Friss
TOVÁBB AZ ÉLŐ HÍRFOLYAMRA
Összes hírünk
Kiemelt híreink
Vörösöket vegyenek! – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. A Boston Red Sox baseballcsapatát is tulajdonló cég alvó óriásként viselkedő, az anyagi csőd szélén táncoló klubot vett meg 300 millió fontért 12 esztendővel ezelőtt, most simán ennek a tízszereséért értékesítheti, igaz, tett is bele rendesen pénzt és munkát. Az utóbbira jellemző, hogy az FSG egy évtized alatt megháromszorozta a Liverpool kereskedelmi bevételeit.

Championship: menedzser lett az Arsenal, a Man. City és a Liverpool korábbi védője

Kolo Touré veszi át az irányítást a másodosztály kieső helyén álló Wigan Athleticnél.

FA-kupa: a Chelsea-vel találkozik a Manchester City

A Liverpool a Premier League-ben sereghajtó Wolverhampton Wandererst kapta ellenfélnek.

PL: az idény végén távozik a Liverpool sportigazgatója

Julian Ward mellett a „vörösök” elemzőrészlegének igazgatója is távozik jövő nyáron.

Videó: „Hagyjátok békén Ronaldót” – Evra üzenete a szurkolóknak

„Ten Hag mögé is be kell állni, aki most megpróbálja a megfelelő útra terelni a csapatot.”

PL: szerződést hosszabított a Chelsea saját nevelésű hátvédje – hivatalos

A 23 éves Trevoh Chalobah 2028-ig kötelezte el magát a londoni klubhoz.

MU: Sir Jim Ratcliffe ajánlatot fog tenni a klub megvásárlására – sajtóhír

Az Ineos vegyipari vállalat vezetője gyermekkora óta United-drukker.

C. Ronaldót két meccsre eltiltották és 50 ezer fontra megbüntették – hivatalos

A Manchester Uniteddel kedden szerződést bontó 37 éves sztárt áprilisi tette miatt szankcionálják.

PL: 2025-ig nem megy sehova – Guardiola hivatalosan is hosszabbított a Cityvel

A most 51 éves tréner ez idáig négy angol bajnoki címet nyert a manchesteriekkel.

MU: a tulajdonosok új lehetőségek után néznek, vizsgálják a klub eladását

A szurkolók által nem kedvelt Glazer család 2005-ben vette meg az angol klubot.

MU: „Imádom a klubot és a szurkolóit” – Ronaldo a távozásáról

A portugál klasszis közleményt adott ki a távozásával kapcsolatban.

PL: Cristiano Ronaldo távozik a Manchester Unitedtől – hivatalos

Hosszú, feszült időszakot követően elválnak a portugál klasszis és az MU útjai.

Man. City: megegyeztek, Guardiola hosszabbít – sajtóhír

Fabrizio Romano úgy tudja, 2025 nyaráig szóló megállapodást kötöttek a katalán trénerrel.

MU: megvan Greenwood tárgyalásának időpontja

A Manchester United támadójának ügyét 2023-ban kezdik tárgyalni a manchesteri bíróságon.

PL: Ronaldo szerződésének felbontásán gondolkodik az MU – sajtóhír

Ügyvédek szerint szerződésszegésnek minősülhetnek Ronaldo nagy port kavaró szavai.

PL: „Együtt haladunk előre” – megvan az Arsenal első sportigazgatója

A klubban korábban 127 alkalommal pályára lépő egykori játékos kapta meg a pozíciót.

MU: Messi olyan, mintha a csapattársam lenne, akit végtelenül tisztelek – CR

„Tizenhat éven át játszottunk egymás ellen, és nagyon jó kapcsolatot ápolok vele...”

MU: a klub megtette a szükséges lépéseket – közleményt adott ki CR-ről

Szűkszavúan kommentálta a Manchester United Cristiano Ronaldo Piers Morgannek adott interjúját.

MU: Ha nem provokálnak, beálltam volna három percre is – Ronaldo; íme, a teljes interjú!

„Hiányzik belőle az empátia, folyamatosan nyilatkozik rólam a sajtónak, a sajtó pedig őt védi.”

MU: Ronaldo 350 millió eurós szaúdi ajánlatra mondott nemet

„Hogyan ne akarnának valakit, aki az előző szezonban 32 gólt szerzett?”

MU: Ronaldo szerint szégyen, hogy felfüggesztették, amiért megtagadta a játékot

„Hogyan büntethettek meg téged, amikor te vagy a világ legjobb játékosa?” – kérdezte CR fia apjától.

PL: Gary Cahill bejelentette a visszavonulását

„Most úgy döntöttem, szögre akasztom a csukámat, de őszintén mondhatom, mindent beleadtam, ami tőlem tellett.”

PL: a statisztikák szerint az MU-nak jobban megy CR nélkül

A „vörös ördögök” egy pontot átlagolnak, amikor a portugál kezdő és 2.2-t, amikor nem.

Cristiano Ronaldo: A Manchester United csak kullog a világ után

A nagy port kavaró interjú teljes változatát közöljük – 1. rész.

MU: kiderült, miért szedték le a Ronaldót ábrázoló plakátot

Nem az ominózus interjú áll az ügy hátterében, ezt a klub részéről is megerősítették.

A cipőfűző a reklámok királya – Moncz Attila publicisztikája

ALAPVONAL. A sportolók kivétel nélkül arról beszéltek, az elszántság, a gyakorlás és a szenvedély közvetlen hatással van arra, hogy ki vagy, illetve ki lehetsz. Ha pedig a célszemély nem csupán az eredményei miatt csodálja a főszereplőt, de a mondanivalójával is képes azonosulni, sokkal könnyebben csörög a kassza.

PL: tiltott sportfogadással vádolja az FA Ivan Toneyt

A csatár 2017 és 2021 között több mint kétszázszor szeghette meg a szervezet szabályzatát.

MU: a csapattársak nem hiszik, hogy CR marad a klubnál a vb után

Az ESPN szerint szinte lehetetlen a portugál aranylabdás visszatérése a Unitedhoz Katarból.

MU: egy hatodosztályú klub vinné Cristiano Ronaldót

Egy korsó sört és egy pitét adnának a klubjával összebalhézó portugál klasszisért.

Videó: „Nem érdekli őket a klub” – CR az MU tulajdonosainak is nekiment

Eközben Ronaldo már a portugál válogatottal készül, ahol az interjú óta először futott össze manchesteri csapattársával, Bruno Fernandessel...

PL: Ten Hag azt akarja, hogy Ronaldo már ne játsszon az MU-ban – sajtóhír

A portugál nagy vihart kavaró interjúja után beszélt a klubvezetőséggel a menedzser.

PL: Guardiola kiállt Mendy mellett a bíróságon

A szakember szerint senki nem tudna rosszat mondani az öltözőben a francia világbajnokról.

PL: közleményt adott ki a Manchester United Ronaldo interjúja kapcsán

A klub a teljes interjú adásba kerülését követően tesz lépést az ügyben.

Klasszismegoldás – Nagy Zsolt jegyzete

A változást érezhetően nem tudja hova tenni.

PL: hetedosztályú klub venné kölcsön Haalandot a vb idejére

Az Ashton United hivatalos közleményt is kiadott, formában tartanák a norvég gólvágót.

Anglia: mit tegyen a Manchester United Cristiano Ronaldóval? – szavazzon!

Az ötszörös aranylabdás sztár kíméletlen őszinteséggel beszélt a klubban kialakult helyzetéről.

MU: Az önző Ronaldo Ten Hag kezére játszott – lapszemle

Az egyik portál szerint az interjú után a portugál már soha többé nem játszhat a „vörös ördögöknél”.

MU: minden lehetőséget megfontolnak Ronaldóval kapcsolatban

Az ötszörös aranylabdás nagy vihart kavart vasárnap esti nagyinterjújával.

Manchester United: Elárult a klub – Cristiano Ronaldo

Kíméletlenül őszinte interjú: Rangnickról azt sem tudta, kicsoda, Ten Hagot nem tiszteli, Rooneyt nem érti, célja a vb-cím.

PL: a 18 éves Garnacho az utolsó percben szerzett gólt, nyert az MU

Christian Eriksen megszerezte karrierje első gólját a Manchester United színeiben.

PL: Ings duplájával fordított, s nyert az Aston Villa

Alexis Mac Allister már az első percben megszerezte a vezetést, a Brighton mégis veszített.

PL: A jobb csapat nyert, mi csak küszködtünk – Guardiola

Erling Haaland helyett Ivan Toney szerzett kis híján mesterhármast, ez a Brentford edzőjét is meglepte.

PL: Ödegaard duplája döntött, a Wolvest is legyőzte az Arsenal

Mikel Arteta együttese kihasználta a Manchester City botlását, és immár ötpontos előnnyel áll a tabella élén.

PL: Willock góljával győzte le a Newcastle a Chelsea-t

A meccs végén még Mendy is felment a „szarkák” kapuja elé, de nem tudott egyenlíteni Potter csapata.

PL: őrült meccsen nyert a Spurs, Milner jubilált a Poolban

Antonio Conte csapata háromszor egyenlített, majd a győzelmet is megszerezte, a Bournemouth könnyedén verte meg az Evertont.

33004