Super Bowl: Brady dobó keze varratmentes, Gronk újra edzett

Vágólapra másolva!
2018.01.29. 13:10
Egy kis könnyebbség a New England Patriots szurkolóinak: jó hírek érkeztek a Super Bowlra készülő együttes irányítójáról, Tom Bradyről, és tight endjéről, Rob Gronkowskiról is.

MINDEN AZ 52. SUPER BOWL FELVEZETÉSÉRŐL EGY HELYEN! MINDEN AZ 52. SUPER BOWL FELVEZETÉSÉRŐL EGY HELYEN!

Tom Brady keze még a Jacksonville Jaguars elleni AFC-döntő előtt az egyik edzésen szenvedett hüvelykujjsérülést, amikor Rex Burkheadnek adott át egy labdát. A sérült testrészből a beszámolók szerint spriccelt a vér és néhány öltéssel össze kellett varrni a sebet.

Az irányító végül játszhatott a konferenciadöntőben, és győzelemre vezette csapatát, így készülhet a nyolcadik – az együttes pedig a 10. – Super Bowljára.

Brady kezéből a múlt héten eltávolították a 12 varratot, így már nyugodtan készülhet a Philadelphia Eagles elleni Super Bowlra.

Az együttes tight endje, Rob Gronkowski vasárnap ismét edzett, de továbbra is az „agyrázkódás-protokollt” követi, ahhoz, hogy a hétvégén játszani tudjon, egy független orvosnak is meg kell erősítenie, hogy alkalmas erre. A Gronkot a konferenciadöntőn „likvidáló” Barry Church 6 millió forintnak megfelelő büntetést kapott a tettéért.

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2018. 1. 6. – 1. 7.)
AFC
Jacksonville Jaguars (3.)–Buffalo Bills (6.)
10–3
Kansas City Chiefs (4.)–Tennessee Titans (5.) 21–22
NFC
Los Angeles Rams (3.)–Atlanta Falcons (6.) 13–26
New Orleans Saints (4.)–Carolina Panthers (5.) 31–26
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2018. 1. 13. – 1. 14.)
AFC
New England Patriots (1.)–Tennessee Titans (5.) 35–14
Pittsburgh Steelers (2.)–Jacksonville Jaguars (3.) 42–45
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Atlanta Falcons (6.) 15–10
Minnesota Vikings (2.)–New Orleans Saints (4.) 29–24
KONFERENCIADÖNTŐK (2018. 1. 21. – 1. 22.)
AFC
New England Patriots (1.)–Jacksonville Jaguars (3.) 24–20
NFC
Philadelphia Eagles (1.)–Minnesota Vikings (2.) 38–7
SUPER BOWL 52 (2018. 2. 5.)
New England Patriots (1.)–Philadelphia Eagles (1.) 0.30
*US Bank Stadium (Minneapolis, Minnesota)
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik