Olimpia: a Super Bowl teheti népszerűbbé a játékokat

Vágólapra másolva!
2021.02.11. 13:20
null
Az LA Rams és az LA Chargers otthona, a SoFi Stadium (Fotó: Getty Images)
Los Angeles a 2028-as nyári olimpia házigazdájaként a 2022-es Super Bowlt, az amerikaifutball csúcsbajnokságának, az NFL-nek a nagydöntőjét is felhasználja az ötkarikás játékok népszerűsítésére – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A jövő évi, 56. Super Bowlt abban a 70 ezer néző befogadására alkalmas SoFi Stadionban rendezik, amely otthont ad majd a bő hét év múlva esedékes olimpia nyitó- és záróünnepségének, továbbá az íjászversenyeknek és labdarúgó-mérkőzéseknek is – írta meg az MTI.

Az insidethegames.biz szaklap beszámolója szerint az NFL-finálé logóját, melyet most mutattak be a nagyközönségnek, maga a szeptemberben avatott aréna ihlette, amelynek megépítése becslések szerint ötmilliárd dollárba került.

A SoFi Stadion két NFL-csapatnak is az otthona: a Los Angeles Rams és a Los Angeles Chargers itt játszotta hazai meccseit, igaz, ebben a bajnoki szezonban a koronavírus-járvány miatt szurkolók nem lehettek jelen – tette hozzá a távirati iroda.

A korábbi tervek még arról szóltak, hogy a stadion az idei nagydöntőnek ad otthont – írta a portál alapján az MTI –, de az építkezés elhúzódása miatt időközben az esemény átkerült Tampába. A magyar idő szerint hétfő hajnalban játszott 55. Super Bowlt a hazai Tampa Bay Buccaneers nyerte, amely 31–9-re győzött a címvédő Kansas City Chiefs ellen.

A Los Angeles-i aréna várhatóan kiemelt szerepet kap a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon is, amelyet az Egyesült Államok Kanadával és Mexikóval közösen rendez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik