Sűrűsödik a nyugati középmezőny; váratlan Knicks-vereség

Vágólapra másolva!
2014.03.24. 09:55
null
Carmelo Anthony (fehérben) 32 pontja ellenére kikapott a Knicks (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi játéknapján a Toronto megerősítette keleti harmadik helyét, a Knicks viszont nem tudta kihasználni az Atlanta vereségét, ők is kikaptak az ezer sebből vérző Cavstől. A Wizards leszakadni látszik a hazai pályát jelentő első négy helyért folyó versenyben, a Brooklyn viszont edzője korábbi sikereinek színhelyén tudott győzni. A Mavs buktájával megnyílt a playoff felé vezető út a Phoenixnek, a Minnesota viszont alighanem elbúcsúzott az idei rájátszástól.

 

Toronto Raptors–Atlanta Hawks 96–86

A negyedik negyedben összeomlott a Hawks. Kyle Korver továbbra is a hátával bajlódik, ám nélküle is 11 ponttal vezetett a záró játékrész előtt az Atlanta, köszönhetően jó védekezésüknek. A saját térfélen DeMarre Carroll vitte a prímet, 17 pontja mellé 5 labdát is szerzett, de a Millsap-Antic palánk alatti páros is jól dolgozott. A végjátékban viszont nem tudták lekövetni ellenfelük ritmusváltását, és 21 ponttal vesztették el a negyedet.

A hátvédek hozták a meccset. Jonas Valanciunas szép dolgokat mutatott centerben (13 pont, 13 pattanó, 9/10 büntető), ám összességében a Raptors nem tudott dominálni a festékben – nem úgy a periméteren. A DeRozan és Lowry alkotta hátvédduó 46 pontot termelt, cseréjük, Greivis Vasquez újabb tucatnyi pontot tett a közösbe, ezzel a lendülettel a végén nem tudott mit kezdeni az Atlanta.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 25/9, DeRozan 21/6, Valanciunas 13.
A Hawks legjobb dobói:
Millsap 17/6, Carroll 17/3, Teague 16/3.

Minnesota Timberwolves–Phoenix Suns 120–127

Feltámadt a Suns. Huszonkettővel is vezetett a Minny, ám ez sem volt elég, a Phoenix fokozatosan dolgozta le a hátrányt, az utolsó negyednek mínusz tízről futottak neki. Ezt egy 14-3-as rohanással kezdték Dragicék, amivel rögtön át is vették a vezetést, az utolsó percben pedig a 36 pontos, 14 lepattanós, 9 gólpasszos Kevin Love előbb eladta a labdát, majd elrontott egy triplát, így a Phoenix zsebelte be a győzelmet.

A kispad diadala. A Suns cseréi negyedikek a ligában a szerzett pontokat tekintve, ezúttal 61-20-ra múlták felül a Wolves második vonalát. Markieff Morris 25 ponttal (10/13 mezőnyből) és 8 lepattanóval élen járt, de ikertestvére, valamint Gerald Green is tíz fölé jutott. A Phoenix egyébként 58%-kal célzott mezőnyből és 44%-kal a triplavonalon túlról - erre sem lehetett válasza Rubióéknak.

Még küzd a Phoenix, leszakadt a Wolves. Jeff Hornacek csapata még nem adta fel a rájátszásért folytatott harcot, fél meccsre vannak a Dallas-Memphis párostól. A Minnesota viszont ezzel a vereséggel alighanem az utolsó halvány reményét is elveszítette, idén sem kerülnek be a playoffba.

A Timberwolves legjobb dobói: Love 36/9, Martin 25/6, Rubio 19/6
A Suns legjobb dobói:
Mark. Morris 25/9, Bledsoe 21/3, Tucker 19/6

Denver Nuggets–Washington Wizards 105–102

Későn pörgött fel a Wizards. Jól kezdte a mérkőzést a Washington, az első negyed után majdnem tízpontos előnyben voltak, utána viszont ellenfelük szép lassan utolérte őket és át is vette a vezetést. A Wizards kezdőötösében négyen is elérték a 15 pontot, azonban John Wallt nagyon megfogták a gyors denveri kisemberek, 15 pontja és 4 gólpassza mellett 8 labdát adott el. Ezt azonban még menedzselni tudta volna a fővárosi alakulat, de azt már nem, hogy Drew Gooden (15 pont) mellett nem érkezett érdemi segítség a padról.

Erőt merített a Nuggets a sérülésekből. Néhány napja szenvedett szalagszakadást a gárda egyik legjobbja, az erőcsatár JJ Hickson, Wilson Chandler pedig injekciókúrán van a csípője miatt (Robinson, Gallinari és McGee pedig már hónapok óta hiányzik). A coloradóiak azonban összekapták magukat, és sorjáztak a jó teljesítmények a végül 52 egységig jutó kispadról. A Wizardstól megszerzett Jan Vesely 10 pontot dobott, a JJ Hickson perceit átvevő Darrell Arthur pedig 15 pontját 3 triplával spékelte meg – ez azért nagy szó, mert első négy szezonjában összesen dobott be ötöt.

Kenneth Faried ismét vezér volt. 20 pontját 8/15-ös mezőnnyel érte el a Nuggets erőcsatára, mellé 8 pattanót és 3 blokkot teljesített, nagy tartást adott hátul csapatának. A Denver védekezése egyébként is jól működött, 24 eladott labdába hajszolták bele a Washingtont, a Lawson-Fournier-Vesely trió összesen 10 labdát szedett össze.

A Nuggets legjobb dobói: Faried 20, Foye 17/15, Arthur 15/9.
A Wizards legjobb dobói:
Beal 21/9, Ariza 18/3, Gortat 16.

Sacramento Kings–Milwaukee Bucks 124–107

Csillogott a nagy hármas. A Kings pontgyáros triójával 11. alkalommal fordult elő, hogy mindannyian legalább húsz pontot érjenek el, ezen az estén együtt 86-ig jutottak. Cousins 32 pontja (14/19 mezőnyből) mellé 12 lepattanót is leszedett, Thomas a 30 pont (9/13 mezőnyből, 3 tripla) mellett 8 gólpasszt is kiosztott, de Rudy Gay is eljutott 24 pontig 50%-os hatékonysággal.

Ilyen a ligautolsó ellen. Nem volt nehéz dolga a Kingsnek, már az első negyedben eldőlt a találkozó, 23 ponttal nyerték ezt a játékrészt. Ebben a tizenkét percben 67%-kal dolgoztak a hazaiak, a Milwaukee viszont csak 24%-kal, és bár végül mindkét csapat 50% körül zárt, egy pillanatig sem forgott veszélyben a Sacramento győzelme.

Jók a kilátások a Kingsnél. A Cousins-Thomas-Gay hármas többször bizonyította már idén, hogy lehet rájuk számítani, bár ez a szezon a sérülésekkel, az amúgy gyenge kerettel és azzal, hogy Gay csak későn érkezett, már régen elment, viszont jövőre egy eredményes, de legalábbis szórakoztató csapattá válhatnak, ha sikerül orvosolni a problémákat.

A Kings legjobb dobói: Cousins 32, Thomas 30/9, Gay 24
A Bucks legjobb dobói:
Mayo 21/6, Ilyasova 14, Adrien-Sessions 13-13

Dallas Mavericks–Brooklyn Nets 104–107 – hosszabbítás után

Johnson vs Ellis. A Brooklyn bedobója tíz másodperccel a rendes játékidő vége előtt talált be, ezzel döntetlenre mentve a találkozót, a válasz Ellistől hosszúra sikerült. A hosszabbításban Johnson hat pontjára Ellis két triplával válaszolt, ám a harmadikra már nem volt reális esélye, így hiába nyerte ő 32-22-re a kettejük párviadalát, ezúttal a Nets örülhetett.

Nowitzkinek nem ment, Dalembert remekelt. A német erőcsatár 2/12-es mezőnymutatóval dolgozott össze tíz pontot, de Samuel Dalembert harcosságát ez nem befolyásolta, 12 pontja mellé 15 lepattanót is leszedett, ráadásul 7 blokkot osztott ki - nem rajta múlt. A Netsnél egyébként Pierce szenvedett a dobásával, de büntetőivel igyekezett pótolni, nagyon ment viszont Thorntonnak, aki a padról beszállva 20 pontot és négy triplát termelt be.

Calderon és Kirilenko is megsérült. A spanyol irányító orra a találkozó legelején ütközött Plumlee könyökével és nem tért vissza a pályára, Kirilenko pedig a második negyed közepén a bokája miatt volt kénytelen elhagyni a parkettet és ő sem tért a játékba.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 32/6, Marion-Carter-Dalembert 12/6-12/6-12
A Nets legjobb dobói:
Johnson 22/6, Thornton 20/12, Williams-Pierce 15/3-15

New York Knicks–Cleveland Cavaliers 100–106

Elfogytak a vezérek a végjátékra. Hiába nyitotta a találkozót elképesztő lendülettel az első negyedben 14 pontot szerző Anthony (8/20 mezőnyből) által vezetett Knicks. A vendéglátók 17 egységnyi előnyt adtak le, s negyedik negyedben Anthonytól csupán 4, a másik pontgyárostól, J.R. Smithtől (7/15 mezőnyből) pedig csak 6 pont érkezett. A jó ritmusban kosarazó hazaiak lelassultak a mérkőzés második felére, a Cavs pedig megkezdte a felzárkózást.

Újabb meglepetést a Clevelandtől. Kevesen számítottak arra, hogy épp az ohiói gárda töri meg a Knicks nyolc mérkőzéses győzelmi sorozatát. Az elmúlt öt Gardenban játszott párharcukat a hazaiak nyerték, így két aktív szériát szakított meg a Cavs ma este. Pedig két negyednyi játék után 15 pontos hátrányban voltak a Lovagok, ám a második félidőben szétdobták vendéglátóikat. A szezoncsúcsig jutó Jack (13/19 mezőnyből, 10 gólpassz, 5 lepattanó) vezetésével 76,7% mezőnypontosságot (23/30) hoztak össze a harmadik és negyedik negyedben, összességében 60%-os hatékonysággal értékesítették mezőnykísérleteiket. A fent említett irányító a záró játékrészben 11 pontot, az utolsó egy percben két fontos kosarat süllyesztett el, meghozva csapatának a diadalt. A Cavaliers legutóbb 2009. január 7-én, a Charlotte ellen ért el ilyen dobáshatékonyságot.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 32/12, J.R. Smith, 18/6, Felton 14/12
A Cavaliers legjobb dobói:
Jack 31/3, Waiters 22/6, Deng 13/9

Los Angeles Lakers–Orlando Magic 103–94

Ezt már szégyen lett volna elveszteni. A Lakers előző 13 meccsén 100 pont felett kapott, nem egyszer megalázó különbséggel verték őket, de a még náluk is gyengébb mutatóval rendelkező Magic ellen kötelező volt otthon a győzelem. Ez végül annak ellenére összejött, hogy Pau Gasol betegség és rosszullét miatt mindössze 19 percet tölthetett a pályán (kórházba is kellett szállítani megfigyelésre) – Jordan Hill ugyanis remek játékkal pótolta. Az erőcsatár 28 pontot és 13 pattanót hozott össze, 60 százalékkal dobott mezőnyből, 10/13-mal büntetőzött, gyakorlatilag folyamatosan nyomás alatt tartotta az Orlando amúgy sem túl izmos palánk alatti védekezését. Társa is akadt a nemrég visszatért Nick Young személyében, aki szintén extrán dobott és sok szabaddobást harcolt ki.

Orlando: lenullázva. Ez volt idén az utolsó idegenbeli meccse nyugati csapat ellen a Magicnek, és ezt is elvesztette, így ebben a kategóriában 0–15-tel zártak. Victor Oladipo hiába csinált egy 21 pontos, 10 gólpasszos estét Jameer Nelson távollétében, könnyedén elszórt nyolc labdát. Ennyi hiba még ez ellen a Lakers ellen is sok, amelyben a sérülések miatt ismét csak egy egészséges irányító, Kendall Marshall maradt – és ő is rettenetesen játszott.

A Lakers legjobb dobói: Hill 28, Young 26/6, Meeks 13/6.
A Magic legjobb dobói:
Oladipo 21/6, Afflalo 18/6, Harris 16.

NBA, ALAPSZAKASZ
Toronto Raptors–Atlanta Hawks 96–86
Minnesota Timberwolves–Phoenix Suns 120–127
Denver Nuggets–Washington Wizards 105–102
Sacramento Kings–Milwaukee Bucks 124–107
Dallas Mavericks–Brooklyn Nets 104–107 – hosszabbítás után
New York Knicks–Cleveland Cavaliers 100–106
Los Angeles Lakers–Orlando Magic 103–94

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik