NHL: szlovák játékosokat választottak az első két helyen a drafton

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 09:15
null
Juraj Slafkovskyt választották elsőként a drafton (Fotó: Montreal Canadiens)
Az olimpiai bronzérmes szlovák válogatott két tinédzser klasszisát, Juraj Slafkovskyt és Simon Nemecet választották ki az első két helyen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) amatőr játékosbörzéjén – írja az MTI.


A draft csütörtök este rendezett első körében a Montreal Canadiensé volt az első választás joga, és a kanadai csapat előzetesen semmit sem árult el arról, miként dönt majd, végül kisebb meglepetésre a mindössze 18 esztendős Slafkovskyt vitte el, aki a pekingi téli játékokon – Szlovákia történetének első jégkorongérme mellett – a torna legértékesebb jégkorongozójának járó díjat is megkapta, még 17 évesen.

A Canadienst a New Jersey Devils követte sorban, amely a 18 esztendős Nemecet választotta.

Slafkovsky az első szlovák jégkorongozó, aki első választott lett az NHL-drafton, Nemec pedig az első, aki második helyen kelt el. Eddig Marián Gáborík volt a csúcstartó: a 2014-ben Stanley-kupát nyerő sztárjátékost 2000-ben a Minnesota Wild a harmadik választási joggal szerezte meg.

Az idei draft előtt a szakemberek többsége Shane Wrightot várta az első helyre, a 18 éves kanadai center azonban az első háromból is kicsúszott, miután a harmadik helyen az Arizona Coyotes Logan Cooley-t szerezte meg.

Wright végül a negyedik lett a sorban, játékjogát a Seattle Kraken foglalta le.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik