Rangadót nyert a Memphis és az Indiana

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 10:55
Mára virradóra nyolc találkozót rendeztek meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, s természetesen most sem maradtunk meglepetések nélkül. Az Indiana hibátlan mutatóval tudta le idegenbeli túráját, ugyanis Los Angelesben is nyert a Clippers vendégeként, a San Antonio pedig 24 órán belül másodszor kapott ki, ezúttal a Memphis otthonában. A Utah Jazz megerősítette rájátszás-pozícióját, a Minnesota pedig legyűrte az extrán tartalékos, Jeff Greent is elvesztő Bostont. Jöjjenek a részletek!

A gyengélkedő Detroit Torontóban tudott nyerni (Fotó: Reuters)
A gyengélkedő Detroit Torontóban tudott nyerni (Fotó: Reuters)
A gyengélkedő Detroit Torontóban tudott nyerni (Fotó: Reuters)
A gyengélkedő Detroit Torontóban tudott nyerni (Fotó: Reuters)
A gyengélkedő Detroit Torontóban tudott nyerni (Fotó: Reuters)

Toronto Raptors–Detroit Pistons 98–108

A két gárda rövid időn belül másodszor is megmérkőzött egymással, s Jose Calderon (19 pont, 9 gólpassz) minden szempontból eredményesen tért vissza egykori sikerei helyszínére, először vendégként. Rudy Gay (34 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) ugyan tarthatatlan volt, de a hajrában teljesen beragadt a kanadai gárda, így a 18 pontos, 6 gólpasszos Rodney Stuckey, valamint a 24 egységgel kirukkoló Greg Monroe bevitték a célba a Detroitot.

A Raptors legjobb dobói: Gay 34, Valanciunas 17, DeRozan 15
A Pistons legjobb dobói: Monroe 24, Calderon 19, Stuckey 18



Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 102–94

A Cavaliers megkönnyítette az Al Horfordot két meccsnyi kényszerpihenő után visszakapó Atlanta dolgát, ugyanis Kyrie Irvinget a back-to-back fellépés másik estéjén nem dobta harcba hosszabb kihagyása után, így csak tisztes eredményt tudott elérni a Scott-legénység, a Hawks győzelme nem forgott veszélyben. Josh Smith (18 pont, 14 lepattanó, 8 gólpassz) és Devin Harris (25 pont, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés) extrát hoztak, a a vendégeknél pedig a 23 ponttal és 8 lepattanó Speights volt az egyetlen kiemelkedő ezen az estén.

A Hawks legjobb dobói: D. Harris 25, J. Teague 19, Josh Smith 18
A Cavaliers legjobb dobói: Speights 23, Livingston 14, T. Zeller 12



Milwaukee Bucks–Charlotte Bobcats 131–102

A ligautolsó látogatása ideális volt a Milwaukee számára, hogy idénycsúccsal húzzon be könnyedén egy találkozót. Monta Ellis 19 pontot szórt, 14 gólpasszt osztott ki és 6 labdát szerzett, míg Larry Sanders a palánk közelében pusztított (24 pont, 13 lepattanó), ráadásul a padról beálló JJ Redick egy 20-ast szórt, Jennings és Ilyasova közös erővel ezt még 41 ponttal fejelte meg, a Bucks pedig újfent csak egy győzelemnyire van az 50 százalékos mutatótól.

A Bucks legjobb dobói: Sanders 24, Ilyasova 22, Redick 20
A Bobcats legjobb dobói: Walker 27, Henderson 17, B. Gordon 14



Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 92–90

A Memphis rá tudta erőltetni stílusát a Ginóbilit nélkülöző nyugati elsőre, ám sokáig úgy nézett ki, hogy ezzel együtt is nyer a 25-öt dobó Tony Parker húzta Spurs, de végül Mike Conley (23 pont) extra találatai döntöttek. A végjátékban a Memphis irányítójának minden összejött, egy triplával ő egalizált, majd egy gyönyörű ziccerrel döntötte el a rangadót, amire már nem tudott válaszolni a sorozatban másodszor bukó, de még így is nyugati listavezető San Antonio, mely Tim Duncant sem vetette be ezen a játéknapon.

A Grizzlies legjobb dobói: Conley 23, Bayless 17, M. Gasol 16
A Spurs legjobb dobói: Parker 25, Spiltter 13, S. Jackson 12


Houston Rockets–Orlando Magic 111–103

James Hardent most is pihentette Kevin McHale mester, de ahogy az várható volt, a Nelson, Turkoglu, Afflalo, Harrington, Davis ötösfogatot nem szerepeltető Magic esélytelen volt a győzelemre. Ezzel együtt egy nagy hajrával még Moe Harkless (28 pont) és Tobias Harris (18 pont, 11 lepattanó) látótávolságon belülre hozták a floridaiakat. A török Asik (22 pont, 18 lepattanó), valamint a 19 pontos, 11 gólpasszos dupla duplát összehozó Lin remekül pótolták a vezér kieső pontjait texasi oldalon.

A Rockets legjobb dobói: Asik 22, Lin 19, Garcia 14
A Magic legjobb dobói: Harkless 28, T. Harris 18, Udrih 17

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Mike Conley, aki ugyan csak két gólpasszt osztott ki, s megszakadt fantasztikus labdaszerzési sorozata, ám 23 pontjával nem csak a Memphis legeredményesebbje volt a Spurs ellen megnyert rangadón, de az egyenlítő és a győztes kosarat is ő szerezte a hajrában.

A nap lúzere: A Toronto Raptors, amely elég egyértelmű tankolásba fogott pár hete, s most a hetek óta elképesztően mélyen lévő Detroittól is ki tudott kapni saját közönsége előtt.

Minnesota Timberwolves–Boston Celtics 110–100

Úgy tűnik, a bostoniak nem fektetnek fikarcnyi energiát sem egy feljebb kapaszkodási kísérletbe, inkább pihentették vezéreiket, sem a felépülőben lévő Kevin Garnett, sem pedig az egészséges Paul Pierce nem lépett pályára Minnesotában a korábban megsérülő ászok mellett, ráadásul Jeff Green is kidőlt a sorból a vendégeknél. A 29 pontos Pekovics tarthatatlan volt a palánk közelében, Kirilenko (17 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 2 szerzett labda) pedig megint nevéhez méltóan produkált, így simán két vállra fektette a Roy és Love nélküli Timberwolves a Rivers-legénységet.

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 29, Cunningham 19, Kirilenko 17
A Celtics legjobb dobói: Bradley 19, Terry, T. Williams 19-19

Utah Jazz–Portland Trail Blazers 112–102

LaMarcus Aldridge mégsem lépett pályára az oregoniaknál, így nem meglepő, hogy az egykori Jazz-játékos, Wesley Matthews (23 pont) húzta Blazers nem tudott meglepetést okozni Salt Lake Cityben. A Utah már előnnyel vezet a nyolcadik helyért folytatott küzdelemben ezzel a diadalával, ráadásul Mo Williams (20 pont, 9 lepattanó) kihagyása után egyre inkább formába is lendült. Már három győzelemnyivel áll 50 százalék felett a Jazz, a Portland pedig már érdemben kiszállt a PO-ért folyó küzdelemből.

A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 24, Mo Williams 20, Favros 18
A Blazers legjobb dobói: Matthews 23, Lillard 17, Claver, M. Leonard 12-12



Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 106–109

Fontos rangadót vesztett a Clippers hazai környezetben, ezzel a Los Angeles-i gárda tovább csúszik a táblázaton és lépéshátrányba került az első körös pályaelőnyért vívott harcban a Denverrel és a Memphis-szel szemben. A Pacers negyedik idegenbeli találkozóját is hozta egymás után, pedig a negyedik etapban nagy előnyt hagyott majdnem teljesen elveszni a Vogel-legénység. David West (16 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) viszont bedobta a középtávolit, amikor nagyon kellett, így már csak egy dobása lehetett a Clippersnek az egalizálásért, de azt Lamar Odom kihagyta. A vendégeknél Paul George (23 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz, 4 szerzett labda) és Roy Hibbert (26 pont, 10 lepattanó) is tarthatatlannak bizonyult, a Paul (10 pont, 8 gólpassz), Griffin (17 pont, 5 lepattanó) duó viszont elmaradt a várakozásoktól.

A Clippers legjobb dobói: Ja. Crawford 25, Griffin 17, Hollins 11
A Pacers legjobb dobói:
Hibbert 26, George 23, Da. West 16

A NAP TÍZ LEGSZEBB JELENETE


NBA, ALAPSZAKASZ, 142. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Detroit Pistons 98–108 (24–25, 31–29, 24–21, 19–33)
Atlanta Hawks–Cleveland Cavaliers 102–94 (25–19, 27–25, 27–24, 23–26)
Milwaukee Bucks–Charlotte Bobcats 131–102 (29–25, 40–35, 31–24, 31–18)
Memphis Grizzlies–San Antonio Spurs 92–90 (21–21, 16–23, 25–24, 30–22)
Houston Rockets–Orlando Magic 111–103 (32–14, 33–29, 25–31, 21–29)
Minnesota Timberwolves–Boston Celtics 110–100 (27–25, 30–27, 27–26, 26–22)
Utah Jazz–Portland Trail Blazers 112–102 (29–19, 27–30, 31–25, 25–28)
Los Angeles Clippers–Indiana Pacers 106–109 (21–29, 22–22, 22–30, 41–28)

AZ ÁLLÁS
Keleti főcsoport
1. x–Miami73581579.512–133–109–1Ny2
2. x–Indiana75482764.012–330–168–2Ny5
3. x–New York72462663.910–630–138–2Ny8
4. x–Brooklyn73423157.59–429–145–5V2
5. x–Atlanta75423356.011–527–196–4Ny2
6. x–Chicago72403255.69–629–135–5Ny1
7. Boston74383651.47–724–203–7V2
8. Milwaukee73363749.37–923–234–6Ny1
9. Philadelphia73304341.17–818–256–4Ny3
10. Washington73274637.05–1013–306–4Ny1
11. o–Toronto74274736.53–1116–292–8V2
12. o–Detroit75255033.36–821–252–8Ny1
13. o–Cleveland73225130.13–1116–271–9V9
14. o–Orlando75195625.33–129–371–9V2
15. o–Charlotte74175723.06–914–313–7V3
Nyugati főcsoport
1. x–San Antonio74551974.312–432–146–4V2
2. x–Oklahoma City74542073.08–634–137–3Ny1
3. x–Denver74502467.69–532–138–2Ny1
4. x–LA Clippers75492665.38–528–174–6V3
5. x–Memphis74502467.68–629–166–4Ny3
6. Golden State74423256.88–623–217–3Ny1
7. Houston74413355.46–920–247–3Ny2
8. Utah75393652.07–522–236–4Ny5
9. LA Lakers74383651.47–721–235–5Ny1
10. Dallas73363749.35–819–246–4Ny1
11. Portland74334144.66–818–263–7V5
12. Minnesota73274637.04–1015–315–5Ny1
13. o–Sacramento74274736.57–813–315–5V1
14. o–New Orleans74264835.15–914–304–6Ny1
15. o–Phoenix74235131.15–915–291–9V6
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik