Túlórás győzelemmel szépített a Flyers

Vágólapra másolva!
2010.06.03. 08:51
null
Az első hazai meccsét behúzta a Flyers (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) nagydöntőjének harmadik összecsapásán a Philadelphia Flyers túlórában 4–3-ra nyert a Chicago Blackhawks ellen. Így a Philadelphia szépített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban, amelyben a Chicago 2–1-re vezet.

A két chicagói vereséget követően a Philadelphiának nem sok választása volt első hazai mérkőzésén: mindenképpen győznie kellett, hogy sanszosan versenyben maradjon. Ennek a kihívásnak a Flyers eleget is tett, viszont mindenképpen formajavulásra lesz szüksége, ha célja a végső győzelem, nem csupán a tisztes helytállás.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a Stanley-kupát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A mérkőzésen kétszer szerzett vezetést a Philadelphia, de a vendégek mindkétszer egyenlítettek. Aztán a 43. percben – a találkozón először – a Blackhawks jutott előnyhöz, amit húsz másodperccel később egalizáltak a házigazdák. Mivel a rendes játékidőben több gól már nem esett, jöhetett a túlóra, amelynek hatodik percében Claude Giroux philadelphiai szempontból roppant fontos gólt szerzett a mindössze három-három kétperces kiállítást hozó mérkőzésen.

„Amikor elkezdődik egy ilyen sorozat, tudja az ember, hogy távol van a végállomás – mondta a mérkőzést követően Jonathan Toews, a Chicago 22 éves kapitánya. – A harmadik mérkőzésből nem vonnék le semmilyen következtetést a negyedik találkozóval kapcsolatban. Ezt az összecsapást elveszítettük, de a túlórában, ami mindig speciális eset, hiszen keményen dolgozol, mégis veszítesz."

A Blackhawks egyik kulcsembere azt is hozzátette, hogy az eddigi mérkőzéseket elfelejtik, így azzal sem foglalkoznak, melyiken mennyi gól született, milyen leosztásban és forgatókönyv szerint.

„Úgy érzem, folyamatosan egyre jobb teljesítményre képes a csapat, így bizakodva várjuk a következő fellépést."

A döntősorozat negyedik találkozóját pénteken rendezik Philadelphiában.

 NHL
DÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Philadelphia Flyers (7.)–Chicago Blackhawks (2.) 4–3 – h.u. (1–0, 1–2, 1–1, 1–0)
Gólszerzők: 14:58 Briere (1–0), 22:49 Keith (1–1), 29:55 Hartnell (2–1), 37:52 Sopel (2–2), 42:50 Kane (2–3), 43:10 Leino (3–3), 65:59 Giroux (4–3)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1, a Chicago javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik