luca Strizzolo (Perugia)
Távozott: Jaime Báez (Frosinone)
Kölcsönbe: Blue Mamona (Imolese), Jaime Báez (Frosinone), Luca Strizzolo (Modena), Maissa Ndiaye (Vicenza), Luca Zanimacchia (Parma), Tommaso Milanese (Venezia)
Kölcsönből vissza: Santiago Ascacíbar (Hertha), Ionut Radu (Inter), Gonzalo Escalante (Lazio), Jack Hendry (FC Bruges)

EMPOLI FC
Érkezett:

Kölcsönbe: Francesco Caputo (Sampdoria), Roberto Piccoli (Atalanta), Emanuel Vignato (Bologna)
Kölcsönből vissza: Duccio Lazzeri (Prato), Giovanni Crociata (Südtirol), Tommaso Fantacci (Pontedera), Davide Merola (Cosenza), Simone Canestrelli (Pisa), Gabriel Meli (Apollon Lariszasz)
Távozott: Giuseppe Montaperto (Cerignola), Simone Canestrelli (Pisa, 2 600 000)
Kölcsönbe: Sam Lammers (Sampdoria), Leonardo Pezzola (San Donato), Duccio Lazzeri (Firenze Ovest), Giovanni Crociata (Cittadella), Tommaso Fantacci (Arzignano), Gabriel Meli (Recanatese), Emmanuel Ekong (Perugia), Davide Merola (Pescara), Nedim Bajrami (Sassuolo)

AC FIORENTINA
Érkezett: Josip Brekalo (Wolfsburg, 1 500 000), Salvatore Sirigu (Napoli, ingyen), Antonín Barák (Hellas Verona, kölcsön után végleg, 8 600 000), Abdelhamid Szabiri (Sampdoria, 2 500 000)
Kölcsönből vissza: Eduard Dutu (Reggina), Samuele Spalluto (Ternana), Destiny Egharevba (Vis Pesaro), Edoardo Pierozzi (Palermo), Vittorio Agostinelli (Reggina)
Távozott:
Kölcsönbe: Eduard Dutu (Gubbio, ingyen), Jusszef Maleh (Lecce, 500 000), Destiny Egharevba (Fiorenzuola), Samuele Spalluto (Novara), Szymon Zurkowski (Spezia), Edoardo Pierozzi (Como), Marco Benassi (Cremonese), Vittorio Agostinelli (Cosenza), Abdelhamid Szabiri (Sampdoria)
Kölcsönből vissza: Pierluigi Gollini (Atalanta)

HELLAS VERONA
Érkezett:
Cyril Ngonge (Groningen), Mateusz Praszelik (Slask Wroclaw, 2 000 000), Oliver Abildgaard (Celtic, ingyen)
Kölcsönbe: Deyovaisio Zeefuik (Hertha), Jayden Braaf (Borussia Dortmund II), Adolfo Gaich (CSZKA Moszkva, 500 000), Ondrej Duda (1. FC Köln)
Kölcsönből vissza: Mert Cetin (Lecce)
Távozott: Antonin Barak (Fiorentina, kölcsön után végleg, 8 500 000)
Kölcsönbe: Alessandro Cortinovis (Cosenza), Mert Cetin (Adana Demirspor), Ivan Ilics (Torino), Mattia Chiesa (Mantova), Koray Günter (Sampdoria), Martin Hongla (Real Valladolid)
Kölcsönből vissza: Mateusz Praszelik (Slask Wroclaw), Roberto Piccoli (Atalanta)

INTERNAZIONALE
Érkezett:

Kölcsönből vissza: Facundo Colidio (Tigre), Fabrizio Bagheria (Recanatese), Sebastiano Esposito (Anderlecht), Ionut Radu (Cremonese), Matias Fonseca (Imolese), Eddie Salcedo (Bari), Edoardo Sottini (Triestina)
Távozott: Matias Fonseca (Montevideo Wanderers)
Kölcsönbe: Fabrizio Bagheria (Livorno), Franco Carboni (Monza), Ionut Radu (Auxerre), Sebastiano Esposito (Bari), Eddie Salcedo (Genoa), Edoardo Sottini (Avellino)

JUVENTUS
Érkezett:
Samuel Iling Junior (Juventus Next Gen)
Kölcsönből vissza: Mohamed Ihattaren (Ajax), Luca Pellegrini (Eintracht Frankfurt)
Távozott:
Kölcsönbe: Weston McKennie (Leeds United, 1 200 000),
Luca Pellegrini (Lazio), Marley Aké (Dijon)

LAZIO
Érkezett:
Kölcsönbe: Luca Pellegrini (Juventus), Diego González (Celaya)
Kölcsönből vissza: Gonzalo Escalante (Cremonese), Raúl Moro (Ternana), Riza Durmisi (Leganés)
Távozott:
Kölcsönbe: Dimitrije Kamenovics (Sparta Praha), Gonzalo Escalante (Cádiz), Raúl Moro (Oviedo), Riza Durmisi (Tenerife)

US LECCE
Érkezett:
Tommaso Cassandro (Cittadella, 400 000), Simone Romagnoli (Parma)
Kölcsönbe: Jusszef Maleh (Fiorentina, 500 000), Pietro Ceccaroni (Venezia)
Távozott: Brayan Vera (América de Cali, kölcsön után végleg, 300 000 euró)
Kölcsönbe: John Björkengren (Brescia), Pablo Rodríguez (Brescia), Marcin Listkowski (Brescia)
Kölcsönből vissza: Kristijan Bistrovic (CSZKA Moszkva), Mert Cetin (Hellas Verona)

AC MILAN
Érkezett:
Devis Vásquez (Guaraní, 470 000 euró)
Kölcsönből vissza: Luan Capanni (Estrela Amadora), Emil Roback (Nordsjaelland)
Távozott:
Kölcsönbe: Luan Capanni (Arka Gdynia), Andreas Jungdal (Altach)

AC MONZA
Érkezett:
Kölcsönbe: Franco Carboni (Inter)
Távozott: Nicola Rigoni (szerződését felbontották), Antonisz Sziatunisz (Virtus Entella, i.), Andrea Ranocchia (visszavonult), Salvatore Molina (Bari), Matteo Scozzarella (szerződését felbontották)
Kölcsönbe:
Warren Bondo (Reggina), Andrea Carboni (Venezia), Gabriele Ferrarini (Modena)

SSC NAPOLI
Érkezett:
Kölcsönbe: Bartosz Bereszynski (Sampdoria), Pierluigi Gollini (Atalanta)
Kölcsönből vissza: Giuseppe Ambrosino (Como), Eugenio D'Ursi (Foggia), Nikita Contini (Sampdoria), Lorenzo Sgarbi (Renate), Davide Costanzo (Alessandria)
Távozott: Eugenio D'Ursi (Crotone), Kévin Malcuit (Ankaragücü, ingyen), Salvatore Sirigu (Fiorentina)
Kölcsönbe: Alessandro Zanoli (Sampdoria), Lorenzo Sgarbi (Pro Sesto), Nikita Contini (Reggina), Giuseppe Ambrosino (Cittadella), Davide Costanzo (Pro Vercelli)

AS ROMA
Érkezett:
Ola Solbakken (Bodö/Glimt, ingyen), Benjamin Tahirovic (Roma U19)
Kölcsönbe: Diego Llorente (Leeds United, 500 000)
Kölcsönből vissza: Gonzalo Villar (Sampdoria)
Távozott: Filippo Tripi (Mura, ingyen)
Kölcsönbe: Gonzalo Villar (Getafe), Eldor Shomurodov (Spezia, 1 500 000), Matías Vina (Bournemouth, 750 000)

US SALERNITANA 1919
Érkezett:
Guillermo Ochoa (CF América, ingyen)
Kölcsönbe: Hans Nicolussi Caviglia (Juve Next Gen), Domen Crnigoj (Venezia, 350 000), William Troost-Ekong (Watford)
Kölcsönből vissza: Filippo D'Andrea (Seregno), Mikael (Internacional)
Távozott: Alessandro Micai (Cosenza), Andrei Motoc (Siena, ingyen), Franck Ribéry (visszavonult), Leonardo Capezzi (Perugia), Sanasi Sy (Nimes)
Kölcsönbe: Francesco Orlando (Siena), Julian Kristoffersen (Virtus Verona), Jacopo De Matteis (Fermana)

UC SAMPDORIA
Érkezett: Bram Nuytinck (Udinese)
Kölcsönbe: Sam Lammers (Empoli), Alessandro Zanoli (Napoli), Martin Turk (Parma), Abdelhamid Szabiri (Fiorentina), Emirhan Ilkhan (Torino), Koray Günter (Hellas Verona), Michaël Cuisance (Venezia)
Kölcsönből vissza: Kaique Rocha (Internacional), Marco Bontempi (Arzignano Valchiampo)
Távozott: Kaique Rocha (Athletico Paranaense, ingyen), Abdelhamid Szabiri (Fiorentina, 2 500 000),Ernesto Torregrossa (Pisa, kölcsön után végleg, 1 800 000)
Kölcsönbe: Francesco Caputo (Empoli), Alex Ferrari (Cremonese), Bartosz Bereszynski (Napoli), Francesco Orlando (Siena), Ertijon Gega (Vis Pesaro), Marco Bontempi (Fiorenzuola), Ronaldo Vieira (Torino), Valerio Verre (Palermo)
Kölcsönből vissza: Gonzalo Villar (Roma), Nikita Contini (Napoli)

US SASSUOLO CALCIO
Érkezett:
Kölcsönbe: Nadir Zortea (Atalanta), Nedim Bajrami (Empoli)
Kölcsönből vissza: Riccardo Ciervo (Frosinone), Matteo Saccani (Pescara)
Kölcsönből vissza: Luigi Samele (Carrarese), Alessandro Barbetta (Casarano)
Távozott:
Kölcsönbe: Alessandro Barbetta (Pianese), Luigi Samele (Cerignola), Kaan Ayhan (Galatasaray, 400 000), Audace Cerignola (Venezia), Janis Antiste (Amiens), Jorgosz Kirjakopulosz (Bologna), Hamed Junior Traore (Bournemouth)

SPEZIA CALCIO
Érkezett:
Joao G. Moutinho (Orlando City, ingyen), Salvatore Esposito (SPAL), Raimonds Krollis (Valmiera, 1 500 000), Tio Cipot (Mura, 700 000), Federico Marchetti (egyesület nélküli), Przemyslaw Wisniewski (Venezia, 4 000 000)
Kölcsönbe: Szymon Zurkowski (Fiorentina), Eldor Shomurodov (Roma, 1 500 000), Salvatore Esposito (SPAL)
Kölcsönből vissza: Kleis Bozhanaj (Carrarese), Ognjen Sztijepovics (Imolese), Samuel Mraz (Mirandés)
Távozott: Kleis Bozhanaj (Carrarese, i.), Jakub Kiwior (Arsenal, 25 000 000), Ognjen Sztijepovics (Mura), Mikael Egill Ellertsson (Venezia, 850 000)
Kölcsönbe: Leandro Sanca (Famalicao), Aurélien Nguiamba (Jagiellonia), Aimar Sher (Groningen), David Strelec (Reggina), Petko Hrisztov (Venezia), Samuel Mraz (Anorthosis)

TORINO FC
Érkezett:
Kölcsönbe: Andreaw Gravillon (Reims, 300 000), Ivan Ilics (Hellas Verona), Ronaldo Vieira (Sampdoria)
Kölcsönből vissza: Horváth Krisztofer (Debrecen), Lado Akhalaia (Virton), Christian Celesia (Potenza)
Távozott: Altin Kryeziu (Maribor, ingyen), Szasa Lukics (Fulham, 9 100 000)
Kölcsönbe: Lado Akhalaia (Hesperingen), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Simone Edera (Pordenone), Christian Celesia (Messina), Matthew Garbett (NAC), Emirhan Ilkhan (Sampdoria)

UDINESE CALCIO
Érkezett:
Matheus Martins (Fluminense, 6 000 000 euró), Florian Thauvin (Tigres, ingyen)
Kölcsönből vissza: Simone Ianesi (Trento)
Távozott: Bram Nuytinck (Sampdoria), Mato Jajalo (Venezia), Jean-Victor Makengo (Lorient, 11 000 000)
Kölcsönbe: Matheus Martins (Watford), Simone Ianesi (Pontedera)

Dőlt betűvel az őszi átigazolások, vastaggal az elmúlt öt nap eseményei.

A NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOKRÓL ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik