Steph Curry kolosszális meccsével nyert a Warriors

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.11.01. 09:02
null
John Wall és José Calderón találkozása a Washington–New York meccsen (Fotó: Reuters)
A regnáló MVP 53 pontot szerzett a New Orleans ellen, így a címvédő Golden State újabb győzelmet könyvelhetett el az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszában. Azonban nem csak ő hozott extra teljesítményt ezen a játéknapon, a New York Carmelo Anthony 37 pontos estéjével feszült meccset nyert meg Washingtonban, de Blake Griffin is 37-ig jutott a Sacramento ellen – a Phoenix két hátvédje remek mérkőzésével két nap alatt másodszor is megverte a Portlandet, míg a Memphis a Brooklynt, a Jazz pedig az Indianát múlta felül. Jöjjenek a részletek!

 

Indiana Pacers–Utah Jazz 76–97

A nagyszünet után összeesett az Indiana. Egy félidőn át remekül játszott a Pacers, megfogta a Jazz játékát és támadásban is viszonylag koncentráltan kosaraztak – a fordulás után azonban 10–0-t futottak a vendégek és a harmadik negyedet 16 ponttal nyerték meg. A záró tizenkét percben sem tudott felállni innen az Indiana, Haywardék könnyű kosarakra váltották a jó védekezéseket, a megzavarodó hazaiak hibáit könyörtelenül kihasználták és végül tükörsima győzelmet arattak.

Az eladott labdákkal és a lepattanózással gond van. A Pacers még mindig csak keresi önmagát az új rendszerben, de a problémáik eddig állandóak – a palánk alatt most is 47–34-re kaptak ki, a festékből 50 pontot szerzett a Jazz, ugyanakkor 24 eladott labdát vétettek George-ék, amiből 30 egységet írt fel a táblára a vendégcsapat. Frank Vogel együttesénél George Hill és Paul George most nem vállalta túl magát, de így nem is volt esélyük kimászni a gödörből, a túloldalon Favors mellett ismét Gobert (17 lepattanó) és Hood vitte a pálmát, de Trey Burke is hatékonyan szállt be a kispadról.

A Pacers legjobb dobói: G. Hill 17/9, George 16, Ellis 12
A Jazz legjobb dobói: Favors 18, Hood 17/3, Burke 15/3

Washington Wizards–New York Knicks 110–117

Carmelo ihletett napot fogott ki. A kiscsatár saját bevallása szerint a dobóedzésen és a bemelegítésnél is érezte, hogy jól fog menni a játék és bár első két dobását elrontotta, utána sorozatban nyolcat (közte négy triplát) süllyesztett el – végül 37 pontig (11/18 mezőnyből, 4/5 tripla) jutott. A hatalmas kosarai mellett kulcsfontosságú volt, hogy az utolsó pillanatokban nem hibázott a vonalról, hiszen nagyrészt neki köszönhette csapata, hogy a záró negyedben fordított, majd az utolsó másodpercekben meg is tartotta az előnyt. Mellette hatékonyan játszott a Porzingis, Lopez páros, de a padról is szinte mindenki hasznosan szállt be – ezzel a sikerrel ismét megmutatta erejét a New York.

Nem volt elég gyilkos a Wizards. A Wall, Beal páros kimondottan jól játszott, főleg a második félidőben, mert utóbbi addig azért elég sokat rontott – ketten együtt 51 pontot rámoltak be, de Porter vagy éppen Gooden is hozta, amit kellett. A pontok a palánk alól hiányoztak, de a Washington annyira próbált rohanni, hogy sokszor el sem jutott Gortatékhoz a labda, legalábbis nem megfelelő helyzetben. Wittman szerint a védekezésüktől nem ezt várja és a 117 pont valóban sok is, de azt azért hozzá kell tenni, hogy ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy Anthony jó pár, már levédekezett támadást fejezett be kosárral, ami elég demoralizálóan hatott – ugyanakkor kicsit meglepő volt, hogy a vendégek tartani tudták ezt a sebességet. Egyébként 62 személyi hibát és négy technikait osztottak ki a játékvezetők, a hangulatra nem lehetett panasz…

A Wizards legjobb dobói: Beal 26/9, Wall 25/6, Porter 16
A Knicks legjobb dobói: Anthony 37/12, Galloway 14/6, Thomas 12

New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 120–134

Mit lehet tenni Curry ellen? A regnáló MVP már a nyitó meccsen is mosolyra fakasztotta a nézőket embertelen teljesítményével, de úgy fest, hogy a pelikán a kedvence: a 40 pontos estéjét is bőven túlszárnyalva 53 (!) egységet süllyesztett el a gyűrűben. A hazaiak tehetetlennek bizonyultak vele szemben, a pálya minden pontjáról, minden védőjéről kosarat dobott, a harmadik negyedben egymaga 28 pontot szórt be és emellett látványos gólpasszokat is kiosztott – félelmetes meccset játszott és bár rajta kívül Green (4/5 tripla) vagy éppen Thompson is jól teljesített, Steph Curryn kívül felesleges boncolgatni most a bajnokot…

Pedig nem játszott rosszul a New Orleans. Anthony Davis 26 pontos, 15 lepattanós dupla duplával próbálta feledtetni a nyitó meccset, de belendült Jrue Holiday (22 pont, 6 gólpassz 26 perc alatt), valamint a kispadról is érkeztek a pontok – a nagyszünetig pariban is voltak a hazaiak. A harmadik negyedben aztán Curry még magához képest is sebességet váltott, erre pedig már nem tudott válaszolni a Pelicans, így egy újabb egészen elképesztő meccsen maradt alul a címvédővel szemben és továbbra is nyeretlen az idei szezonban.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 26/3, Holiday 22/3, Anderson 19/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 53/24, Green 21/12, Thompson 19/6

Memphis Grizzlies–Brooklyn Nets 101–91

Triplavető Grizzlyk. A Memphistől nem igazán szoktuk meg, hogy kilenc hárompontost dobnak egy meccsen, most azonban a négyet elsüllyesztő Conley (22 pont, 8 gólpassz) vezérletével előszeretettel ágyúztak kintről – e mellé jött Zach Randolph dupla duplája a palánk alatt és szinte végig vezetve nyerte meg a meccset a vendéglátó. Marc Gasolnak a dobás nem ment, de kiosztott hat gólpasszt, ugyanakkor megsérült a keze és bár visszatért később, annyit mondott, hogy ezért nem próbál meg zsákolni – egyszer megpróbálja és rögtön két ujja bánja…

Néhány tripla hiányzott a boldogsághoz a Netsnél. Nem játszott rosszul a vendégcsapat, sőt, bár az első félidőben megvolt már a tízpontos hátrány, még az utolsó percekben is látótávolságon belül voltak Johnsonék. Jarrett Jack ma jól játszott (15 pont, 9 gólpassz), Bogdanovic is most először volt igazán hasznos, és sem védekezésben, sem lepattanózásban nem maradtak alul – ugyanakkor az összesen bedobott három tripla továbbra is iszonyatosan kevés, amíg kintről nem tudnak valós veszélyt jelenteni, nagyon nehéz lesz számukra mecset nyerni.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 22/12, Lee 15/3, Randolph 15
A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 19, Jack 15, Lopez 12

Portland Trail Blazers–Phoenix Suns 90–101

Bledsoe és Knight emelte a szintet. Egy nappal korábban Phoenixben csaptak össze a felek, akkor a két Suns-hátvéd összesen negyven pontot rámolt be – most megtoldották ezt még hússzal és hatvan egységgel (Bledose 33, Knight 27) terhelték a portlandi gyűrűt. Velük egyáltalán nem tudtak mit kezdeni Lillardék, ráadásul amikor pályán volt, Markieff Morris is bőszen hajigált – nemes egyszerűséggel túldobták a kissé fáradtnak tűnő Blazerst. Tyson Chandler jelentőségét egyébként kiemelte Jeff Hornacek, a center most is sok dobást változtatott meg a gyűrű alatt és nyerni is tudtak a festékben a vendégek.

Nem bírta a Portland. Damian Lillard most is jól játszott (23 pont, 8 gólpassz), de a többiek már nem tudták tartani a lépést – ennek ellenére partiban voltak a hazaiak, sőt, Leonard két tempója után csak egy pont volt a különbség a negyedik negyed elején. A Bledsoe, Knight duóra innentől viszont már nem volt válaszuk, a két hátvéd megnyerte a meccset a Phoenixnek, így bár a Portlandnek nincs oka szégyenkezni, a back-to-back mindkét mérkőzését elveszítette.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 23/9, Aminu 16/6, McCollum 15/3
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 33/6, Knight 27/12, Morris 15/9

Los Angeles Clippers–Sacramento Kings 114–109

Majdnem megcsinálta a Kings. Rajon Rondo ismét remekül irányította övéit (21 pont, 8 gólpassz), akik meg is nyerték az első negyedet, sőt, egy 9-0-s rohammal még az utolsó játékrészben is átvették a vezetést. Ekkor azonban ismét előlépett az ezúttal is ellenállhatatlan Blake Griffin, vezérletével egy 10–0-s futást produkáltak a hazaiak, ez pedig már elégnek bizonyult, az utolsó lehetőséget elrontotta a Kings – óriási csatában diadalmaskodtak Doc Riversék. Támadásban egyébként úgy fest, hogy egyben van a Sacramento annak ellenére, hogy Achilles-fájdalmai miatt ma csak 15 percet játszott Cousins, de a festékből ezúttal is sok pontot szereztek, Collison pedig jól kiegészítette Rondót – van mire építeni a csapatnál.

Griffin szenzációs. Az erőcsatár eddig is a Clippers vezére volt ebben a szezonban, most azonban még ezen a szinten is tudott emelni: 13/22-es mezőnymutatóval 37 pontot rámolt be, leszedett kilenc lepattanót és kiosztott hat gólpasszt is – a clutch helyzetekben is ő állt a csapat élére és ellensúlyozni tudta, hogy a gárda összesen négy hármast süllyesztett csak el. Rajta kívül Jordan (15 pont, 18 lepattanó, 7 blokk) is kihasználta Cousins hiányát, de Redick és Paul is jól játszott, ezzel együtt megszenvedtek a sikerért a hazaiak.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 37, Redick 23/6, Paul 17/3
A Kings legjobb dobói: Rondo 21/3, Gay 20/6, Collison 15/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik