Szétdobta a Houstont a Brooklyn, parádés végjáték a Dallas–Lakersen

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.11.02. 09:48
null
Joe Harris és társai megleckéztették a Houstont
Hosszabbításban verték a Maverickset LeBron Jamesék, Jayson Tatum hozta a Boston győzelmét, a Jazz ellen lett meg az első Kings-siker, oktatott a Milwaukee – ez történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

Brooklyn Nets–Houston Rockets 123–116

Az eddigi legjobb meccs a Netstől. Két fő problémáját is kezelte a Brooklyn, egyrészt összeszedte magát védekezésben és nagyon fegyelmezetten próbálta végrehajtani Kenny Atkinson tervét arra, hogy elvegyék a Rockets tripláit, másrészt támadásban sokkal kiegyensúlyozottabb, hatékonyabb kosárlabdát mutattak be, egyáltalán nem Irving-show-t láttunk. Az irányító egyébként jól játszott, 22 ponttal és 10 gólpasszal zárt, de teret adott a többieknek is, így Taurean Prince 27 pontos, 12 lepattanós dupla duplát szállított 6/10 triplával, 25 pontig jutott Caris LeVert, de elöl-hátul nagyon hasznos volt Joe Harris (15 pont, 9 lepattanó, 3 labdaszerzés, 3/4 tripla) és a padról beszálló Garrett Temple (16 pont, 7 lepattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk, 4/6 tripla) is – csapatszinten 59%-kal hintettek be 19 hármast, az elsöprő kinti tűzerő kulcsfontosságú volt a győzelmükhöz. A második negyedben ugyan még 15 pontos hátrányban voltak, de aztán átvették az irányítást, a nagyszünetben már ők vezettek, a harmadik negyedet 12 pontos előnnyel zárták, az utolsó játékrészben pedig nem adtak sok esélyt ellenfelüknek. Az eddigi gyengébb eredményeik után most végre jó játékkal vertek meg egy jó csapatot, erre lehet építeni a folytatásban.

Ez így nem fog menni. Ugyanazt láttuk a Houstontól, mint eddig, pocsék védekezés mellett James Harden erőlködése támadásban: a korábbi MVP elvállalt 31 dobást, amelyből csak 10 esett be, ráadásul ezek között 2/16 tripla volt annak ellenére, hogy pontosan ezt próbálta elvenni tőle a Brooklyn. A 14/15 büntető és a rengeteg vállalás miatt így is dobott 36 pontot, de sok köszönet nem volt a teljesítményében, ahogy folytatta pocsék szezonját Eric Gordon (0/7 mezőnyből) is – amíg ők ketten így dobnak, a csapatvédekezés pedig ennyire laza, addig nagyon nehéz dolguk lesz. Russell Westbrook próbálta menteni a helyzetet (27 pont, 12/25 mezőnyből, 7 lepattanó, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés), de csak 41%-kal tüzeltek mezőnyből, 25%-kal tripláztak és bár az első negyedben még megbüntették a Nets tíz eladott labdáját, utána abszolút ők kerültek „alulra" – valamit változtatniuk kell, mert ez egyelőre nem élcsapatszint.

A Nets legjobb dobói: Prince 27/18, LeVert 25/3, Irving 22/15
A Rockets legjobb dobói: Harden 36/6, Westbrook 27/3, House Jr. 15/9

Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 102–95

Goga Bitadze élt a lehetőséggel. Az Euroligában tavaly feltűnő fiatal center eddig nem kapott sok lehetőséget a Pacersnél, ezen a mérkőzésen viszont muszáj volt előlépnie, hiszen Myles Turner sérülés miatt nem játszhatott. Bitadze pedig élt is ezzel az eséllyel, a padról beszállva 25 percet kapott, ez idő alatt csapata 15 pontot vert a Cavsre (messze a legjobb adat az Indyben), dobott 10 pontot, közte egy triplát, leszedett kilenc lepattanót és kiosztott négy blokkot – Nate McMillan vezetőedző is nagyon dicsérte a centert, aki ráadásul a kulcsfontosságú negyedik negyedes futásból is alaposan kivette a részét. Ez volt az, ahol az eddig lesajnált cserepad megvillant és ahol az addig szoros mérkőzést egy 12–3-as futással eldöntötte – itt esett be Bitadze hármasa, itt hozott 2+1-es játékot TJ McConnell és ebből nem tudott már felállni a Cavs. A végén a 25 pontos Malcolm Brogdon süllyesztett el négy clutch büntetőt, hogy megőrizzék az előnyt, mellette Jeremy Lamb (21 pont, 10 lepattanó) és Domantas Sabonis (18 pont, 17 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) is dicsérhető és mivel a csapatvédekezésük most volt eddig a legkeményebb, 40%-os mezőnymutatóval és 20% alatti triplázással is nyerni tudtak.

Nem volt elég pont a Clevelandben. Nagyon nehéz volt ma kosarat szerezni a Pacers védekezésével szemben, a Cavsben pedig nem volt elég tehetség és kreativitás ahhoz, hogy ezt megtegye – Darius Garland például 0/10-et dobott mezőnyből, csapatszinten pedig 36.8%-kal céloztak. Így is voltak jobb időszakaik, az első negyedet például hét ponttal nyerték, az utolsó játékrészben végül 34 pontot pakoltak fel a táblára, de hiába igyekezett Kevin Love (22 pont, 17 lepattanó, 4 gólpassz, 5/11 tripla) és Jordan Clarkson (20 pont, 5 gólpassz), ez most nem volt elég az üdvösséghez – másodjára nem tudták legyőzni a Pacerst, otthon 2–0-ra, idegenben viszont 0–3-ra állnak eddig.

A Pacers legjobb dobói: Brogdon 25/3, Lamb 21/3, Sabonis 18
A Cavaliers legjobb dobói: Love 22/15, Sexton 21/6, Clarkson 20/3

Orlando Magic–Milwaukee Bucks 91–123

A Bucks-keret legvége is nagyon erős. Iszonyatosan mély a Milwaukee játékosállománya, ma például pihentették Kyle Korvert és előhúzták azt a Donte DiVinvenzót, aki eddig összesen két percet játszott a szezonban, a fiatal dobógép pedig kérdés nélkül bebombázott 14 pontot és 4/7 triplát – ha megnézzük, hogy kik álltak be a kispadról, láthatjuk, hogy még a 12-13. emberek is hozzá tudtak tenni. Mindezt ráadásul már az első félidőben megmutatta a csapat, amikor az addig szorosabb állást egy 32–7-es rohammal borította fel és ennek során kilenc (!) triplát süllyesztett el a társaság – hét különböző játékos talált be és a kilenc triplából hét a kispadról érkezett. Egyébként is a kinti dobásokra hagyatkoztak, hiszen az első 21 mezőnykísérletükből 17-et a triplavonalon túlról emeltek el, úgyhogy a félidőben már húsz pont feletti előnyben voltak és kérdés nélkül arattak kiütéses győzelmet – Jannisz Antetokunmpónak sem volt nehéz dolga (29 pont, 10/16 mezőnyből, 14 lepattanó, 6 gólpassz, 7 eladott labda), a kötelező siker után pedig készülhetnek a Raptors elleni rangadóra.

Támadásban ennyit tud a Magic. Az Orlando a mérkőzés előtt ligautolsó volt a dobott pontokat és a mezőnyszázalékot, valamint utolsó előtti a triplaszázalékot tekintve, ezen pedig most sem tudott segíteni: Nik Vucsevicsék 37.4%-kal dobtak és idei ötödik meccsükön sem érték el a száz pontot. Ez persze nem jó, de Steve Clifford vezetőedző inkább a védekezésen akadt ki, szerinte folyamatosan teljesen üres triplalehetőségeket adtak a Bucksnak és úgy fogalmazott, hogy „elfogadhatatlan" teljesítményt nyújtottak hátul amellett, hogy a Milwaueke valóban jól játszott. Nagy csodák persze nincsenek, a Bucks nem az ő súlycsoportjuk, ők magukhoz képest is gyengék voltak, míg a vendégek jó napot fogtak ki, ebből jött össze a sima közte harminc.

A Magic legjobb dobói: Fournier 19/12, Vucsevics 14, Gordon 11/6, Isaac 11/9, Ross 11/6
A Bucks legjobb dobói: Antetokunmpo 29/3, Bledsoe 18/6, Middleton 16/6

Boston Celtics–New York Knicks 104–102

Jayson Tatum dobása döntött. Ezúttal nem tudta igazán ráerőltetni akaratát ellenfelére a Boston, a mérkőzés tízszer állt egálra és 24-szer változott a vezető kiléte, majd az utolsó percben Marcus Morris dobásaival megint egyenlített a Knicks – négy másodperccel az órán kért időt Brad Stevens. A figura végül az lett, hogy a bedobást odaadták Jayson Tatumnek, aki a sarokban megfogta a labdát, megfordult, majd a védője szeme közé dobta a meccset eldöntő kosarat – elsőre triplának adták, aztán hamar módosították duplára, de nem számított, a New Yorknak már nem volt esélye válaszolni. A többiek természetesen az égbe emelték Tatumöt (24 pont, 9/17 mezőnyből, 4/8 tripla), a 33 pontos Kemba Walker azt mondta, hogy örül, hogy társa kapta az utolsó dobást, maga az "elkövető" viszont annyit mondott, hogy szép-szép, de akikre ő felnéz, azok rutinszerűen dobják be az ilyeneket, szóval nem akarja túlgondolni a helyzetet. Akárhogy is, bár a vártnál nehezebben, de hozta a kötelező győzelmet a Celtics, most pedig egy hárommeccses idegenbeli túrára indul.

Jár a dicséret a Knicksnek. Végig partiban tudtak lenni a vendégek azok után, hogy múlt hétvégén 23 ponttal kaptak ki a Celticstől, RJ Barrett úgy fogalmazott, hogy ez a harcos mentalitás a csapat sajátja és a negyedik negyedben is mindent megtettek azért, hogy meglepetést okozzanak. Ez végül nem sikerült annak ellenére, hogy az utóbbi két szezont Bostonban töltő Marcus Morris (29 pont, 9 lepattanó, 5/8 tripla) remekelt és a végén négy büntetővel, majd egy clutch triplával kis híján megmentette csapatát, a 40% alatti mezőnymutató végül kevés lett a 16–3-ra nyert támadólepattanózás ellenére – továbbra is csak egy győzelmük van, de ilyen teljesítményekkel, főleg irányító nélkül (Smith Jr. és Payton sem játszhatott) azért bizonyítják, hogy senki nem mehet ellenük tutira.

A Celtics legjobb dobói: Walker 33/9, Tatum 24/12, Hayward 13/9
A Knicks legjobb dobói: Morris 29/15, Barrett 15/3, Portis 13/3

Chicago Bulls–Detroit Pistons 112–106

LaVine volt a döntő faktor. A korábbiakhoz képest most olajozottabban működött a Chicago játéka, a hazaiaknál Otto Porter Jr. (22 pont, 8/12 mezőnyből, 3/4 tripla, 6 lepattanó, 4 gólpassz) idei legjobb meccsét játszotta, hatékony dupla-duplát szállított Wendell Carter Jr., de Lauri Markkanen is jól mozgott, mindezt pedig Zach LaVine „fogta össze" – a dobógép 26 ponttal zárt és akkor villant igazán, amikor kellett. A Bulls a negyedik negyedben ugyanis leadta korábbi 16 pontos előnyét, a „kényelmes" meccsből körömrágós történet lett, Markkanen ráadásul egy sérülés miatt az utolsó bő kilenc percben már nem is lehetett a pályán, ott lógott a levegőben, hogy újra összeomlik a gárda – LaVine viszont ezt nem hagyta. Amint a Pistons átvette a vezetést, azonnal bevert egy méretes triplát, majd a következő labdabirtoklásból még egyet, ezzel tűzbe hozta csapatát és az egész csarnokot, a vezetést pedig visszavette a Chicagónak, hogy aztán az oda-vissza hibákat követően, 11 másodperccel az órán az ő két clutch büntetője zárja le a mérkőzést. A Bulls így fontos győzelmet aratott, az utóbbi meccsek gyengélkedése után a játék is javult, a hírek szerint pedig Markkanen sérülése sem súlyos.

Drummond és Rose tette a dolgát. A szezon eddigi részében ez a két játékos próbálja a hátára venni a Blake Griffint és Reggie Jacksont nélkülöző Detroitot és most is ők kerültek előtérbe, hiszen Drummond már idei harmadik 20–20-as meccsét hozta (most 25 ponttal és 24 lepattanóval), Rose pedig több látványos megmozdulással, 8/13 jó dobással jutott el 23 pontig és 7 gólpasszig – ahogy azt szintén megszokhattuk, Luke Kennard segített be nekik 15 ponttal és kinti tűzerővel, de ez most kevésnek bizonyult a sikerhez. Rose ugyan korábbi sikerei színhelyén megkapta az „MVP" rigmust, de a győzelemnek nem örülhetett, a meccs MVP-je LaVine lett, a végjátékban pedig rengeteget hibázott támadásban a vendégcsapat – 2–4-gyel fogadják a Brooklynt, Griffin nagyon várt visszatéréséről pedig nincs információ, nem áll jól a szénájuk.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 26/9, Porter Jr. 22/9, Carter Jr. 16/3
A Pistons legjobb dobói: Drummond 25, Rose 23, Kennard 15/9

Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers 110–119 – hosszabbítás után

Elrontotta a Dallas. Az első félidőt tízpontos előnnyel zárták a hazaiak, akik végig jól védekeztek, támadásban pedig a szenzációsan játszó Luka Doncic klasszisára építettek – a szlovén fiatal 31 ponttal, 13 lepattanóval és 15 gólpasszal tripla duplázott és elképesztő teljesítményt nyújtott. Bár Kristaps Porzingis most nem nőtt fel társa mellé, de azért vele együtt még négyen jutottak tíz pont fölé a Mavsnél, akik ugyan a negyedik negyedben behorpadtak, de így is a kezükben volt a győzelem – fél perccel a vége előtt Doncic passzából Finney-Smith triplájával visszavették a vezetést, majd védekeztek egy jót és Dwight Powell két büntetője akár le is zárhatta volna a meccset. A center azonban egyet elrontott, a védekezésnél elfelejtették, hogy van még egy faultjuk, úgyhogy a dudaszó pillanatában kaptak egy triplát Danny Greentől, ezzel kicsúszott a kezükből a győzelem. A hosszabbításban aztán már nem volt esélyük, a nagyon felpörgő Lakers-sztárok átgázoltak rajtuk, úgyhogy bánhatják a rendes játékidő utolsó másodperceit – a ráadásban már csak Doncic szerzett náluk pontot, teljesen elfogytak elöl-hátul, úgyhogy hiába játszottak jól, végül mégis vereséget szenvedtek.

Megmenekült a Lakers. A mérkőzés nagy részében hátrányban voltak a vendégek és bár a negyedik negyedben átvették az irányítást, egy-két hiba könnyedén megpecsételhette volna a sorsukat, ha az említett hibákat nem követi el a Dallas is. Az utolsó támadásnál aztán LeBron James kidobta a labdát a sarokba Danny Greennek, aki elkezdte megszolgálni a fizetését egy meccsmentő triplával, majd a lelki plusszal együtt a hosszabbításban már nem volt kérdés – Anthony Davis két zsákolásával indult ez az öt perc, James pedig egymaga kilenc pontot szerzett ekkor, többet, mint a teljes Dallas. A Lakers vezére végül 39 ponttal, 12 lepattanóval és 16 gólpasszal zárt, 13/23 dobása beesett és négy labdát is ellopott, mellette tette a dolgát Davis (31 pont, 8 lepattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk, 15/28 mezőnyből), a 14 pontos Green mellett tíz fölé jutott még Avery Bradley, ráadásul Kyle Kuzma is megkezdhette az idényt: 9 pontot szerzett 19 perc alatt, voltak biztató megmozdulásai. Az arany-lilák ezzel fontos idegenbeli győzelmet húztak be, most pedig folytatják túrájukat, a következő állomás holnap San Antonio lesz.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 31/12, Porzingis 16/3, Powell 14/3
A Lakers legjobb dobói: James 39/12, Davis 31, Green 14/9

Sacramento Kings–Utah Jazz 102–101

Kitalált a gödörből a Kings. A 0-5-ös rajt után égetően nagy szüksége volt erre a sikerre a Sacramentónak és Luke Walton csapata idén először elöl-hátul úgy kosárlabdázott, ahogy kell – támadásban okosan támadták pick-and-rollokkal a kissé megzavarodott Jazz-játékosokat, védekezésben pedig végig kapartak, hajtottak, fegyelmezetten tették a dolgukat. Ez meg is látszott, az első negyedet tíz ponttal megnyerték és bár az eladott labdáik miatt voltak azért hullámvölgyeik, a negyedik játékrész derekáig ők jártak előrébb, köszönhetően annak, hogy De'Aaron Fox végre jól játszott (25 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz), a Hield, Bogdanovics páros pedig jó vállalásokkal, hatékony dobóformával hozzátett még 32 egységet. A végén aztán így is kis híján kikaptak, az utolsó öt percet 13–5-re elvesztették, de a legjobbkor mégis kifizetődött a munka és az akarat: három másodperccel a vége előtt Harrison Barnes visszatett egy támadópattanót, ezzel annak ellenére megnyerte a meccset, hogy előtte már hátrányba kerültek. Barnes azt mondta utána, hogy most először raktak össze egy komplett mérkőzést és bár a végén egy ilyen játékra volt szükségük a győzelemhez, de a siker az siker – csak most már maradjanak is ezen az úton.

Váratlan pofon. Nemrég 32 ponttal verte a Sacramentót a Utah, most viszont Mike Conley bevallása szerint közel sem játszottak olyan energiával, mint ellenfelük és ez okozta a vesztüket – a hazaiak agresszivitása többször is sok volt nekik, támadásban nem tudtak kibontakozni, védekezésben pedig alapjátékokat nem tudtak levédeni. Az azért becsülendő, hogy így is az utolsó pillanatban jutott csak ellenfelük száz pont fölé, de ennél stabilabb játékra lesz szükségük ahhoz, hogy beváltsák a bennük rejlő potenciált, mert egyelőre túlságosan szélsőséges a játékuk – voltak remek meccseik, szép győzelmeik, amikor nagyon ment a szekér, de akadt már ilyen is, amikor sem egyénileg, sem csapatként nem működött a gépezet. Az persze biztató, hogy így is 4–2-re állnak, de valószínű, hogy a Clippers elleni visszavágón szintén nem lesz elég ez a játék.

A Kings legjobb dobói: Fox 25, Hield 18, Bogdanovics 14/9
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 24/3, Conley 19/9, Bogdanovic 17/9

Golden State Warriors–San Antonio Spurs 110–127

Ez egy ilyen szezon. Kevin Durant távozása, a sikercsapat szétesése és Klay Thompson súlyos sérülése után Steph Curry is hónapokra kidőlt a Golden State-nél, úgyhogy bár telt házat jelentettek az arénában, mégis bőven voltak üres székek San Franciscóban. A csapat az első félidőben azért még tartotta magát ezzel a kerettel is, D'Angelo Russell 30 ponttal és 8 gólpasszal próbált a társaság élére állni, a kiegészítők közül pedig Poole (20 pont, 4/7 tripla), Lee (16 pont, 6/8 mezőnyből) és Burks (14 pont, 2/2 tripla) is hozzátette a magáét – a második félidőben azonban már nem volt több erő védekezni, kaptak 70 pontot és végül összességében egyértelmű vereséget szenvedtek. Meglepetés ebben nincs, a negyedik negyedben már jelentősen elkezdett kiürülni az aréna, amely három próbálkozásból még egyetlen egy hazai győzelmet sem látott idén, ráadásul Draymond Green is ujjsérülést szenvedett, bizonytalan, hogy pályára léphet-e a következő meccsen – furcsa hozzászokni a GSW helyzetéhez, Green szerint eddig minden bejött nekik, most viszont minden ellenük van...

Kötelező volt. Jelen szituációban a Warriors ellen kötelező a győzelem, főleg egy olyan csapat számára, mint a Spurs, amely ezzel a sikerrel 4-1-re javította a mérlegét és kifejezetten jól kezdte a szezont. Az első félidőben még kicsit kereste a fogást ellenfelén a San Antonio, aztán a fordulás után kihasználta a hibákat, LaMarcus Aldridge a harmadik negyedben egymaga 12 pontot szerzett, a SAS futott egy 13–2-t, ezzel meglépett és többször vissza se nézett – kiemelendő a 31 pontig, valamint 6/9 tripláig jutó Patty Mills, de az is elég beszédes, hogy a vendégeknél senki sem érte el a 30 játékpercet, Gregg Popovich figyelt játékosaira. Ez jól is jött nekik, mert most egy nap pihenő után következik a Lakers elleni rangadó, ahol várhatóan jóval nagyobb erőbedobásra lesz szükségük.

A Warriors legjobb dobói: Russell 30/9, Poole 20/12, Lee 16/6
A Spurs legjobb dobói: Mills 31/18, Aldridge 22, Gay 16/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Brooklyn Nets–Houston Rockets 123–116
Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 102–95
Orlando Magic–Milwaukee Bucks 91–123
Boston Celtics–New York Knicks 104–102
Chicago Bulls–Detroit Pistons 112–106
Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers 110–119 – hosszabbítás után
Sacramento Kings–Utah Jazz 102–101
Golden State Warriors–San Antonio Spurs 110–127

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik