Alex Ferguson szerint a Chelsea-re kell figyelniük leginkább
Fotó: Action Images (archív)
Alex Ferguson szerint a Chelsea-re kell figyelniük leginkább

2008–2009-es bajnoki győzelmével a Manchester United utolérte az angol bajnoki címek örökranglistáján a Liverpoolt, így immár mindkét együttes 18 elsőséggel büszkélkedhet. Ráadásul a „vörös ördögök” úgy előzték meg a nagy riválist, hogy a liverpooliak 86 pontja az 1995–1996-os idény óta (azóta 20 csapatos a Premier League) minden alkalommal elég lett volna a triumfáláshoz…

Szavazás

Ön szerint melyik a legerősebb labdarúgó-bajnokság Európában?

Írja be az itt látható számot!
„A Liverpool talán a legutóbbi húsz év legjobb szezonját produkálta, ám így is négypontos hátránnyal maradt le mögöttünk” – emlékeztetett nyilatkozatában Ferguson, aki meglehetősen szkeptikus hangnemben elemezte a Pool következő szezonjának esélyeit.

„Nehéz lesz még ugyanazt a teljesítményt is nyújtaniuk, mint az előző idényben, nemhogy azt felülmúlni. A többi csapat is mind jobban kiismerte őket, így számunkra a fő fenyegetést a Chelsea jelenti” – terelte London felé a figyelmet Ferguson.

Az MU-val már 11 bajnoki címet ünneplő menedzser szerint Carlo Ancelotti érkezésével a „kékeknél” új dimenzió kezdődik. „Ancelotti a Milan-féle utat járja majd Londonban is, megváltoztatja a játékukat” – jósolta Ferguson, aki csapatától is fejlődést vár a következő hónapokban.

„Cristiano Ronaldo góljai hiányozni fognak, ez kétségtelen, de Dimitar Berbatov még jobb lehet a következő szezonban, és Wayne Rooney, valamint Michael Owen is képes 20 gólra az idényben. Szóval vannak variációink” – ismételte meg egyik korábbi kijelentését a Főnök.