Sima győzelemmel egyenlített a Boston Celtics

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 07:32
null
Jayson Tatum 31 pontot szerzett a Bostonban (Fotó: Getty Images)
Érthetetlenül gyenge játékot mutatott be a Miami Heat, egy negyed alatt eldöntötte a negyedik meccset a Boston Celtics az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportdöntőjében.

 

Boston Celtics–Miami Heat 102–82

Egy negyed alatt eldőlt. Szinte még be sem melegedtek a csapatok, már el is dőlt a találkozó, a Miami ugyanis érthetetlen összeomlással kezdte az estét: a vendégek az első nyolc és fél percben egyáltalán nem dobtak mezőnykosarat (!), 0/14-gyel nyitott Erik Spoelstra csapata, a Boston pedig villámgyors 18–1-es, majd 26–4-es előnyt épített fel. Innentől nem igazán lehetett miről beszélni, egyszer sem volt szoros az állás, a második negyedben 27, a harmadikban 32 pont is volt a különbség, a Celtics tükörsimán, erőlködés nélkül lemenedzselte az estét az értékelhetetlenül játszó Heattel szemben. A floridaiaknál Tyler Herro nem tudta vállalni a játékot, de Jimmy Butler, Kyle Lowry, PJ Tucker és Max Strus mind ott volt a pályán, miután mindannyian zöld jelzést kaptak erre a bemelegítésnél – hogy aztán a teljes kezdő ötös összesen 18 (!) pontot dobjon a mérkőzés során. Az érthetetlen adatból Strus 0/7-tel és 0 ponttal, Tucker 0/4-gyel és szintén 0 ponttal, Lowry 1/6-tal és 3 ponttal, Butler pedig 3/14-gyel és 6 ponttal vette ki a részét, így egy másodpercig sem lehetett esélyük még a felzárkózás halvány reményére sem. Emeljük ki Victor Oladipót, aki egyedüliként tűnt kosárlabdázónak a csapatnál (23 pont, 6 gólpassz, 4/7 tripla), illetve az előkerülő Duncan Robinson is bedobott végül 4/8 hármast, de ez sem számított sehova, őrületesen nagy verést kaptak a legutóbbi szép győzelem után – 2–2-vel mehetnek haza, a következő három meccsből kettőt kell nyerniük a nagydöntőig, de a pályaelőny náluk van.

Köszönte szépen a Boston. A hazaiaknál az előző meccs kihagyása után visszatért Robert Williams III, viszont nem tudta vállalni a játékot a bokasérüléssel bajlódó Marcus Smart, így Derrick White volt a kezdő irányító, de ezúttal ez egyáltalán nem számított. A meccs elején főleg Jayson Tatumon érződött a motiváció, míg a Heat pocsék játékát simán kihasználták annak ellenére, hogy ők sem dobtak extrán – 26-4 után pedig nem volt más dolguk, mint okosan lemenedzselni a hátralévő bő három negyedet, odafigyelni a védekezésre és nem elszórni a labdákat, nem engedni lendületbe jönni a Miamit. Ezt hibátlanul megtették, hátul nagyon lelkes munkát végeztek, elöl pedig tudtak ebből építkezni, így bár végül ők is 40% alatt maradtak mezőnyből (a Heat 33%-kal zárt), illetve csak 23.5%-kal céloztak távolról, de így is könnyed gálameccsel egyenlítették ki a párharcot. Még arra is figyelhettek, hogy a nem teljesen egészséges, viszont remekül játszó Williamst ne erőltessék túl és csak 19 percig használják. Tatum kiharcolt 16 büntetőt és dobott 31 pontot, rajta kívül pedig még négyen dobtak 12-14-et – meg sem kellett erőltetniük magukat az újabb egyenlítésért.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics–Miami Heat 102–82 (29–11, 28–22, 19–19, 26–30)
A Celtics legjobb dobói:
Tatum 31/3, Pritchard 14/9, White 13/3
A Heat legjobb dobói: Oladipo 23/12, Robinson 14/12, Martin 12/6

A KELETI DÖNTŐ PROGRAMJA
Május 17.: Miami Heat–Boston Celtics 118–107
Május 19.: Miami Heat–Boston Celtics 102–127
Május 21.: Boston Celtics–Miami Heat 103–109
Május 23.: Boston Celtics–Miami Heat 102–82
Május 25.: Miami Heat–Boston Celtics
Május 27.: Boston Celtics–Miami Heat
Május 29.: Miami Heat–Boston Celtics (ha szükséges)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

A NYUGATI DÖNTŐ PROGRAMJA
Május 18.:
Golden State Warriors–Dallas Mavericks 112–87
Május 20.: Golden State Warriors–Dallas Mavericks 126–117
Május 22.: Dallas Mavericks–Golden State Warriors 100–109
Május 24.: Dallas Mavericks–Golden State Warriors
Május 26.: Golden State Warriors–Dallas Mavericks (ha szükséges)
Május 28.: Dallas Mavericks–Golden State Warriors (ha szükséges)
Május 30.: Golden State Warriors–Dallas Mavericks (ha szükséges)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–0 a Golden State javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik