A Chelsea hivatalos panaszt tett Clattenburg bíró ellen

Vágólapra másolva!
2012.10.29. 10:06
null
Torres értetlenkedik, Clattenburg felmutatja a pirosat (Fotó: Action Images)
A Chelsea labdarúgócsapata hivatalos panaszt tett a Manchester United elleni vesztes (2–3) bajnokit követően Mark Clattenburg játékvezető ellen.

A londoni „kékek" ugyan Clattenburg ítéleteinek jogosságát is vitatják, de nem ezért tettek panaszt, hanem a játékvezető nem megfelelő viselkedésmódja miatt. A londoni csapat két külön incidenst sérelmez – a BBC Sports úgy tudja, Clattenburg az egyik során rasszista megjegyzést is tett a találkozón. A Chelsea hivatalosan csak annyit közölt, hogy a bíró „megengedhetetlen hangnemben” kommunikált a játékosokkal. Az angol lapok szerint John Obi Mikel és Juan Mata volt a „sértett”.

A szurkolók kifejezték elégedetlenségüket
A szurkolók kifejezték elégedetlenségüket

A Chelsea a panaszt a Premier League delegáltjának tette meg, az ügyet a továbbiakban a Labdarúgó-szövetség (FA) vizsgálja. A „kékek” a vizsgálatig nem kommentálják többet az ügyet, Clattenburgöt nem lehetett elérni.

A Chelsea-kiállításokat és győztes MU-lesgólt hozó mérkőzést követően Roberto Di Matteo kikelt a játékvezetői ítéletek ellen. A Chelsea menedzsere a meccs után beszélt a bíróval.

„Így van, bementem, hogy beszéljek vele. Amikor megnézi majd a felvételeket, rájön, hogy nagy hibákat követett el. Torres második sárgája nem volt lap, a győztes gól egyértelműen lesről született. Kár, hogy a játékvezető döntötte el a rangadót. Nagyon csalódottak vagyunk, hogy kulcsfontosságú döntéseknél hibázott a játékvezető. Ezek az ítéletek mintha mindig az ellenfél javára születnének meg… Óriási hátrány ez, főleg, hogy 2–2-nél úgy éreztem, nyerhetünk” – mondta.

A Chelsea közben a saját háza táján is sepreget: a Stamford Bridge-en a szurkolók lelkesen dobáltak, a győztes gólt szerző „Chicharito” Hernández is kapott a Matthew Harding Standről berepülő „szeretetcsomagokból”.

Sir Alex Ferguson szerint Fernando Torres csak magának köszönhette piros lapját – ugyanakkor elismerte, csapata szerencsés győzelmet aratott.

„Tíz éve nem nyertünk itt bajnokin. A meccs előtt elmondtam, hogy itt nagyon nehéz játszani, és korábban már jó néhány alkalommal pocsék játékvezetői ítéletek áldozatai lettünk. Ez persze a közönség által megteremtett hangulat miatt is van – óriási az atmoszféra, most is végig hajtották a csapatukat, és a szünet előtt, illetve után többször is megrendültünk a pályán, annak ellenére, hogy pazarul kezdtünk. Szerencsére összeszedtük magunkat 2–2 után. A győztes gólra azt mondják, les lehetett, és ha ezt nézzük, szerencsénk volt. Ivanovics kiállítása is fordulópont volt, gondoltam, hogy ezt követően nyerhetünk. Torres piros lapja? Szerintem Evans eltalálhatta egy kicsit, de Torres választhatott, hogy kapura tör-e, vagy eldobja magát, és az utóbbit tette. Simán tovább futhatott volna a kapuig, és beverhette volna a helyzetet, ahelyett, hogy elesik – ezt a viselkedést én sosem értettem. Esett, úgy, hogy már sárga lapja volt, megkapta a másodikat – azt kell mondjam, a saját hibája a kiállítás. A Chelsea előtt kalapot emelek, sosem adták fel. David Luiz úgy rohangált, mint egy kerengő dervis, mindent megtett, hogy visszahozza a csapatát. Óriási akarattal próbálták megnyerni a meccset, kockáztattak, de nem jött be. Elismerés illeti őket.”

EMLÉKEZTETŐ: PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
CHELSEA–MANCHESTER UNITED 2–3
London, Stamford Bridge. V: Clattenburg
CHELSEA: Cech – Ivanovics, G. Cahill, David Luiz, A. Cole – Ramires, Mikel – Mata (Bertrand, 72.), Oscar (Azpilicueta, 66.), Hazard (Sturridge, 82.) – F. Torres. Menedzser: Roberto Di Matteo
MANCHESTER UNITED: De Gea – Rafael, R. Ferdinand, Evans, Evra – Carrick, Cleverley (J. Hernández, 65.) – Valencia, Rooney (Giggs, 74.), A. Young – Van Persie. Menedzser: Alex Ferguson
G: Mata (44.), Ramires (53.), ill. David Luiz (4. – öngól), Van Persie (12.), J. Hernández (75.)
Kiállítva: Ivanovics (63.), F. Torres (68.)
AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 9 7 1 1 21–9 +12 22
2. Manchester United 9 7 2 24–13 +11 21
3. Manchester City 9 6 3 18–9 +9 21
4. Tottenham 9 5 2 2 17–13 +4 17
5. Everton 9 4 4 1 17–11 +6 16
6. Arsenal 9 4 3 2 14–6 +8 15
7. Fulham 9 4 2 3 19–14 +5 14
8. West Bromwich Albion 9 4 2 3 13–11 +2 14
8. West Ham 9 4 2 3 13–11 +2 14
10. Newcastle 9 3 4 2 11–13 –2 13
11. Swansea 9 3 2 4 14–13 +1 11
12. Liverpool 9 2 4 3 12–14 –2 10
13. Stoke City 9 1 6 2 8–9 –1 9
14. Sunderland 8 1 6 1 6–8 –2 9
15. Wigan 9 2 2 5 10–16 –6 8
16. Norwich City 9 1 4 4 7–18 –11 7
17. Aston Villa 9 1 3 5 7–14 –7 6
18. Reading 8 4 4 11–17 –6 4
19. Southampton 9 1 1 7 14–26 –12 4
20. Queens Park Rangers 9 3 6 7–18 –11 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik