NHL: rövidebb szezon és mini buborékok a tervek között

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.11.11. 11:24
null
A legutóbbi idényt a Tampa Bay nyerte meg (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetői több javaslattal is előálltak a tervek szerint január 1-én induló új szezon biztonságos lebonyolításának érdekében.

 

Gary Bettman, az NHL első embere szerint rövidített idényre kerülhet sor, mely során mini buborékokat alakítanának ki és ideiglenesen klubokat is átköltöztetnének székelyükről.

„Tíz-tizenkét napon át lennének egy helyen a csapatok, ott utazás nélkül játszhatnának több mérkőzést is. Aztán mindenki hazamehetne, egy hetet tölthetne a családjával. Természetesen addigra meglesz majd a tesztelési protokoll és minden más biztonsági intézkedés” – mondta Bettman, hozzátéve, tudják, hogy ez nem lesz majd olyan hatékony, mint az előző szezon befejezésére kialakított augusztusi-szeptemberi buborék volt, mégis, úgy véli, ezzel a megoldással minimálisra csökkenthetők a kockázatok.

A sportvezető külön kiemelte, hogy a jelenlegi helyzetben problémás a Kanada és az Egyesült Államok közötti utazás, sőt, utóbbin belül is vannak olyan államok, melyek kötelező karantént rendeltek egy-egy másik államból érkező számára, ezért rugalmasnak kell lenniük.

„Az nyilvánvaló, hogy nem tudjuk mind a hét kanadai csapatot a határ ezen oldalára költöztetni, ezért mindenképpen alternatív megoldásokat kell találnunk, hogy játszhassunk” – jegyezte meg Bettman.

A liga, a csapatok és a játékosok októberben abban állapodtak meg egymással, hogy január elsejét tűzik ki az új idényrajt céldátumának. Az előző kiírás szeptember 28-án zárult a Tampa Bay Lightning bajnoki címével. Az augusztusi újraindulás után két kanadai városban kialakított buborékokban játszották le a meccseket az érintett csapatok. A nagydöntőt Edmontonban rendezték.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik