NHL: sorozatban hat sikernél jár a Carolina és az Islanders

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 09:07
null
Oliver Wahlstrom (26), az Islanders szélsője ezúttal fennakadt a bostoni David Krejcín (Fotó: Getty Images)
A Carolina Hurricanes hosszabbításban legyőzte vendégét, a Nashville Predatorst, ezzel sorozatban a hatodik sikerét aratta az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) – írja összefoglalójában az MTI.

 

A győztes gólt Jordan Staal ütötte 35 másodperccel a ráadás vége előtt, ő az előző idényben 68 mérkőzésen csak nyolcszor volt eredményes, a mostani szezonban viszont ez már a tizedik találata volt a 23. találkozón.

A Carolinához hasonlóan egymást követő hatodik mérkőzését nyerte meg a New York Islanders, amely hazai környezetben 2–1-re megverte a Boston Bruinst. Barry Trotz, az Islanders vezetőedzője pályafutása 1700. mérkőzésén ült a kispadon, Scotty Bowman (2141) és Joel Quenneville (1730) után ő a harmadik szakember az NHL történetében, aki elérte ezt a számot.

A címvédő Tampa Bay Lightning a Detroit Red Wings vendégeként diadalmaskodott hosszabbításban, így már sorozatban a kilencedik összecsapásán szerzett pontot.

A New Jersey Devils a harmadik harmadban ugyan háromgólos hátrányt dolgozott le, végül azonban a ráadásban vereséget szenvedett a Washington Capitalstól. A fővárosiak legutóbbi hét találkozójukból hatot megnyertek.

Továbbra is mélyrepülésben van a Buffalo Sabres, amely egymást követő nyolcadik vereségét szenvedte el, ezúttal a Philadelphia Flyerstől kapott ki szétlövésben.

Ebben az idényben a Pittsburgh Penguins már a 14. olyan mérkőzését nyerte meg, amelyiken fordítania kellett; az ESPN az Elias Sports Bureau statisztikai oldalra hivatkozva megjegyzi, hogy csupán 25 meccs lejátszása után korábban még egyetlen csapat sem állt ilyen sok sikeres, győzelmet eredményező fordítással.

NHL, ALAPSZAKASZ
Dallas Stars–Chicago Blackhawks 6–1
Detroit Red Wings–Tampa Bay Lightning 3–4 – hosszabbítás után
New Yok Islanders–Boston Bruins 2–1 – szétlövés után
Philadelphia Flyers–Buffalo Sabres 5–4 – szétlövés után
Washington Capitals–New Jersey Devils 5–4 – hosszabbítás után
Carolina Hurricanes–Nashville Predators 3–2 – hosszabbítás után
Columbus Blue Jackets–Florida Panthers 2–4
Toronto Maple Leafs–Winnipeg Jets 3–4
Pittsburgh Penguins–New York Rangers 4–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik