Brad Marchand (63) karrierjének 300. gólját szerezte (Fotó: Getty Images)

 

A New York Rangers és a Boston Bruins találkozóján döntőnek bizonyult a második harmad végjátéka, amikor a 2–1-es előnyben lévő házigazdák 12 másodperc alatt két újabb találattal 4–1-re megléptek. A Bruins negyedik vereségét szenvedte el legutóbbi öt fellépésén, a bostoniak egy nappal korábban a New York Islanders vendégeként maradtak alul 7–2-re. A Madison Square Gardenben közel egy év után ismét lehettek nézők, igaz, még mindig csak korlátozott létszámban.

Cam Talbot koronavírusos megbetegedés okozta két és fél hetes kényszerszünetet követően tért vissza a Minnesotába, és 27 védéssel járult hozzá csapata 3–1-es győzelméhez, amellyel megszakították a Los Angeles Kings hat mérkőzés óta tartó veretlenségi szériáját. A Wild sorozatban az ötödik sikerét aratta, legutóbb pont pénteki ellenfelétől, a Kingstől kapott ki.

A Coloradóban Nazem Kadri egy góllal és két gólpasszal vette ki részét az Arizona 3–2-es legyőzéséből. Az Avalanche 25 éves kapusa, Hunter Miska 16 védést követően első győzelmét könyvelhette el a ligában, és az 59 perc közepéig még úgy nézett ki, hogy ráadásul kapott gól nélkül, shutouttal zár.

NHL
ALAPSZAKASZ

New York Rangers–Boston Bruins 6–2
Minnesota Wild–Los Angeles Kings 3–1
Arizona Coyotes–Colorado Avalanche 2–3

(MTI)