NHL: hosszabb kihagyás vár a csuklóját korcsolyával elvágó Kane-re – videó

Vágólapra másolva!
2022.11.10. 11:42
null
Kane 13 meccsen 5+8-cal áll az idényben, de egy ideig nem gyarapíthatja pontjai számát (Fotó: Getty Images)
Három-négy hónapos kihagyás vár az Edmonton Oilerst erősítő Evander Kane-re, akinek a Tampa Bay Lightning elleni mérkőzésen korcsolya vágta el a bal csuklóját az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) – számolt be róla az MTI.

A 31 éves csatár Philippe Myersszel ütközött, majd miközben a jégen feküdt, Pat Maroon átkorcsolyázott a kezén, súlyos sérülést okozva. Kane-t a nagy vérveszteség miatt kórházba szállították, és megoperálták.

„Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat. Az előző este hihetetlenül rémisztő volt, és még mindig a hatása alatt vagyok, de szeretném mindkét csapat stábjának, valamint az orvosoknak is megköszönni, hogy segítettek. Nélkülük sokkal nagyobb baj is lehetett volna” – tudatta szerdai közleményében Kane.

A csatár nyáron írta alá új, négy évre szóló, 20.5 millió dolláros szerződését a csapattal, amelyben a mostani idényben 13 meccsen öt gólt és nyolc gólpasszt jegyzett.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik