SB: ennyibe került egy sör és egy hamburger a döntőn – kép

Vágólapra másolva!
2021.02.08. 02:31
null
Az egyik étterem kínálata a Super Bowlon (Fotó: Twitter/Jim Wyatt)
Habár a nézők csak korlátozott számban vehetnek részt az NFL 2020-as idényét lezáró Super Bowlon – 25 ezren lehetnek a 65 ezres stadionban –, a büfékben a szokásoknak megfelelően árusítják az ételeket-italokat. Az árak szintén a korábbi évekhez igazodnak, hiszen a hétköznapi árakhoz képest most is alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak, aki megéhezik vagy megszomjazik a finálé közben. A választékra azonban nem lehet panasz!

A Raymond James Stadion büféinek legolcsóbb terméke egy átszámítva csaknem 900 forintos sajtszósz, a drágábbak közül való egy 18 dolláros, vagyis több mint 5300 forintos reuben szendvics – azoknak, akik nem ismerik, ezt leginkább egy mindenféle földi jóval megpakolt grillezett melegszendvicshez lehetne hasonlítani. Ezen kívül kapható 5300 forintért omlós sertéshúsra épülő pulled pork szendvics, valamint akár BBQ tál is, ezért cirka 6500 forintnak megfelelő összegtől kell megszabadulnunk.

A hot dog 2300, a görög saláta 3800, a hamburger sült krumplival 4100, anélkül 3000, egy egyszerűbb pizza 3500 forintba kerül. Egy üveg víz közel 1500, a legolcsóbb sör 3800 forintot kóstál – írja a USA Today.

Csak összehasonlításképp: a tavalyi árak IDE KATTINTVA találhatóak meg.

A meccs részletei ITT!

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik