Damian Lillard (fehérben) itt még repült, később azonban sérülés miatt kidőlt (Fotó: Getty Images)

 

Atlanta Hawks–Toronto Raptors 124–122 – hosszabbítás után

Dudaszós dobással nyert a Hawks. Végletekig kiélezett találkozót vívtak a felek, egyik csapat sem érte el a tízpontos előnyt sem az este folyamán, hol egyik, hol másik társaság tudott éppen vezetni, de végig egymás sarkát taposták a mérkőzés során. Az utolsó másfél negyedben már a Toronto járt előrébb egy kicsivel, de a Hawks kapaszkodott és a negyedik negyed utolsó percében Trae Young büntetőivel, látszólag a legjobbkor került ismét előnybe – 104–109 után egy 7–0-s futással jutott közel a győzelemhez a vendéglátó. Itt azonban OG Anunoby válaszolt két büntetővel, az utolsó játékokat pedig mindkét együttes elrontotta, így jöhetett a hosszabbítás, ahol ugyanilyen szoros küzdelmet láttunk egészen a végéig, majd 11 másodperccel az órán 122-118-as előnybe került az Atlanta. Úgy tűnt, hogy vége a dalnak, de a Raptors visszajött, nyolc másodpercnél Anunoby zsákolt, majd De'Andre Hunter mindkét büntetőjét elrontotta, és 3,8 másodpercnél ismét Anunoby jött, aki ki is egyenlített. A Hawks így elszórakozta a győzelmet, de maradt még egy dobása, Trae Young kapta a labdát, és mivel mindenki az irányítóra figyelt, teljesen üresen kocoghatott be a gyűrűig AJ Griffin – Young meglátta a lehetőséget, oda is passzolta neki a labdát, Griffin pedig köszönte szépen és a dudaszó pillanatában a gyűrűbe ejtette a meccsnyerő ziccert. Szenzációs végjátékban tudott nyerni az Atlanta, amely ezzel 10–6-ra javította a mérlegét, a Raptors pedig az újabb idegenbeli vereség miatt 9–8-ra romlott.

Tartalékos volt a Toronto. A vendégeknél Siakam, VanVleet, Boucher, Achiuwa, Porter Jr. és Trent Jr. is hiányzott, tehát minimum három meghatározó kezdő nélkül állt ki a társaság, és összesen kilenc játékos tudott átöltözni – ahhoz képest nagy dolog, hogy egy játékra voltak a győzelemtől Atlantában. Anunoby 27 pontja mellett Scottie Barnes volt a vezér (28 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz), és Thad Young 18-9-4-es meccse is jól nézett ki, de gyengén tripláztak és a clutch végjátékban egy-két győztes megoldás hiányzott nekik a sikerhez. A túloldalon Trae Young 33 ponttal és 12 gólpasszal húzta övéit, Hunter 22 pontot dobott nagyrészt büntetőkből, Capela 18-14-es dupla-duplát szállított három blokkal, de Dejounte Murray és az említett Griffin is kitett magáért. Triplázni ők sem igazán tudtak, de pontosabban dobtak közelről, és a végén azért ők találtak megoldást - a nehéz sorsolásuk ellenére nem állnak rosszul, most pedig a közvetlen rivális Clevelandhez utaznak.

A Hawks legjobb dobói: Trae Young 33/6, Hunter 22/3, Capela 18
A Raptors legjobb dobói: Barnes 28/12, Anunoby 27, Thad Young 18

Indiana Pacers–Orlando Magic 114–113

Egylabdás végjátékot nyert a Pacers. Itt is végig szorosan zajlott a küzdelem, nem alakultak ki nagy különbségek, és bár az Indy alapvetően talán jobban játszott, de több labdát adott el, a Magic pedig ezekből nagyon tudott futni, illetve kiharcolt büntetőkkel ott tudott maradni – sőt, vezetett 10 ponttal is az este folyamán. A Pacers a harmadik negyedet tudta megnyomni, ott 38 pontot dobott, és ötpontos előnnyel várhatta az utolsó felvonást, de a hajrához közeledve az Orlando ott is átvette a vezetést, 109–103 állt az eredményjelzőn bő másfél perccel a vége előtt. A győztes játékos azonban végül Aaron Nesmith lett: a kiscsatár bevert egy clutch triplát, majd az oda-vissza két-két elrontott támadás után, tíz másodperccel a vége előtt leszedett egy támadópattanót, kiharcolt két büntetőt, amiket be is dobott, így 114–113-as előnyhöz juttatta csapatát – az utolsó játéknál Franz Wagner és Mo Bamba is hibázott az Orlandónál, így körömrágós végjátékban kiharcolta a győzelmet az Indy.

Komolyan kell venni a Magicet. A Pacers már sorozatban negyedik, összességében tízből nyolcadik győzelmét aratta, de pont ezért értékes az Orlando teljesítménye is, és az, hogy kis híján megtörte a hazaiak remeklését a társaság. A Magicnél Franz Wagner (29 pont, 5/9 tripla), Mo Bamba (21 pont, 9 lepattanó) és Bol Bol (22 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) mellett Jalen Suggs (12 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz, 3 blokk) is jól mozgott, Paolo Banchero és Wendell Carter Jr. nélkül is minőségi kosárlabdát játszottak, ami biztató a jövőre nézve – ötből három győzelem után kaptak ki egy ponttal, nincsenek rossz passzban. Ami pedig az Indyt illeti: Tyrese Haliburton 22 pontos, 14 gólpasszos dupla-duplájába 2 labdaszerzés és 3 blokk is belefért, Myles Turner 20 pontot és 11 lepattanót jegyzett, Nesmith 19 pontot és 5/8 triplát jegyzett a padról, de Hield, Smith és Mathurin is 12-15 pontot dobált - a végén kellett egy kis szerencse is, de összességében nem véletlenül futnak ilyen jó szériát, ezt most is megmutatták.

A Pacers legjobb dobói: Haliburton 22/9, Turner 20/3, Nesmith 19/15
A Magic legjobb dobói: F. Wagner 29/15, Bol 22/6, Bamba 21/9

Philadelphia 76ers–Minnesota Timberwolves 109–112

Elfogyott a Philly. James Harden hosszabb kiesése után kidőlt Tobias Harris, majd tegnap Tyrese Maxey is, a kezdőből így csak az a PJ Tucker maradt állva Joel Embiid mellett, aki sorozatban harmadik mérkőzésén nem tudott mezőnykosarat dobni. Mindezt súlyosbította, hogy a Bucks ellen megnyert rangadó másnapján, back-to-back lépett pályára a társaság, így bár Embiid igyekezett és rá most sem lehetett panasz (32 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés, 20 kiharcolt büntető), illetve Shake Milton (27 pont, 3/5 tripla), valamint De'Anthony Melton (19 pont, 6 gólpassz, 5 labdaszerzés, 5/9 tripla) is kitett magáért, de ez így nem bizonyult elégnek az újabb sikerhez. Bár nem dobtak rosszul, az említettek mellett House Jr. és Niang is csipkedte magát, de eladtak 22 labdát, és a három negyed alatt megkapott 97 pont sem segített azon, hogy győzni tudjanak. A végén felzárkóztak, megszorították a Minnesotát, de ezúttal ennyi volt tőlük a maximum - a rossz hír az, hogy Maxey-t is hetekre elvesztették, a szép reményekkel kezdett szezon hamar borzalmassá vált számukra.

Kis híján elrontotta a Minnesota. A jóval pihentebb és egészségesebb Wolvesnak a körülmények miatt kötelező volt megvernie a fáradt, tartalékos Sixerst, ezt pedig sokáig teljesíteni is tudta a vendégcsapat - tíz ponttal nyerte az első negyedet, 12-vel vezetett a nagyszünetben és volt közte kereken húsz egység is a javára. A negyedik negyedbe mégis sikerült belealudnia a gárdának, a Philly egy futással visszajött 105–102-re, majd 110–102 után egy újabb rohammal 110–109-re – sőt, itt Melton ellopta a labdát Anthony Edwardstől és a hazaiak a győzelemért támadhattak 14 másodperccel az órán. Melton azonban kihagyta a clutch kettest, a lepattanó a Minnyé lett, Edwards bedobta a két büntetőt, majd az utolsó másodpercben, az egyenlítésért elengedett Niang-tripla is kimaradt, így megúszta a leolvadást és kipipálta a kötelezőt a Wolves. A vendégeknél igazi egyéni extrát nem láttunk, Edwards 25-5-5-tel zárt, de nem dobott jól, D'Angelo Russell 19 pontot és 7 gólpasszt jegyzett, a Towns-Gobert centerpáros viszont eléggé elveszett Embiiddel és Tuckerrel szemben, ráadásul faultgondokba is kerültek mindketten. Akárhogy is, de végül sikerült behúzniuk a fontos győzelmet, így 50százalékon állnak, jövő héten a Miamit fogadják.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 32/6, Milton 27/9, Melton 19/15
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 25/6, Russell 19/9, Nowell 13/6

Portland Trail Blazers–Utah Jazz 113–118

A back-to-backet is legyőzte a Jazz. A játéknap előtt a két csapat holtversenyben vezette Nyugatot (ki hitte volna ezt októberben?), de a Utah back-to-back érkezett a Suns elleni egypontos győzelemből, míg a Blazers pihentebben, otthon léphetett pályára. Ennek ellenére a Jazz bizonyult jobbnak: a vendégek egy 38 pontos második negyeddel kerültek előnybe, vezettek már 19 egységgel is az este folyamán, bár az is igaz, hogy a Portlandnek is volt 12 egységnyi előnye közben. A negyedik negyedben tíz pont feletti előnyben volt a Utah, de a Blazers visszajött innen, sőt három perccel a vége előtt a vezetést is átvette, úgy tűnt, hogy a vendégek elfáradtak, elfogytak. Nem így történt: az utolsó két percet 11–5-re nyerték meg, Jordan Clarkson egymaga nyolc pontot vállalt ebből, két triplával és egy kettessel újra előnyhöz juttatta csapatát, majd 13 másodpercnél Malik Beasley keze sem remegett meg a vonalról - Anfernee Simons kihagyott ziccerével eldőlt a meccs, így újabb rangadót nyert meg a Nyugatot immár egyedül vezető Utah.

Lillard mindent elrontott, majd Conley-val együtt megsérült. Nagyon kellett volna a Blazersnek, hogy a vezér a társaság élére álljon, de Damian Lillard nagyon rossz napot fogott ki: az irányító 1/12 triplával zárta a meccset, 2/14-gyel mezőnyözött, 13 pontig jutott, majd a harmadik negyedben vádlisérülés miatt ki is dőlt, így a hajrában egyáltalán nem számíthattak rá. Így maradt Simons (23 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz, 4 labdaszerzés), a 19 pontos Josh Hart, valamint Jusuf Nurkic, de a hajrában ennél több kellett volna a sikerhez elöl és hátul is – a Jazznek erre volt válasza a 28 pontos Clarkson, a 23-10-zel dupla-duplázó Lauri Markkanen, és a padról 29 ponttal, 6/14 triplával beszálló Malik Beasley révén. Pedig Mike Conley-t a vendégek is elvesztették: az irányító a harmadik negyed elején sérült meg, amikor egy záráson áttörve a térdéhez kapott, és az öltözőbe távozása után nem tért vissza, többet egyelőre nem tudni róla. Ez is aggasztó, Lillard sérülése viszont pláne az: ugyanezzel a problémával már öt meccset hagyott ki idén, bár állítása szerint ez most nem érződik olyan rossznak, mint a legutóbbi.

A Trail Blazers legjobb dobói: Simons 23/12, Hart 19/3, Nurkic 18/3
A Jazz legjobb dobói: Beasley 29/18, Clarkson 28/6, Markkanen 23/9

Los Angeles Clippers–San Antonio Spurs 119–97

Korán eldöntötte a Clippers. Kötelező volt a győzelem a Los Angeles számára, hiszen a Spurs a liga egyik legrosszabb formában lévő csapata, amely ráadásul például Devin Vassell nélkül lépett pályára. A Clippers nem is vacakolt sokat, az első negyedet 40–22-re nyerte meg, és igazából itt lerendezte az érdemi kérdéseket, tekintélyes előnyt épített fel, illetve jelezte a San Antoniónak, hogy merre hány méter. Onnantól ezt a különbséget lehetett menedzselni, volt közte kereken 30 pont is, a Spursnek pedig egyáltalán nem nyílt esélye arra, hogy ebből izgalmas találkozót faragjon. A hazaiaknál tízen is 15-31 perc között kaptak, a 26 pontos, 5/8 triplás Norman Powell, a 15 gólpasszt szétosztó John Wall, vagy az alig 15 percet játszó, de 21 pontot és 5/8 triplát elsüllyesztő Paul George is említést érdemel, míg Kawhi Leonard 22 percet kapott kezdőként, ez idő alatt 11 pontot és 4 gólpasszt tett a közösbe. Az újabb vereséget szenvedő Spursnél a 20 pontos Jakob Pöltlt emelhetjük ki, de a LAC 50 százalék feletti mezőnymutatójával, 50 százalék feletti triplázásával és 32 gólpasszával szemben nem tudtak mit felhozni a texasiak.

A Clippers legjobb dobói: Powell 26/15, George 21/15, Jackson 20/12
A Spurs legjobb dobói: Pöltl 20, McDermott 13/9, Johnson 11/3