Visszatért a Curry-show: 38 pont és tíz tripla a kétszeres MVP-től

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2017.12.31. 09:32
null
Stephen Curry ismét villogott (Fotó: AFP)
Tizenegy kihagyott találkozó után szenzációs játékkal tért vissza a Golden State-be Steph Curry, az irányító 38 ponttal, közte tíz hármassal jelentkezett a Memphis elleni siker során. Nem tudott nyerni a Spurs Detroitban, a Cavs sorozatban harmadszor is kikapott, győzött a Knicks New Orleansban, nagy fordítással múlta felül az Orlandót a Miami – nézzük, hogy mi történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában!

 

Detroit Pistons–San Antonio Spurs 93–79

Jobban akarta a Detroit. Nagy akarattal és rendkívül fegyelmezett játékkal léptek pályára a Reggie Jacksont és Avery Bradleyt nélkülöző hazaiak, akik gyakorlatilag nem engedtek könnyű kosarat a Spursnek és teljesen elszívták a levegőt Leonardék elől. Ugyan a Pistons sem remekelt támadásban, de két kiváló dobóteljesítmény (Bullock 4/7, Kennard 4/5 triplát rámolt be) elég volt ahhoz, hogy fölénybe kerüljön, ráadásul bár az első negyedben megszerzett tíz pont körüli előny nagy része elillant a folytatásban, a záró etapban még egy lapáttal sikerült rátenni – a játékrész elejét megnyomták, megléptek tizenöt ponttal és eldöntötték a győztes kilétét. A végig kiválóan működő védekezés, valamint a két említett dobógép mellett ki kell emelnünk Andre Drummond sokoldalú (14 pont, 21 lepattanó, 6 gólpassz) játékát is, a center volt az alapja a kissé váratlan sikernek.

Nem tudott váltani a Spurs. Pocsékul kezdte a meccset a San Antonio, az első negyedben szerzett 13 pont után már sejthető volt, hogy ez nem az ő napjuk lesz és bár valamelyest javultak ehhez képest, képtelenek voltak megoldást találni a Detroit védekezésére. Összességében mindössze 36.9 százalékkal tüzeltek mezőnyből és csapatszinten csupán 5/26 (19.2 százalék) triplát süllyesztettek el, amivel nem nagyon lehet mérkőzést nyerni, a 79 pont negatív szezoncsúcsnak számít náluk és csoda, hogy így egyáltalán a negyedik negyed elejéig viszonylag közel tudtak maradni. Idegenben így már csak 8–10-re állnak, bármilyen impozáns is a hazai mérlegük, ez hosszabb távon problémákat okozhat.

A Pistons legjobb dobói: Bullock 22/12, Kennard 20/12, Smith 18

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu.
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 18/3, Aldridge 15, Forbes 10/6

Orlando Magic–Miami Heat 111–117

A második félidőre felébredt a Miami. A Nets elleni borzalom után ezúttal is sokáig égett Erik Spoelstra csapata, az első negyed végén tizenegy, a nagyszünetben tizenhat pont volt a vendégek hátránya, nem úgy tűnt, hogy éppen most szedi össze magát a társaság. A fordulás azonban változást hozott, elől-hátul feljavult a Heat és átvette az irányítást: a harmadik negyedben Tyler Johnson egymaga 22 (10/10 mezőnyből, plusz egy elrontott esélytelen buzzer) pontot szerzett, majd a negyedik játékrészben Goran Dragic tett hozzá ehhez még 14-et, ez a két hatalmas extra pedig végül fordítást és Miami-sikert hozott. Johnson 31 pontos szezoncsúccsal, Dragic 25 ponttal és 8 gólpasszal zárt, igaz, szerintük az volt a kulcs, hogy a fordulás után elvették a Magic rohanását – csak két pontot engedtek a hazaiaknak leindításból, míg az első félidőben 24-et (!), ez hozta meg a fordulatot. A Heat így megmenekült az újabb kellemetlen vereségtől és most egy hosszabb pihenő után a Detroitot fogadja jövő héten.

Nem bírta végig a Magic. Az első félidőben kiválóan kihasználták a hazaiak, hogy a Miami fáradtan érkezett az összecsapásra, Aaron Gordon parádézott és Elfrid Payton vezérletével átrohantak ellenfelükön. A fordulás után, felállt védelem ellen már nehezebb dolguk volt és ők is több könnyű kosarat kaptak, de így is szorosan alakult a végjáték, ahol ezúttal kevésnek bizonyult Frank Vogel együttese: két perccel a vége előtt, egy 9–0-s rohammal fordított a Heat, majd az utolsó percben Johnson és Dragic is bevágott egy-egy clutch kosarat, míg az Orlando elrontott két döntő dobást. Ennyin múlt a vége, hiába Gordon extrája (39 pont, 14/22 mezőnyből, 5/11 tripla), az 54.3 százalékos mezőnymutató és a 31 gólpassz, győzelmet ez most nem ért – igaz, a támadójáték legalább jól nézett ki, az utóbbi időszakhoz képest ez is valami.

A Magic legjobb dobói: Gordon 39/15, Fournier 23/9, Simmons 12/9
A Heat legjobb dobói: T. Johnson 31/9, Dragic 25/6, Olynyk 17/6

New Orleans Pelicans–New York Knicks 103–105

A New Yorké volt az utolsó szó. Hullámzó találkozót vívtak a felek, ahol az első félidőben a Knicks, a másodikban inkább a Pelicans akarata érvényesült – a nagyszünetben 11 ponttal vezettek a vendégek, a harmadik negyed végén azonban már gyakorlatilag egál volt az állás. A záró etapban oda-vissza jöttek a futások, de a NOP volt előnyben, az utolsó roham viszont a New Yorké lett: Porzingis (30 pont, hét lepattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk) sorozatban hét pontot szórt, egy 12–2-vel fordítottak a vendégek, majd Cousins büntetői után volt még egy lövésük a győzelemért. Jack ezúttal nem kereste Porzingist, hanem megbontotta a védelmet, faultot harcolt ki és hidegvérrel értékesítette két dobását a vonalról–volt még egy Davis-triplakísérlet a túloldalon, de az már kimaradt, így a 2–12-es idegenbeli mutatóval érkező Knicks nagy győzelmet aratott.

A két magas nem elég. Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is parádézott a Davis, Cousins páros, ketten együtt hatvan pontot szórtak be, Davis ezt öt blokkal, Cousins 19 lepattanóval egészítette ki, a többiek viszont most nem nagyon tudtak hozzátenni – csak 6/26 triplával zárt a New Orleans, nem volt meg a kellő kinti támogatás. Emellett ráadásul az utóbbi időben komoly problémákat okozó védekezés is csak időszakosan volt a helyén, a hajrában viszont képtelenek voltak megállítani a New York rohamait, Porzingis és a második félidőben villogó Jack is szétszedte őket, ez pedig a meccsbe került számukra – fájó hazai vereség ez nekik, egyáltalán nincsenek jó passzban.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 31, Cousins 29/9, Holiday 13/6
A Knicks legjobb dobói: Porzingis 30/3, Jack 15/3, Beasley 15

Atlanta Hawks–Portland Trail Blazers 104–89

A második félidőt már az Atlanta uralta. Nem kezdett rosszul a Damian Lillardöt nélkülöző Blazers és jó második negyedének köszönhetően hat ponttal vezetett is a nagyszünetben, a fordulás után azonban sebességet váltott és átvette az irányítást a Hawks. Elsősorban Dennis Schröder remekelt, aki 22 pontjából 18-at szerzett a második félidőben, de ezúttal a liga egyik leggyengébb védekezése is kiválóan tette a dolgát, teljesen megfojtották a Portland játékát – a nagyszünet után 21 pontot vertek ellenfelükre, még egy-két könnyelmű hiba is belefért, nem volt kérdés a győztes kiléte. Az utóbbi időben nagy formába lendült az idei talán legjobb védekezését hozó sereghajtó, amely sorozatban harmadszor nyert otthon és a ligában utolsóként, de elérte a tíz győzelmet.

Gyenge volt a Portland. Hiába szórt 21 pontot a Lillard helyén kezdő Napier, a többiek nem tudtak felnőni a feladathoz, CJ McCollum 21 mezőnykísérletből csipegette össze 18 egységét és az egész csapat szenvedett – eladtak húsz labdát, csak 7/25 hármast tudtak a helyére küldeni, a második félidőben pedig összesen 37 pontot szereztek. Itt teljesen elfogyott az erő és a kreativitás a gárdából, az egyre nagyobb önbizalommal játszó Hawks minden védekezésnél nagyon kapart és remekül váltott, Nurkicék pedig nem találtak megoldást, így összességében sima vereséget szenvedtek – ez nem jött jókor, kedd-szerdán idegenbeli back-to-backet játszanak Chicagóban és Clevelandben.

A Hawks legjobb dobói: Schröder 22/3, Belinelli 14/6, Cavanaugh 13/9, Ilyasova 13/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Napier 21/3, McCollum 18/3, Aminu 10/3

Utah Jazz–Cleveland Cavaliers 104–101

Javult a Cavs, de nem eleget. Az előző két vereséghez képest kiválóan kezdtek a vendégek, 32 pontot dobtak az első negyedben és vezettek is tíz egységgel, amelyből öt még a nagyszünetben is megvolt, a harmadik játékrészben azonban összeomlottak és ez végül nem fért bele. Ebben a periódusban csak 4/19-et dobtak mezőnyből, LeBron James sem pontot, sem gólpasszt nem jegyzett az egész negyedben, a Jazz pedig egy 23–3-as rohammal fordított és fölénybe került. A negyedik szakaszban ismét magára talált a Cavs, de megtörni már nem tudta ellenfelét, a Utah részéről mindenre érkezett válasz, így sorozatban harmadszor is kikapott Tyronn Lue csapata – hárman is elérték a húsz pontot, hasznos volt a cserepad, de összességében most is csak 42 százalékkal dobtak mezőnyből és 30 százalékkal tripláztak. Egyértelműen gondban van a társaság, bár most egy kisebb pihenő után otthon fogadhatja a Portlandet.

Mitchell a Utah kincse. „Úgy játssz az utolsó két percben is, mint az első kettőben" – mondta a találkozó után az újabb kiváló produkciót bemutató Jazz-újonc, aki idén már sokadik alkalommal tudott csapata élére állni. Remekül játszott Rubio (16 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz) és Favors (19 pont, 8/11 mezőnyből) is, de az döntő faktor ezúttal is Mitchell volt, aki bevert 29 pontot, ellopott három labdát, kiosztott hat gólpasszt és a hajrában is rá lehetett bízni a támadásokat: dobott egy fontos duplát, kiosztott egy gólpasszt, majd clutch helyzetben értékesített két büntetőt, végül fél perccel a vége előtt egy újabb betöréssel gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Innentől érkeztek még pontok mindkét oldalról, de a Utah menedzselte a helyzetet és komoly győzelmet aratott, ezzel továbbra is aktív résztvevője a playoff-harcnak, ráadásul csütörtök hajnalban a jelenleg nyugati nyolcadik Pelicanst fogadja.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 29/6, Favors 19, Rubio 16/6
A Cavaliers legjobb dobói: James 29/3, Green 22/12, Love 20/9

Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 141–128

Visszatért Curry, visszatért a show. Tizenegy kihagyott találkozó után léphetett ismét pályára Steph Curry és a kétszeres MVP rögtön meg is hozta azt a varázslatot, ami talán kicsit hiányzott a nélküle is rendkívül hatékony Golden State-ből az elmúlt hetek során. Curry játékidejét egyelőre nagyon szigorúan mérte Steve Kerr és bárhogy könyörgött a dobógép, csak 26 percet kapott, ezt viszont finoman szólva is kihasználta: ennyi idő is elég volt neki ahhoz, hogy 38 pontot és 10/13 (!) triplát küldjön a gyűrűbe, ezzel elvigye a show-t. Összességében nem volt ez egy kiütéses meccs a Warriors részéről, a védekezésre nem nagyon figyeltek a hazaiak, de 141 dobott pont mellett ez most belefért, kiosztottak 37 gólpasszt, 58.8 százalékkal céloztak mezőnyből és hozták a kötelezőt – 13–2-vel, 2.5 meccses előnnyel zárták decembert.

Pedig extrán dobott a Memphis is. Kihasználták a GSW figyelmetlenségeit a vendégek és ők is alaposan megszórták magukat, a félidei 68 pont szezoncsúcsnak számít náluk két negyed alatt, de a fordulás után sem vettek vissza. Marc Gasol szenzációs volt (27 pont, 10/13 mezőnyből, 4/4 tripla), Tyreke Evans is remekelt (22 pont, 9 gólpassz), 15/21 (!) triplát rámoltak be és 29 gólpasszig jutottak, de hiába minden, ezt a Warriorst nem lehetett túldobni. Rögtön egy 0–10-zel kezdtek és innentől végig csak kapaszkodtak, ugyan a második negyedben egyszer átvették a vezetést, de a nagyszünetre már ismét jelentősebb hátrányban voltak, nem tudtak mit tenni – persze egy ilyen vereségen nincs mit szégyellni, ma este fontosabb meccsük lesz Sacramentóban.

A Warriors legjobb dobói: Curry 38/30, Thompson 21/15, Durant 20/6
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 27/12, Evans 22/9, Simmons 17/9

Denver Nuggets–Philadelphia 76ers 102–107

Megtalálta a megoldást a Philly. A pocsék formában lévő, ráadásul Joel Embiidet is nélkülöző vendégcsapat kiváló támadójátékkal kezdett, de ahogy elfogyott az ötlet, úgy került fokozatosan hátrányba, a harmadik negyed elején már 14 ponttal vezetett a Denver. Itt azonban történt valami, váratlanul előkerült Jerryd Bayless és szűk négy perc alatt egymaga beverte azt a 14 pontot, villogott Saric (20 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz), a Sixers pedig egy 25–4-es rohammal megfordította az összecsapást. Innentől aztán már nem is adták ki a kezükből a vezetést Redickék, ugyan a végjáték szorosan alakult, de Covington két büntetővel, majd egy zsákolással bebiztosította a Philly sikerét – Brett Brown csak gratulálni tudott játékosainak, ő is azt mondta, hogy jelen helyzetükben ez egy nagyon nagy győzelem.

Pontatlan volt a Nuggets. Bő két negyeden keresztül rendben voltak a hazaiak, ám akkor megtört valami és sorra maradtak ki a dobások – Jamal Murray szerint ez nem a Sixers védekezésén múlt, egyszerűen üres helyzeteket rontottak el egymás után. Mire ismét megukra találtak, már futniuk kellett az eredmény után, majd az egyenlítőnek szánt Barton-hármas kimaradt, így végül hazai vereséget szenvedtek – összességében alig 40 százalékkal dobtak mezőnyből és 7/32 triplával zártak, nem voltak elég pontosak ahhoz, hogy nyerni tudjanak.

A Nuggets legjobb dobói: Murray 31/3, Jokics 19/3, Harris 17/3
A 76ers legjobb dobói: Saric 20/9, Redick 18/6, Covington 15/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik