NHL: a Tampa Bay Lightning a főcsoport-elődöntőbe jutott

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 21:36
null
A Tampa Bay folytatja a Stanley-kupáért folyó hadjáratát (Fotó: Getty Images)
A Tampa Bay Lightning hosszabbítás után 5–4-re legyőzte a Columbus Blues Jackets csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásban, a Keleti főcsoport Torontóban zajló negyeddöntőjében, és 4–1-es összesítéssel továbbjutott.

A Tampa jól kezdett, a hetedik percben már 2–0-ra vezetett, ám a második harmad vége előtt 16 másodperccel már a Columbus állt jobban, sőt a harmadik felvonás derekán 4–2-re ellépett.

Azonban az 53. percben szépített, a lefújás előtt bő másfél perccel pedig egyenlített a Lightning. Jöhetett a hosszabbítás, amelynek hatodik percében egy hatalmas védelmi hiba után Nyikita Kucserov korongot szerzett a bal palánk mellett, és a kapu előtt teljesen üres hagyott Brayden Pointhoz passzolt, aki higgadtan elhúzta a pakkot Joonas Korpisalo kapus előtt, majd fonákkal a hálóba emelt.

A két csapat a tavalyi rájátszásban is találkozott, akkor óriási meglepetésre a Columbus „kisöpörte”, azaz 4–0-val búcsúztatta a toronymagas esélyes, első helyen kiemelt Tampát.

A Tampa Bay a második továbbjutó az idei negyeddöntőben, a Nyugati főcsoportban a Vegas Golden Knights szintén 4–1-es összesítéssel jutott tovább a Chicago ellen.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT, 5. MÉRKŐZÉS
Columbus Blue Jackets–Tampa Bay Lightning 4–5 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 1–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik