NHL: minden együtt van az Avalanche címvédéséhez

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2022.10.07. 07:03
null
Júniusban a Colorado Avalanche vihette haza a Stanley-kupát, és az új idénynek is favoritként vág neki (Fotó: Getty Images)
Pénteken indul az NHL, a Stanley-kupáért folytatott versenyfutásban a bajnok coloradóiak trónját Kanadából és az Egyesült Államok délkeleti részéből veszélyeztethetik leginkább.

 

Csúcsrangadónak nehezen hívható mérkőzéssel kezdi el a 2022–2023-as menetelést az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL): az előző kiírásban a rájátszás első körében kisöpört Nashville Predators és a playoff közelébe sem kerülő San Jose Sharks csap össze.

Az idény krónikája vélhetően nem róluk íródik, sokkal inkább arról, hogy a Tampa Bay Lightning 2021-es évadához hasonlóan a trónfosztó Colorado Avalanche-nek is sikerül-e a címvédés. Ehhez minden megvan a bajnoknak, hiszen az aranyérmes alakulatból tíz támadó és öt védő is maradt a klubban. Az egyetlen kérdés, hogy a kapuban Darcy Kuemper helyére érkező Alekszandr Georgijev a csapat renomájához méltó teljesítménnyel pótolja-e elődjét.

A legnagyobb kihívók egyrészről a kanadai nagyágyúk, az Edmonton Oilers, a Calgary Flames és a Toronto Maple Leafs lehetnek, illetve ami némileg meglepő – olyan értelemben legalábbis, hogy klasszikusan minél közelebb megyünk az Egyenlítőhöz, annál kevésbé van hagyománya a hokinak –, az USA délkeleti részéről a Carolina Hurricanes, a tavalyi alapszakaszgyőztes Florida Panthers, vagy éppen a már említett Tampa Bay Lightning.

A tabella túlsó végén épp ilyen ádáz „küzdelem” folyhat, csak ott a 2023-as draft első választási jogáért, amelyen a korszakos tehetségnek megénekelt Connor Bedard és Matvej Micskov is várhatóan elkel. A fő „várományosok” a Chicago Blackhawks, az Arizona Coyotes, a Philadelphia Flyers, az Anaheim Ducks, a Winnipeg Jets, a Montreal Canadiens és a San Jose Sharks, megérzésünk szerint közülük a Coyotes lehet a befutó.

Az évad legjobb játékosának járó díjat a fogadóirodák jelentései alapján Connor McDavidnek ítéli oda előre a publikum (a kötések 70 százaléka rá érkezik). Nem váratlan fordulat, hiszen az Edmonton Oilers csapatkapitánya a legutóbbi idényben 123 pontot szerzett – bár ez az örökranglistán csak holtversenyben a 68. helyre elég, az ezredforduló óta csupán Joe Thornton (125) és Nyikita Kucserov (128) szárnyalta túl, míg Jaromír Jágr ért el ugyanennyit (bár nem meglepő, de érdekesség, hogy a teljes lista első tíz helyéből nyolcat Wayne Gretzky foglal el, kettőt Mario Lemieux).

A 17. NHL-idényét kezdő Phil Kesselt is sokan kísérik figyelemmel októberben, és nem csak egyre nagyobb testsúlya miatt: a Vegas Golden Knights új igazolása 980 mérkőzésen lépett jégre kihagyás nélkül – ebben pedig csak Keith Yandle bizonyult jobbnak az áprilisban megszakadó 989-es sorozatával.

Európában rajtol az NHL
A világ legjobb bajnoksága is megmutatja magát a nemzetközi színtéren, hogy növelje globális szurkolótáborát. Idén kétszer két mérkőzést hoz Európába, amelyek közül az egyik az évad nyitó mérkőzése. A Nashville Predators és a San Jose Sharks vív meg egymással a prágai O2 Arenában pénteken, szombaton pedig rögtön dupláznak a cseh fővárosban. Érdekesség, hogy míg a „Ragadozók” és a „Cápák” már tétmérkőzésen marják egymást, a liga többi csapata még az előszezont tapossa odahaza, s a nagyüzemi meccsdömping csak magyar idő szerint október 12-én hajnalban indul be.A másik európai párosításban a Columbus Blue Jackets és a bajnoki címvédő Colorado Avalanche ütközik meg novemberben a tamperei Nokia Arenában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik