NHL: Philadelphiában szárnyalt a címvédő Tampa Bay

Vágólapra másolva!
2021.12.06. 08:28
null
Óriási fölénnyel győzött a Tampay Bay (Fotó: Getty Images)
A címvédő Tampa Bay Lightning 7–1-re győzött a Philadelphia Flyers vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján.

 

A Lightningban négyen is három pontot szereztek: Corey Perry két gólja mellett kiosztott egy gólpasszt, Ryan McDonagh mérlege egy plusz kettő volt, Victor Hedmannek és Ross Coltonnak pedig három asszisztja volt. A vendégcsapat kapujában ezúttal a 36 éves, alapesetben tartalék Brian Elliott kapott szerepet, aki 38 védéssel zárt volt csapata ellen, amelyet a legutóbbi négy idényben szolgált. A Flyers sorozatban a nyolcadik vereségét szenvedte el, ebben a mutatóban két kudarcra van a negatív klubrekordtól.

A Chicago kétszer került egygólos előnybe, de az Islanders egyenlítéseit követően a döntés a szétlövésre maradt, amelyet Patrick Kane sikeres rávezetése döntött el a Blackhawks javára. Az Islanders sorozatban a 11. alkalommal maradt alul, de utóbbi három meccsén legalább pontot szerzett.

Blake Wheeler két gólpasszal tette emlékezetessé ezredik meccsét a ligában, csapata, a Winnipeg pedig 6–3-ra bizonyult jobbnak a Torontónál.

Adrian Kempe két góllal járult hozzá a Los Angeles Kings 5–1-es edmontoni győzelméhez.

Fordulatos mérkőzésen kerekedett a Columbus 6–4-re a San Jose fölé, és szakította meg négymeccses, pont nélküli sorozatát.

NHL
ALAPSZAKASZ

Philadelphia Flyers–Tampa Bay Lightning 1–7
Columbus Blue Jackets–San Jose Sharks 6–4
New York Islanders–Chicago Blackhawks 2–3 – szétlövés után
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 1–5
Winnipeg Jets–Toronto Maple Leafs 6–3
Vegas Golden Knights–Calgary Flames 3–2

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik