Simán nyert Portlandben a Pacers, győzött a Houston

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.01.15. 09:17
null
A Houston James Harden nélkül is nyerni tudott (Fotó: Getty Images)
A Harden-csere után idegenbeli sikerrel reagált a Rockets az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), másodszor is legyőzte a Miamit a kiegészülő Philly, a Hornets ellen javított a Raptors, a GSW-t múlta felül a Denver.

 

Philadelphia 76ers–Miami Heat 125–108

Kiegészült a Philly.
Két napja is valamivel egészségesebb kerettel állhatott már ki a Miami ellen a Sixers, most viszont a koronavírusos Seth Curryn kívül mindenki visszatérhetett, úgyhogy szinte teljes lehetett a rotáció – Curry helyett a lehetőségért megharcoló Tyrese Maxey került be a kezdőbe és egyébként most is dobott 15 pontot. Összességében az történt, amit várhattunk, a kiegészülő hazaiak főleg támadásban nagyon jól néztek ki, szépen járatták a labdát, parádésan dobtak és már az első félidő végére megnyugtató előnyt építettek fel – vezettek 25-tel is, de inkább a pihentetésre helyezték a hangsúlyt, 30 perc fölé végül csak a tripla-duplázó Ben Simmons jutott. Joel Embiidtől ezúttal kilenc pont is elégnek bizonyult, ugyanis nagyon sokan hozzászóltak, Tobias Harris például 18-cal tért vissza, Danny Green jó formája megmaradt, Shake Milton pedig kiemelkedett és 31 pontot szórt 7 gólpasszal, 11/15 jó dobással – magabiztosan nyert a Philly, úgyhogy 9–4-gyel stabilizálta magát és ott van Kelet legelején.

Herro is megsérült. Továbbra is csak nyolc „valamilyen” bevethető játékosa volt a Heatnek és bár legutóbb így is kis híján nyert, de a kiegészülő Philly ellen ez már kevésnek bizonyult, ráadásul Tyler Herro idő előtt elhagyta a parkettet hátfájdalmak miatt, onnantól heten maradtak. Egyénileg Duncan Robinson (22 pont, 4/8 tripla) emelhető ki igazán, Gabe Vincent is igyekezett (21 pont, 8 gólpassz), a padról Andre Iguodala is 8 gólpasszal próbált segíteni, de összességében nem tudták megállítani a Sixerst, védekezésben nem tudták megütni a szükséges szintet – felmerült, hogy a rövid rotáció elfáradt, a legutóbbi hosszabbítás után nem volt elég erő, de Erik Spoelstra azt mondta, hogy erről hallani sem akar, a Philly egyszerűen lejátszotta őket és kész.

A 76ers legjobb dobói: Milton 31/9, Harris 18/6, Maxey 15/3
A Heat legjobb dobói: Robinson 22/12, Vincent 21/12, Herro 17/3

Toronto Raptors–Charlotte Hornets 111–108

Kellett ez a Raptorsnak.
Nagyon döcögős volt ez a szezonrajt a Toronto számára, az utóbbi két meccset pedig egy-egy ponttal bukta el a gárda, úgyhogy most a back-to-back érkező Charlotte ellen nagyon kellett már ez a győzelem a kanadai alakulatnak. Ezt az első negyed végén elindított 34–11-es futás alapozta meg, nyolcpontos hátrányból álltak fel és kerültek tízpontos előnybe, innentől pedig már végig vezetni tudtak, igaz, változó különbséggel – volt 18 egység is a fórjuk, de a végén egészen egyetlen labdára zárkózott a Hornets, amikor az utolsó negyedben 0/7-tel kezdtek mezőnyből a hazaiak. Az utóbbi két meccsel ellentétben azonban most nem rontották el a végjátékot, ugyanis a padról nagyot játszó Chris Boucher (25 pont, 10 lepattanó) egymaga hét clutch pontot tett fel a táblára, az utolsó hat és fél percben csak ő talált be a Raptorsnál és éppen eleget tett hozzá ahhoz, hogy ne olvadjon el az előny – mellette még öten jutottak náluk tíz pont fölé, csapatszinten 20 triplát bombáztak be, 33 gólpasszt osztottak szét és behúzták ezt az önbizalomnövelő győzelmet.

Még egy Hayward kellett volna. A back-to-back miatt fáradtabb vendégeknél nem tudta vállalni a játékot a kisebb sérüléssel bajlódó Gordon Hayward és most eltelt három negyed, mire rátaláltak a megfelelő védekezésre – az utolsó játékrészben már csak 12 pontot kaptak, azzal James Borrego is elégedett volt, de addig nem igazán találtak ellenszert a Torontóra. Támadásban ők sem voltak rosszak, de most inkább csak futottak az eredmény után, Rozier (22 pont, 5 gólpassz), Washington (20 pont, 11 lepattanó), vagy Ball (14 pont, 6 lepattanó, 11 gólpassz) remek játéka ezúttal nem ért győzelmet – három másodperccel az órán egyébként Washingtonnak dobása volt az egyenlítéshez, de ez most kimaradt, így el kellett fogadniuk a vereséget.

A Raptors legjobb dobói: Boucher 25/6, VanVleet 17/15, Lowry 16/12
A Hornets legjobb dobói: Rozier 22/6, Washington 20/3, Graham 15/15

San Antonio Spurs–Houston Rockets 105–109

Nem kell ide Harden.
Nem egészen egy nappal James Harden elcserélése után megtáltosodott és fontos idegenbeli győzelmet aratott a Houston – méghozzá úgy, hogy a két kezdő hátvéd, John Wall és Eric Gordon sérülés miatt hiányzott. A beugrók azonban remekeltek, a kezdőbe kerülő Sterling Brown 23 pontot szórt, Jae'Sean Tate 13 ponttal, 5 lepattanóval és 10 gólpasszal zárt, Christian Wood 27 pontos, 15 lepattanós, 3 blokkos estéjén pedig meg sem lepődünk már – a kilenc bevethető játékosból heten is dobtak legalább kilenc pontot és főleg a csapatvédekezés az, amin látszott a motiváció. Voltak ugyan kilencpontos hátrányban is, a harmadik negyedük gyengébben sikerült, de aztán egy 15–2-es rohammal kivágták magukat ebből, fordítottak és végül nyertek – a fordításra két perccel a vége előtt került sor, Wood, Brown és Tate is clutch dobásokkal segített be. Ez volt az idei első idegenbeli sikerük és bíznak benne, hogy a Harden-ügy tisztázása után elindulhatnak felfelé.

Pedig Keldon Johnsonra nem lehetett panasz.
A Spurs szezonjának eddigi talán legfénylőbb pontja a fiatal kiscsatár, aki megugrotta a lécet és kifejezetten jól játszik kezdőként, most pedig minden korábbit felülmúlva 29 pontos karriercsúcsot szórt – 12/16 dobása jó volt, leszedett 6 lepattanót is, nem rajta múlt a vereség. Nem játszott egyébként rosszul a San Antonio, de a 30 százalék alatti triplázás nem segített, illetve a visszatérő DeMar DeRozan sem nagyon találta még a dobását – az utolsó percben két lövése is volt az egyenlítéshez, mindkettő kimaradt, ezt követően állította be a végeredményt PJ Tucker. Szoros, egylabdás mérkőzésen maradt alul a valamivel pontatlanabb és a végjátékban többet hibázó Popovich-legénység, így a remekül sikerült idegenbeli túra után otthon nem tudta folytatni a jó szériát.

A Spurs legjobb dobói: Johnson 29/6, Walker 16/12, DeRozan 13
A Rockets legjobb dobói: Wood 27/15, Brown 23/9, Tate 13

Denver Nuggets–Golden State Warriors 114–104

Jobb volt a Denver.
Parádés csapatjátékkal kezdett a Nuggets, a kiegészítők villanásaival hengerelt az első negyedben a hazai alakulat és 37–24-re nyerte a játékrészt, a nagyszünetig pedig volt már 17 pontos előnyben is – Gary Harris és Michael Porter Jr. hiánya nem nagyon számított. Ezt követően azért szorosabbá tette a küzdelmet a GSW, de a második félidőben agresszívebbé vált Nikola Jokics, aki addig összesen négy dobást vállalt, a fordulás után viszont beszórt 18 pontot és a hátára vette csapatát – végül tripla duplázott (23 pont, 14 lepattanó, 10 gólpassz, 3 labdaszerzés) és a záró etapban is fontos játékokkal tolta meg a Denver szekerét. Mellette Barton, Green, Murray, Millsap, Morris és Dozier is elérte a tízpontos határt, sok lábon állt a gárda és a hajrában ellenállt a Warriors rohamainak – a vendégek próbálták izgalmassá tenni a végjátékot, de a Nuggets mindenre válaszolni tudott. A gyengébb szezonrajt után fontos volt egy ilyen hazai siker számukra, most a Jazz ellen bizonyíthatnak ismét.

Hiába Curry jó meccse. Ismét villogott a Warriors vezére, ezúttal 35 pontot szórt 14/23-as mezőnymutatóval és 5/11 triplával, leszedett 11 lepattanót, kiosztott 4 gólpasszt, az összképbe a 7 eladott labda rondít bele, de ezzel együtt is hozta, ami tőle kell a GSW sikeréhez. Mellette 18 pontot termelt James Wiseman, 30-at tett a közösbe a Wiggins, Oubre páros, de az igazi átütőerő most hiányzott a gárdából támadásban – főleg a 19 eladott labda és az elvesztett lepattanózás fájt, ezek gátolták meg őket abban, hogy igazán nagy rohamot vezessenek. A negyedik negyedben próbálkoztak, nyomás alá helyezték a Denvert, de a hazaiak nem törtek meg, úgyhogy az első félidőben beszedett hátrányt nem tudták eltüntetni Curryék – sorozatban második vereségükkel 6–6-ra állnak, legközelebb a Lakers vendégei lesznek.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 23, Barton 17/9, Murray 17/3
A Warriors legjobb dobói: Curry 35/15, Wiseman 18, Wiggins 16

Portland Trail Blazers–Indiana Pacers 87–111

Nurkics kidőlése nem segített.
A harmadik negyed elején elvesztette centerét, Jusuf Nurkicot a Portland, amikor a magasember védekezés közben olyan szerencsétlenül ütött oda Malcolm Brogdonnak, hogy eltört a csuklója – egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell kihagynia, csak azt, hogy megállapították a törést. A back-to-backet játszó együttesből ezen az estén egyébként is hiányzott a szükséges átütőerő, a Lillard, McCollum páros ugyan közösen eljutott 44 pontig és 8 gólpasszig, de tőlük ez nem számít extrának, rajtuk kívül pedig senki nem tudott tíz pont fölé menni – csapatszinten 37 százalékkal céloztak mezőnyből és több eladott labdájuk volt, mint gólpasszuk, nem találták a ritmust. A 33–10-re elvesztett második negyed után nem nagyon tudtak mit tenni, nem voltak elég jók támadásban, hogy visszajöjjenek, úgyhogy most nem volt reális esélyük a győzelemre.

Jól nézett ki a Pacers. Működött a Victor Oladipót elcserélő, de Caris LeVert-re még értelemszerűen nem számító Indiana, amelynél a két vezér tette a dolgát (Brogdon 25 ponttal, 5 lepattanóval és 7 gólpasszal, Sabonis 23 ponttal, 15 lepattanóval és 5 gólpasszal zárt), a kiegészítők pedig szintén azt hozták, amiért fizetik őket. Myles Turner a dupla duplája mellett négy blokkot is kiosztott, Justin Holiday 3/4 triplával jelentkezett, TJ McConnell 8 gólpasszt osztott szét, Doug McDermott pedig hatodik emberként most 16 pontot tett hozzá – a cseresor egyébként is parádézott, nagyrészt nekik köszönhető, hogy átgázoltak ellenfelükön a második negyedben. Az összességében sima győzelmet arató Indiana így a GSW legyőzése után Portlandben is nyert, a phoenixi meccsét pedig elhalasztották, így legközelebb a Clippers vendégeként bizonyíthat.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 22/6, McCollum 22/12, Anthony 10/6
A Pacers legjobb dobói: Brogdon 25/9, Sabonis 23, McDermott 16/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik