Söpört a Spurs a Dallas ellen, megint bukott a Knicks

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.03.15. 09:21
null
Dirk Nowitzki és a Dallas hiába harcolt San Antonióban, kikapott (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra mindössze két találkozót rendeztek, de mindkettő végeredménye jelentős hatással lehet a további helyezkedési harcra. A nyugati túráján tartalékosan eddig versenyképtelen New York Portlandben is simán elvérzett, a Dallas pedig hiába küzdött óriásit a nyugati listavezető San Antonio otthonában, a nagyon masszív dupla duplát szállító Tim Duncan és társai negyedszer is megverték ebben a szezonban.

SAN ANTONIO SPURS–DALLAS MAVERICKS 92–91

A Tony Parker nélkül is gyönyörűen menetelő Spurs egy négyes győzelmi szériával San Antonióba érkező Mavst kapott ellenfélül erre az estére, de a 28 pontos, 19 lepattanós Tim Duncan olyan szinten uralta a festéket, hogy azt semmivel sem tudta ellensúlyozni a Shawn Mariont kényszerből jegelő Carlisle-legénység.

A Dallas a dupla duplázó Dirk Nowitzki (21 pont, 11 lepattanó) főszereplésével még nyitott egy nagy hajrát a negyedik etap elején, át is vette a vezetést, ám a közvetlen hajrá előtt megint meg tudott lépni a Spurs. Vince Carter gyenge kezdés után nagyon belejött, triplájával újra lőtávon belülre hozta csapatát, de egyegységnyi hátránynál az ő kezébe került a döntés, és elrontotta a potenciális meccsnyerő hármast. A 2011-es bajnok megint négy győzelemnyire van az 50 százalékos mérlegtől.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 28, Neal 16, K. Leonard 12
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 21, D. Collison 12, Carter, M. James, Mayo, B. Wright 10-10

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Tim Duncan, aki klasszisteljesítménnyel vitte hátán a Spurst a regionális rangadón: 28 pontos, 19 lepattanós dupla duplája a Dirk Nowitzki fémjelezte Dallas ellen önmagáért beszél.
A nap lúzere: A szó nem pejoratív értelmében a Knicks, amely a szezon végére – nagyban a sérülések következtében – borzasztóan szétesett, ráadásul a zsinórban elszenvedett harmadik sima vereség után pokolian kemény csaták várnak rá idegenben.

PORTLAND TRAIL BLAZERS–NEW YORK KNICKS 105–90

A Carmelo Anthony, Amare Stoudemire, Tyson Chandler, Rasheed Wallace négyes fogat nélkül is becsülettel küzdő New York érdemben nem tudta megnehezíteni a Portland dolgát a hajrában. Az év újonca címre esélyes, 26 pontos, 10 gólpasszos Damian Lillard, a magát nagyon összeszedő Nicolas Batum (16 pont, 6 gólpassz) és a mindig jól teljesítő benti Aldridge (22 pont, 10 lepattanó, 5 blokk), Hickson (12 pont, 16 lepattanó) páros vezetésével egy picivel közelebb jutott playoff-reményei visszaszerzéséhez a Blazers.

Az oregoniak még így is csak a Dallas szintjén állnak, azaz négy győzelem hiányzik nekik ahhoz is, hogy 50 százalékos legyen a mutatójuk, de „megoldható" sorsolásuk van a következő időszakban, míg a riválisok pokolian kemény meccseket vívnak majd.

A Knicks a 33-at szóró JR Smith segédletével is csak ennyire képes ilyen szinten tartalékos csapattal, ráadásul a New York-iaknak – akik legközelebb Los Angelesbe mennek a Clippershez, majd Salt Lake Cityben vendégeskednek – már hátrafelé is kell tekintgetniük.

A Blazers legjobb dobói: Lillard 26, Aldridge 22, Batum 16
A Knicks legjobb dobói: JR Smith 33, Ken. Martin 12, Felton 11

NBA
ALAPSZAKASZ, 125. JÁTÉKNAP

San Antonio Spurs–Dallas Mavericks 92–91
Portland Trail Blazers–New York Knicks 105–90

AZ ÁLLÁS
KELETI FŐCSOPORT
Atlanti csoport
1. New York 63 38 25 60.3 6–6 24–13 5–5 V3
2. Brooklyn 65 38 27 58.5 9–4 28–13 5–5 Ny1
3. Boston 64 35 29 54.7 7–5 21–17 7–3 Ny1
4. Toronto 65 25 40 38.5 3–9 14–22 3–7 V1
5. Philadelphia 64 24 40 37.5 7–8 14–25 2–8 V1
Középső csoport
1. Indiana 64 40 24 62.5 10–2 26–14 7–3 Ny1
2. Chicago 64 35 29 54.7 7–6 26–13 4–6 V2
3. Milwaukee 63 32 31 50.8 7–8 21–18 6–4 V2
4. Cleveland 64 22 42 34.4 3–10 16–22 5–5 Ny1
5. Detroit 67 23 44 34.3 6–7 19–21 1–9 V7
Délkeleti csoport
1. x–Miami 63 49 14 77.8 10–1 26–9 10–0 Ny20
2. Atlanta 64 35 29 54.7 10–5 21–17 4–6 Ny1
3. Washington 63 21 42 33.3 5–8 12–28 5–5 Ny1
4. Orlando 65 18 47 27.7 2–9 8–31 3–7 V1
5. Charlotte 64 14 50 21.9 4–8 11–24 1–9 Ny1
NYUGATI FŐCSOPORT
Északnyugati csoport
1. Oklahoma City 65 48 17 73.8 7–4 32–10 8–2 Ny1
2. Denver 66 44 22 66.7 8–5 29–11 10–0 Ny10
3. Utah 65 33 32 50.8 5–5 18–20 2–8 V1
4. Portland 64 30 34 46.9 6–5 18–22 5–5 Ny1
5. Minnesota 62 22 40 35.5 3–10 12–26 2–8 V1
Csendes-óceáni csoport
1. LA Clippers 66 45 21 68.2 8–4 27–13 6–4 V1
2. Golden State 66 37 29 56.1 7–5 19–19 4–6 Ny2
3. LA Lakers 66 34 32 51.5 5–5 18–21 7–3 V1
4. Sacramento 66 23 43 34.8 4–6 9–28 4–6 Ny1
5. Phoenix 65 22 43 33.8 4–8 14–26 4–6 V2
Délnyugati csoport
1. x–San Antonio 66 50 16 75.8 12–2 28–12 6–4 Ny1
2. Memphis 63 44 19 69.8 6–5 24–13 9–1 Ny6
3. Houston 65 35 30 53.8 5–8 16–22 6–4 Ny1
4. Dallas 64 30 34 46.9 5–8 17–23 5–5 V1
5. New Orleans 65 22 43 33.8 4–9 12–27 3–7 V1
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik