NHL: megszakadt a Seattle nagy sorozata

Vágólapra másolva!
2023.01.17. 08:37
null
A fehér mezes Tampa Bay Lightning 4–1-re verte a Krakent (Fotó: Getty Images)
Megszakadt a Seattle Kraken nagy veretlenségi sorozata az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján, melyen a Tampa Bay Lightning 4–1-re nyert az előzőleg egymás után nyolc sikert elérő rivális vendégeként.

 

A 2020-ban és 2021-ben is Stanley Kupa-győztes floridaiak ezzel már négymeccses győzelmi szériát tudnak maguk mögött.

A ligaelső Boston és a címvédő Colorado ugyanakkor nem hibázott: a Bruins a vendég Philadelphiát ütötte ki 6–0-ra, míg az Avalanche a Detroitot verte 6–3-ra, szintén hazai jégen. A Bostonban az 1000. NHL-mérkőzésén szereplő David Krejcí három gólpasszt osztott ki, David Pastrnak és Pavel Zacha pedig egyformán duplázott. A Flyers ezt megelőzően egymás után három meccset nyert, a Boston kapuját védő Jeremy Swaymannek azonban gólt sem tudott ütni.

A Colorado immár sorozatban kilencedik alkalommal verte meg a Detroitot, a Red Wings ugyanis legutóbb 2017 márciusában tudta legyőzni az Avalanche együttesét.

Nyugaton egy sikerrel az élre ugorhatott volna a Vegas Golden Knights, amely azonban nem járt sikerrel, a vendég Dallas Stars 4–0-ra kiütötte. A Vegasnak ez az első idénybeli mérkőzése, amelyen nem volt képes gólt ütni, ebben nagy szerepe volt a texasiak kapuját védő Jake Oettingernek, aki 27 alkalommal állta útját sikerrel a korongnak.

A New Jersey Devils sorozatban ötödször diadalmaskodott, de csak szétlövésben tudta legyűrni a házigazda San Jose Sharks csapatát, míg a keleten utolsó Columbus Blue Jackets ezúttal a vendég New York Rangersszel szemben maradt alul 3–1 arányban.

A St. Louis 2–1-re legyőzte otthon az Ottawa Senators együttesét. A Bluesnak ez volt a 2000. diadala azóta, hogy 1967-ben csatlakozott az NHL-hez. A St. Louis mindössze a nyolcadik klub, amely elérte ezt a mérföldkövet.

NHL, ALAPSZAKASZ
Seattle Kraken–Tampa Bay Lightning 1–4
Boston Bruins–Philadelphia Flyers 6–0
Colorado Avalanche–Detroit Red Wings 6–3
Buffalo Sabres–Florida Panthers 1–4
San Jose Sharks–New Jersey Devils 3–4 – szétlövéssel
Vegas Golden Knights–Dallas Stars 0–4
Columbus Blue Jackets–New York Rangers 1–3
Pittsburgh Penguins–Anaheim Ducks 4–3 – hosszabbítás után
New York Islanders–Washington Capitals 3–4 – hosszabbítás után
Nashville Predators–Calgary Flames 2–1
St. Louis Blues–Ottawa Senators 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik