NHL: sima Boston Bruins-siker a szabadtéri mérkőzésen

Vágólapra másolva!
2021.02.22. 08:38
null
A Tahoe-tó partján kialakított szabadtéri pályán rendezték meg a mérkőzésen (Fotó: Boston Bruins/Twitter)
A Boston Bruins magabiztosan, 7–3-ra verte a Philadelphia Flyerst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján – írja az MTI.

 

A koronavírus-járvány ellenére az NHL kuriózumnak számító szabadtéri sorozata nem maradt el ebben a szezonban sem, bár a mérkőzéseket zárt kapuk mögött rendezték. A nevadai Tahoe-tó partján felállított pályán a második meccset a terveknek megfelelően tudták lebonyolítani, nem úgy, mint az elsőt, amely szombaton az erős napsütés miatt félbeszakadt a balesetveszélyessé váló jég miatt.

A későbbi kezdés miatt ez vasárnap már nem fordulhatott elő a Bruins és a Flyers csoportrangadóján, melyen az első gólt még így is napsütésben ütötte David Pastrnak, az utolsót pedig már sötétben szerezte. A Bruins cseh sztárja mesterhármasig jutott, ez a bravúr korábban csak Tyler Toffolinak sikerült a liga szabadtéri sorozatában. A pályaválasztóként játszó Bruinsnak a második harmadban volt bő másfél perce, amikor három gólt szerzett, ezzel el is döntötte a meccset. A Flyers színeiben egy góllal és két előkészítéssel szintén három pontig jutott van James Van Riemsdyk.

A másik keleti csoportban rendezett mérkőzésen hiába vezetett 2–0-ra a New Jersey Devils, a Washington Capitals a kétgólos TJ Oshie vezérletével fordított és nyert hazai pályán.

A nap meglepetését a sereghajtó Ottawa Senators szolgáltatta, amely szintén hátrányból, Brady Tkachuk ráadásban szerzett találatával múlta felül 3–2-re a vendég Montreal Canadienst. A hazai kapus, Matt Murray 30 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Ugyancsak hosszabbításban dőlt el a Vancouver Canucks és a Winnipeg Jets összecsapása. A meccs hőse Pierre-Luc Dubois lett, aki egy hónapja csereüzlet keretében került utóbbi együttesbe, azóta pedig először volt eredményes. Ezúttal rögtön kétszer talált kapuba, ráadásul ő lőtte a győztes gólt.

NHL
ALAPSZAKASZ

Boston Bruins–Philadelphia Flyers 7–3
Vancouver Canucks–Winnipeg Jets 3-4 – hosszabbítás után
Ottawa Senators–Montreal Canadiens 3–2 – hosszabbítás után
Washington Capitals–New Jersey Devils 4–3

(MTI)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik