NHL: bírókritizálásért fizethet a Blue Jackets edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.02. 19:36
null
Tortorella kinyitotta a száját (Fotó: AFP)
John Tortorellát, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Columbus Blue Jackets vezetőedzőjét 20 ezer dollárra (5.9 millió forint) megbüntették, amiért kritizálta a játékvezetőket vasárnapi vesztes mérkőzésük után.

 

A Columbus szétlövéssel 3–2-re kikapott hazai pályán a Chicago Blackhawkstól, ezt követően a vezetőedző nyilatkozatában élesen bírálta a meccs játékvezetőit. Tortorella szerint a hosszabbítás hajrájában 1.1 másodperccel vissza kellett volna állítaniuk az órát. Mivel ezt nem tették meg, Zach Werenski gólja – amellyel a Columbus megnyerte volna a találkozót – időn túl esett, így érvénytelenítették, ráadásul a szétlövés során megsérült finn kapusuk, Joonas Korpisalo.

„A játékvezetők nem végeznek jó munkát, ezért elveszítettük a mérkőzést és a kapusunkat is. Olyan volt ez, mint a láncreakció: ha helyesen ítélkeztek volna, nem veszítjük el a kapusunkat, és megnyerjük a meccset” – nyilatkozta Tortorella a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

Az NHL illetékesei a 20 ezer dolláros szankció mellett további 25 ezer dollárra is megbüntették a szakvezetőt, ám ezt december 29-ig felfüggesztették, vagyis csak akkor lép érvénybe, ha „ismét hasonló, nem megfelelő magatartást tanúsít.”

Korpisalót beválasztották a január 25-én St. Louisban sorra kerülő All Star-gála egyik csapatába, de térdműtét miatt négy-hat hét kihagyás vár rá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik