NHL: a címvédő Tampa szerzett előnyt a döntő első felvonásán

Vágólapra másolva!
2021.06.29. 08:25
null
Vezet a Tampa a Stanley-kupában (Fotó: Getty Images)
A címvédő Tampa Bay Lightning 5–1-re legyőzte a vendég Montreal Canadienst az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének (Stanley-kupa) első, hétfői mérkőzésén. Nyikita Kucserov és Brayden Point egyaránt három ponttal zárt.

 

Óriási iramban és sok ütközéssel kezdődött a finálé, majd egy gyors kontrából a 7. percben megszerezte a vezetést az esélyesebbnek tartott hazai csapat. Ondrej Palat erős passzába Erik Cernak tette bele az ütőjét, a korong védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba. A második harmad elején a Tampa növelte előnyét, miután Blake Coleman takarásból leadott lövése kicsit irányt váltott Yanni Gourde-on. A meccs derekán a montreali Shea Weber lépett ki, ám Andrej Vaszilevszkij lepkés kesztyűvel nagyot védett. Még a szünet előtt szépített az 1993 után finalista – és egyben utolsó kanadai Stanley Kupa-győztes – Canadiens, a hátvéd Ben Chiarot távoli kísérlete többször is megpattant, míg Vaszilevszkij hálójában kötött ki.

A vendégek védője a záró felvonás elején viszont negatív figura lett: Nyikita Kucserov ártatlan középre emelésébe kétszer is úgy nyúlt bele, hogy a pakk Carey Price kapujába esett. Továbbra is erősen nyomott a Lightning, így kevés esélye volt a Montrealnak a felzárkózásra. Az 52. percben a támadóharmadban megszerzett buliból Kucserov lőtt, így Price újra kiszolgáltatott volt. A hajrában kisebb verekedések kezdeményezéséért emberhátrányba került a Montreal, és ebből Kucserov passzát követően Steven Stamkos talált be éles szögből. A Canadiens a Toronto Maple Leafs elleni első kör negyedik találkozó – azaz 13 meccs – után először kapott gólt, amikor létszámhátrányban volt. A Tampa orosz sztárja immár 30 pontos (7 gól, 23 gólpassz) a playoffban, és toronymagasan vezet a második helyen álló, 23 pontos Point (14, 9) előtt.

Amióta a döntő az egyik csapat negyedik győzeleméig tart (1939 óta), az első mérkőzések nyertese 61-szer lett bajnok és 20-szor kapott ki a párharcban.

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc magyar idő szerint csütörtök hajnalban folytatódik ugyancsak Tampában.

NHL
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Tampa Bay Lightning–Montreal Canadiens 5–1
(1–0, 1–1, 3–0)
G: Cernak (7.), Gourde (26.), Kucserov (43., 52.), Stamkos (59.), illetve Chiarot (38.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik